Szoríts magadhoz,s ne engedj el,
ne hagyd hogy mélybe rántsanak,
szoríts magadhoz oly erősen,
hogy érezzem minden lángodat.
Szoríts magadhoz,ne tépjen el
tőled semmilyen szélvihar,
szoríts magadhoz oly erősen,
hogy letéphesd minden láncomat.
Szoríts magadhoz,s ölelj némán,
míg gúzsba köt a gondolat,
hogy ne tudjak többé emlékezni
arra, mi mögöttem marad.
Ahogy ég és föld összeolvad,
ahogy összeér árnyék és a fény,
ahogy a tűz is lángra lobban
perzselő tűzzel,úgy szeretlek én.
Ahogy a hold az esti szellőt
szobámba lágyan hinti be,
ezüstös fénnyel átragyogva,
amíg vállamon megpihen.
ahogy a hold az édes álmot
szememre lágyan hinti le,
én úgy szeretlek szelíden,némán,
s bárhogy volt,melletted leszek.
Kis ember most kis Király,
belőle lesz nagy Király.
Állhatatos munkája
ez útra irányítja.
Munkájában lelke van,
végzi dolgát boldogan,
munka közben mosolyog,
szíve csak azért dobog,
tudja, hogy az Istene
lelket önt a szívébe.
Tisztelettel köszöni,
Univerzum fizeti,
kis Királynak ajándék,
lelke boldogságban ég.
Kis Király Te boldog vagy,
hited soha el nem hagy,
tudod, nem vagy egyedül,
Isten segít, melléd ül!
belőle lesz nagy Király.
Állhatatos munkája
ez útra irányítja.
Munkájában lelke van,
végzi dolgát boldogan,
munka közben mosolyog,
szíve csak azért dobog,
tudja, hogy az Istene
lelket önt a szívébe.
Tisztelettel köszöni,
Univerzum fizeti,
kis Királynak ajándék,
lelke boldogságban ég.
Kis Király Te boldog vagy,
hited soha el nem hagy,
tudod, nem vagy egyedül,
Isten segít, melléd ül!
Mint tomboló tűz,ezernyi fájdalom
vöröslő vérként csorog le arcomon.
Mint pusztító szélvész,mely mindent elsöpör,
szívemet tépázza,lelkem őrli föl.
Mint pusztító láva,mely a földre hull,
köröttem minden leégett hamu.
Mellettem minden kopár,és kihalt,
csak egyetlen láng maradt,amely felkavar.
Hogy felégessen mindent, ami még maradt,
hogy ne legyen semmi,ami visszatart.
Ne hidd hogy megtörtél,zúgó fergeteg!
Mit elvettél tőlem,én is elveszem!
Az utolsó estén elcsókoltam
talán az összes csókomat,
az utolsó estén elvettél mindent,
ami belőlem megmaradt.
Az utolsó estén úgy csodáltál,
mint egy lehulló csillagot,
az utolsó estén szemed fénye
tündöklő gyémántként csillogott.
Az utolsó éjjel úgy öleltél,
ahogyan soha senki más,
hörgő vulkánként elsöpörtél
minden gátat,mi köztünk állt.
Az utolsó estén úgy szerettél,
mintha nem is akarnál semmi mást,
pedig akkor még nem is tudtuk,
hogy ez lesz az utolsó éjszakánk.

Értékelés 

