Üde volt akkor a reggel
Fázósan álmos szemmel
Érkezett a taglózó ébredés.

Felhőpára oson
A lombkoronákon
S a nedves fűszálakon
Ridegen csillan a reszketés.

Koppanva cseppen
Átázott talajon
Szétfolyik a gravitáció
Mielőtt újra eggyé vál
Végtelen folyamatában
A lét-lé.

Az útján ma nem döcög
Fitogtatva hömpölyög
Morajos zúgással
Sebesvonat-vihartombolással
Remeg a dobhártyán
És a hangok mélyén
Félelem vibrál.

A kavargó sáros lé erőteljes
Ha bírna megmaradna
Mi akadály
Ellenszegülve gyenge
Torlódik a kanyarokba
Feszülten dübörögve.

És ahogy tovaketyeg az idő
Vészjóslón duzzad
A vicsorgó folyam
Medrén túltekintve
Harácsol az alkalommal.

Voltam ma pár vebsopban
Hol mindenféle csoda van
Kis türelmet vettem volna
Ne kelljen majd állnom sorba
Holnap.

Amíg keresgéltem válogattam
Reklámözön lógott rajtam
Kicsi nagy és határtalan
Ezek közül választhattam
Végül.

A nagyot kosárba tettem
Így szállításért nem kell fizetnem
De mivel csak holnap után érkezne
A jó vételt hát későbbre
Elhalasztom.

Ma higgadtan várakoztam
A türelmet gyakoroltam
Holnapra
Hogy beállhassak a sorba
Ügy-emmel ímmel-ámmal.

Elkeseredett vagyok Jolán!
Lehetnénk már pár mi, csak talán?
Nem bírom nélküled,
Együtt lennék veled…
Csúszkálhatnánk, szerelem haván.

Elkeseredett vagyok Jolán!
Átléphetnénk élet tűzfalán?
Mért vagy bezárkózott?
Ez élet, párnázott?
Játszunk együtt élet színpadán.

Elkeseredett vagyok Jolán!
Odalehetek érted, talán?
Éljük életünket,
Vikszeljük létünket.
Úgy odavagyok érted Jolán!

Vecsés, 2021. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban.

Nézetem nem érvényesülhet
Az élet bármely területén.
Levonom a következtetést
Balga, semmi ember valék én.

Ember mindig hibát keresi
Ez életet előmozdítja.
No, de, önmagában keresni
Talán ez az ember nagysága.

Ilyennek születtem, neveltek,
Így látom környező világot,
Tán' ismerem őket; emberek,
Hogy szerezzek gyertyát, világot?

Értékelem eddigi éltem,
Fény még nem gyúlt a borús egén,
Valami célod volt Istenem…
Meg kell tudnom, mire élek én!

Budapest, 1997. december 14. – Kustra Ferenc József

A csend csak szitál, mint az őszi eső,
Csak van, de nem-igen fergeteges ő…
A legszebb pillanatban is dühöngenek virágtörő viharok,
Olyat, csak szemedbe ne lássak soha… amit kibírni nem bírok…

(apeva)
Dúl
Vihar
Fenn s bennem,
Szememben könny;
Tudod… fáj nagyon.

(Kínai versforma: 7-7-7-7 szótag, „Zhuzchici” = Rímképlet a, a, x, a
Éppen megtörik a csönd,
Háború van, odafönt,
Ölelj át, harag helyett,
Míg lelkem könnye elönt.
*

(Halmazrímes)
Sokoldalú még a lelkem, de már a vibrálása csökkenőbe,
Kóstolgat nyomoronc élet, szenvedek, mint tetű zsírosbödönbe.
Minden perc olyan, mintha nagy-dühöngőn, virágtörő lenne,
Ha odaérne a nővő gaz, volna, amit leverhetne.

Fény
Nélkül,
Rögös út
Az életem.
Elvész reményem.

Vigasztalj, hogy ne fájjon,
Elérjen régi álmom,
És boldog legyek még ma,
Tudom már, meg nem bánom.
*

(3 soros-zárttükrös)
Egy újabb krónika van köznapin kialakulóba,
Nekem folyvást, havas-esőlé folyik be a nyakamba…
Egy újabb krónika van köznapin kialakulóba.

Nem
Vigasz
A szó, ha
Annál több nincs.
Kiút nem dereng…

Annyi rossz történt velem,
Segíts, hogy ez jó legyen.
Írj szépet verseskönyvbe,
Ugye, nálad van helyem?
*

Érzem, hiányzik a lelkemről, szeretve-simító kéz melege,
A meztelen hátamon lehetne a kontakt, mesés egyvelege…
Istenem, ha már megszabadulhatnék a gonosztól…
Megszabadulnék a bús életmúlttól, a mocsoktól?

Kéz
Kézben,
Arcunkon
Mosoly, már csak
Ennyit szeretnék…

Tegyük zsebre a múltat,
Kezembe fognám ujjad,
El sem engedném többé,
Míg bennünk a tűz gyúlhat.
*

Hetvenegynél érzem, már kevéssé tüzes bennem a vágy,
Még nem tudom, de bizony meglehet, hogy vár már a bonc-ágy…
Vívódok elmerengve... fölfelé kerülök, vagy netán lefele,
Bár lehet, hogy sehová és akkor fölmerülhet… ejha; nofene…

Vecsés, 2019. április 1. – Mórahalom, 2019. július 30. – Szabadka, 2019. szeptember 6. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a kínai versformákat Farkas Tekla. Az apevák; Jurisin (Szőke) Margit munkája. A címük: Kiút nem dereng…