Megjött a sors mosónője
vétkeimet most lemosom,
itt állok hát levetkőzve
a múlt bűneit eldobom.

Tisztára mosta lelkemet
bűvös tisztítószert hozott,
levettem piszkos terhemet
létemhez öblítőt adott.

Fodrokat vet Duna vize
átbukik a köveken,
partba szövött emlékekről
beszél hozzám csendesen.

Kisgyermekként parton állva
fogtam jóapám kezét,
vízre szálló madársereg
játszott varázsos zenét.

Kedvesemmel itt sétáltunk
szerelmes csókot váltva,
lakodalmunk tanúja volt
egy dunaparti csárda.

Itt néztük az éji eget,
mit hullócsillag sebzett,
csodálatos kisfiammal
egy tábortűz fény mellett.

Elteltek már hosszú évek
az ember már megbékél,
rég megkopott emlékekről
csak a Duna vize mesél.

Ki suttogó hangom hallja, kevés,
akit mélyen hallani vélek, mesés,
Lelked szárnyaló hangjával ölelkezve,
lelkem a csendben, fölzendült,
s rezgésünk e dalban csodát szült.

Nagy munkának álltam neki
eldugult a lefolyó,
ha nem merem ki a vizet
elúszik a folyosó.

Hát, akkor álljak is neki
egy jó kis eszközt hoztam,
kőkeményen dolgozom én
folyik is a víz rólam.

Ugyanannyi víz van benne
nem találtam a hibát.
Ezzel talán nem jó merni?
Fene eszi a szitát!

Nem könnyű a zsugori lét
tele van félelemmel,
izzadt rettegés az élet
teletömött zsebekkel.

Minden nap egy új kihívás
miből mit tudsz elvenni,
már azzal sem kell törődni
kit fogsz ma tönkretenni.

Gazdagsággal zsákod tömve
átöleled reménykedve,
ha elvész mindez rájössz, hogy
kevés is elég lenne.