Idő 
Értékelés 
Értékelés Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...
Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?
Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok?
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok?
Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög?
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.
Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?
Lassan? sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban? előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad? belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen? eltékozolt életem.
Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés? csak tragédia.
Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát?
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat? vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol?
Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő? a jövő elérhetetlen?
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba?
Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.
Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt?
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!
Most még van ezüsthíd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam? a Nap is felkelt.
Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...
Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?
Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok?
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok?
Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög?
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.
Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?
Lassan? sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban? előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad? belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen? eltékozolt életem.
Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés? csak tragédia.
Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát?
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat? vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol?
Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő? a jövő elérhetetlen?
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba?
Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.
Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt?
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!
Most még van ezüsthíd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam? a Nap is felkelt.
Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József
Az út szélén hagyták,
Úgy hitték, hogy meghalt.
Eltűntek pénzével,
Kit az élet megcsalt.
Fák felső gallyai némán
lengtek a szellőben.
Gyászos nyugalom volt
Az elhagyott erdőben.
Füleiből folyt a vér -
Az ütéstől lecsapva.
Elszánt bátorsággal
Az életét feladta.
Úgy hitték, hogy meghalt.
Eltűntek pénzével,
Kit az élet megcsalt.
Fák felső gallyai némán
lengtek a szellőben.
Gyászos nyugalom volt
Az elhagyott erdőben.
Füleiből folyt a vér -
Az ütéstől lecsapva.
Elszánt bátorsággal
Az életét feladta.
Sebesvonaton utaztam…
Néztem kifelé rohanó sebesvonat ablakán
És élveztem, hogy milyen szép, sorjában a táj-látvány.
Változtak a fasorok, zöldes rétek, zöld mezők és erdők,
Minden a lelkembe hatolt… néhol látszottak, parasztkendők.
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt,
Nem volt időm nézni: mit csinált vaddisznó, makkolt?
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt.
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
Kis-dombos és sík vidék, szépségbe öltözött…
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
(Senrjú)
Nap csak mosolygott,
Szórta ránk a sugarát.
Látvány élménye.
*
Mesés a látvány,
Ránézésre ez idill.
Csak ránézésre.
*
Minden zöld, színes,
Szél nem fúj, lomb nem mozdul.
Nyugalom tája!
Vecsés, 2019. július 11. – Kustra Ferenc József
Néztem kifelé rohanó sebesvonat ablakán
És élveztem, hogy milyen szép, sorjában a táj-látvány.
Változtak a fasorok, zöldes rétek, zöld mezők és erdők,
Minden a lelkembe hatolt… néhol látszottak, parasztkendők.
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt,
Nem volt időm nézni: mit csinált vaddisznó, makkolt?
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt.
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
Kis-dombos és sík vidék, szépségbe öltözött…
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
(Senrjú)
Nap csak mosolygott,
Szórta ránk a sugarát.
Látvány élménye.
*
Mesés a látvány,
Ránézésre ez idill.
Csak ránézésre.
*
Minden zöld, színes,
Szél nem fúj, lomb nem mozdul.
Nyugalom tája!
Vecsés, 2019. július 11. – Kustra Ferenc József
Magyarok a Nagy Háborúban…
A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.
Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.
Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.
Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felél nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.
Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.
Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.
Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.
Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.
Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.
Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…
Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Íródott: Zalka Máté: Doberdó c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.
A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.
Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.
Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.
Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felél nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.
Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.
Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.
Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.
Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.
Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.
Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…
Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Íródott: Zalka Máté: Doberdó c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.
Őzekről nyáron
Az őzek, könnyű
Léptekkel elbóklásznak.
Fák közt hűsölnek.
*
Takaró minek?
Erdei fa is szenved.
Őzek, mind hanyatt.
*
Lombkoronák közt,
Napsugár játszik széllel.
Őzek, fa alatt!
*
Erdei réten,
Őzcsapat csak pihenget.
Magányos tisztás.
*
Zengő-bongó az
Erdei tisztás szava.
Őzek lagzija.
*
Andalgó őzbak
A szomorúság szobra.
Kiöregedett!
*
Réti virágok
Közt, őzikék futkosnak.
Az új nemzedék.
*
Ezer illatát
Szórja, zöld rét virága!
Őzek tapossák!
*
Napsütéses rét,
Déli látomásokkal!
Délibáb őzek!
*
Távolban dörgés,
Őzek fület hegyeznek.
Szél is feltámadt!
*
A horizonton
Búza szín olvad kékbe.
Őz is arra néz.
*
Autók zaja,
Behallatszik erdőbe.
Őzek, félősek.
Vecsés, 2016. december 12. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso stílusú haikuban…
Az őzek, könnyű
Léptekkel elbóklásznak.
Fák közt hűsölnek.
*
Takaró minek?
Erdei fa is szenved.
Őzek, mind hanyatt.
*
Lombkoronák közt,
Napsugár játszik széllel.
Őzek, fa alatt!
*
Erdei réten,
Őzcsapat csak pihenget.
Magányos tisztás.
*
Zengő-bongó az
Erdei tisztás szava.
Őzek lagzija.
*
Andalgó őzbak
A szomorúság szobra.
Kiöregedett!
*
Réti virágok
Közt, őzikék futkosnak.
Az új nemzedék.
*
Ezer illatát
Szórja, zöld rét virága!
Őzek tapossák!
*
Napsütéses rét,
Déli látomásokkal!
Délibáb őzek!
*
Távolban dörgés,
Őzek fület hegyeznek.
Szél is feltámadt!
*
A horizonton
Búza szín olvad kékbe.
Őz is arra néz.
*
Autók zaja,
Behallatszik erdőbe.
Őzek, félősek.
Vecsés, 2016. december 12. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso stílusú haikuban…
