Úgy borulj rám,mint az alkony
,mit kísér a napsugár,
úgy borulj rám ,mint a gyermek,
ki tőled várja vigaszát.

Úgy borulj rám mint a csend
,mely tőled várja sóhaját
s úgy borulj rám,mint a rózsa,
mely rajtam érzi illatát.

Úgy borulj rám mint az árnyék
,amely megpihenni vágy,
mely a tűző napsütésben
megnyugvást már nem talál.

S úgy borulj rám,hogy érezzem
tested,lelked moraját
minden ízében remegve,
midőn megpihenni vágy.

Mama fázom.ölelj át kérlek
nem süt rám eléggé a nap melegével.
Mama fázom,bújj hozzám kérlek
melegíts engem tested melegével..

Mama félek!Ne hagyj itt kérlek!
rosszat álmodom,nélküled félek.
Mama félek,maradj itt kérlek!
Őrizd az álmom szíved melegével.

Látod?Most jobb így!Már nem is félek!
Szépet álmodom,tündérmeséket.
Csörgő patakot,virágos rétet,
Csak ez kellett hozzá:a te ölelésed.

Hallottam egy apró morajt,
Ahogy a padló megreccsent,
A gondolat rögtön átfutott rajtam,
Te vagy vagy csak egy téveszme..

Én hittem abban a percben
Hogy hallod hangomat
Hogy felfigyelsz az időre,
Mely egy ideje megszakadt.

Hogy látod két szemem,
Hogy tapasztalod kezem érintését,
Hogy érzed az idő hamarkodott múlását,
Hogy észreveszed, felcseperedtem már.

Már rég nem játszok a babáimmal,
Már rég nem olvasok mesekönyvet,
S nap mint nap kinyitom az ablakom..
S te csak átsuhansz a szobámon egy magányos széllel.

Igen, gondolok rád,
Mikor felnézek a nagy kékre
A magányosan óriás
Csillagos égre.

Igen, hallom a hangodat,
Mikor az enyém felszólal
Hallom benne a lelkedet
A rég szó szóló szavaidat.

Igen, hiányzol,
Te, és minden veled töltött idő,
Szívemben utolsó hozzám szóló szavad örökre megmarad,
Aranycsillag...

Nem engedem hogy a könnycsepp a szememből megszaladjon,
Hagyom hogy a tél markában megfagyjon,
Hogy érezhessem a megfagyott könnycsepp hideg, szúró fájdalmát,
Hogy megtanuljam nélküled is van világ.

Mikorra elolvad az a kis jéghegy,
Az én szívem is, újra felenged,
Feloldódnak a régi, a fagyott emlékek,
Ráébredek, nélküled nem is élet az élet.

A hontalan csendben csitítom szavaid emlékét,
Elalszok, és meglelem a békét,
Talán, olykor, csak akkor érzem azt,
Hogy a mi szerelmünk volt, lesz csak egy húr és egy lant.