Félelmetes hegyek és bérceik között,
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között,
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.

Az utasok talán el is vannak hűlve, e sok szépségtől,
A sin szál illesztésénél mindig kattogó –sok- keréktől,
Mik megnyugtatóan hatnak az utasok garmadájára,
Mert tudják, hogyha lassan is, de fölérnek a bércre máma.

Itt az ülések már régiek, szépen simára kopottak,
De minek kellene első osztály? Oly szépek a látottak.
Látni hegyi kecskéket és ők megállva nézik vonatot,
Közelbe persze nem jönnek, de tán’ élvezik pillanatot!
Masiniszta nagy viccesen nagyon rájuk füttyent, hosszabban,
A kecskék, meg uzsgyi! Egy kicsi meg is botlott a futásban.

(3 soros zárttükrös)
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe,
Tehát értő ember volt, ki a mozdony fűtője…
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe.

Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra,
Ahol a sok utast elöntötte az öröm mámora…
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra.
*
(Senrjon)
Alapélmény már rendben,
Utasok, gyorsan szétszéledtek.
Vajh’, ki miért jött?
*
Masiniszta jó hosszantit füttyentett, majd még kikiabált a mozdonyból,
Hogy senki ne feledje, mert lemarad, az ötkor visszamenő vonatról.

(Bokorrímes)
Pihentünk, közbe nagyokat nézelődtünk,
Gyerekekkel levél-fajtákat gyűjtöttünk,
Iskolába kell, főleg ezért is jöttünk!
*
Igyekvést foglaltunk helyet a kocsiban, de most a másik oldalon,
Hogy a gyerekeknek mindent megmutathassunk, ama túlsó oldalon.
Este lefekvés előtt is még csak napi eseményekről beszéltünk,
És azt mondtuk, hogy de jó lesz, mert reggel az újabb álmokkal ébredünk!

Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.

Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Magas kerítés.
Seregélyfelhő
Szőlőültetvény felett…
Terméstarolás.
Erdő mélyében
Poroszkál szavasagancs.
Kapitális lény.
Este, bíborban
Úsznak, erdők és mezők.
Bíboros őzek.
Fülemüledal,
Rubintvörös égbe hull…
Esti szerenád.
Árny-játék fényben
Jő, támadólag az est.
Róka, elvackol.
Búzavirág kék,
A szélben ringó róna…
Őzike szépség.
Meggyvágó röppen
Galagonyabokorra…
Vitaminforrás.
Vadság közepén
A veszélyek veszélye...
Oroszlán földje.
Erdő sikátor,
Otthona az őzeknek.
Vaddisznó is jár…
Sásbokor mellett
Tőkés réce lubickol…
Tolltisztogatás.
A kemény tigris,
Szép, de nagyon veszélyes...
Piszkos a szőre.
Szél ölel mezőt,
Ringatja magányos fát.
Őzike, fekszik.
Ágon rigócskák,
Nyitják piros csőrüket…
Sárga zenekar.
Farkasfalkában,
Farkasok tömkelege.
Éhezőn élve.
Őz, délibábot
Néz, kútgém megy le és föl.
Csalóka remény…
Földön árnyjáték,
Napkorong elsötétül…
Vándormadarak.
Nagy az elefánt,
Csak a nagysága már bánt.
Nehézséget ránt.

Vecsés, 2023. május 11. - Pápa, 2023, május 15. - Arad, 2023. május 21. - Kustra Ferenc József – íródott; renga láncversben. Az őzekről én írtam, a madarakról Nagyné Vida Renáta, a vadállatokról Ghica Izabella Iasmina a két szerző-, és poétatársam.

(leoninus trió)
Sűrű-sötét erdőben csillog pillanat, pontosabban; a napsugár pillanat.
Mi csak kirándulók vagyunk, nem zavar, látni, hogy nincs ellenünk, rosszat nem akar.
Tele az erdő alja remek, puha avarral, felhők nincsenek… akarattal?

Oly sokat lehetne itt sétálni,
E gyönyörű teremtést csodálni, élvezni.
*
Szép a táj, remek eme tömött erdő, bízunk ördög nem lakik itt és nem jön elő.
A tisztás túloldalán, változik a táj, ott van egy örökzöld erdő, szép és nem fáj.
Érzem bőrömön, ez már a nyár, itt -mi- sátrazhatnánk egy nagyot… két hetet is akár.

Nyugalom és csend körülvesz mindent,
Tudva, valahogy, valami már elment...
*
De idő ostora lecsapott, nagy vihar képében végigvágott hátunkon egy nagyot.
Jó, hogy volt nálunk összecsukható ernyő... mit vihar legott széttépett… mi, menekülő.
Futottunk hazáig, rossz ernyőt vittük egy fáig, eső bőn' szakadt, futottunk hazáig.

Élménydús nap vége látszik,
Mikor a fáradt lélek álmodva alszik.

Vecsés, 2023. április 1. – Arad, 2023. április 5. - Kustra Ferenc József – a leoninust én írtam. A tíz szavasok szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina munkája.

Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Azt mondod, nem számít a pénz,
és semmit sem jelent,
hogy üres- e, a pénztárcád,
vagy teli a zsebed.
Nem vehetsz mindent halomra
mit pénzért megvehetsz,
s hiába dúskálsz mindenben,
ha nincs, aki szeret.
Milyen igaz! Mégis azt kérdem:
mért oly rossz neked,
amikor megkapsz minden jót,
mi másé nem lehet?
Pihenhetsz, árnyas fák alatt
mit tengervíz övez,
mi ez, ha nem a boldogság,
ezernyi gond helyett?
Nincsenek filléres gondjaid
és mindent megvehetsz,
nem járkálsz rongyos ruhában
szomjan, éhesen.
Ajtók tárulnak előtted,
és ritka szerelem,
amely akkor is megmarad,
ha majd szegény leszel.
Amikor beteg vagy, ott is pénz kell,
hogy esélyed legyen
meggyógyulni, hisz pénz nélkül már
nem jár semmi sem.
S ha majd a végső nyugalomra
lehajtod fejed,
selyemzsinóron engednek le
rút kötél helyett.