Nem számít, hogy hány vers
születik, ha rám néz.
Nem számít, hogy hányszor
mondja azt: várj még!

Nem számít, ha könnycsepp
gyűlik szemébe értem.
És azt mondja:
nélküled nem érdemes élnem!

Nem számít, mert elmúlt
s vissza nem jön már.
Csak az emlék marad,
mit itt hagytál...

Nézd, nem zokogok, csak térdre rogyok...
Aztán, ahogy a fájdalom belém hasít, a felhőkig ugrok!
Soha! Soha többet ezt meg ne próbáld!
Kiált egy angyali hang, s én megnézem az órát
A fekete számlapon, fehér betűk fénylenek,
Hol a másodpercek sírva, visszanézve lépkednek!

Vártam rád, míg alázott, bántott a magány,
Végül hozzám értél, s együtt éltünk elveszve árván...
Homokfény, homály ma a gyász színe,
Mikor a koporsómból felsejlik a lelkem fénye!

Örömöt hoztál nekem! Látom szépre csomagoltad...
Engedd, hogy felvágjam, késemmel vagdossam!
...már csak attól félek, hogy szép fehér lelked,
Ha magamhoz rántom e félbeteg világba, elszakad - megsérülhet!
S majd nélkülem... a legvégén, utána mitől változol...
Nem értem...

A halál reám szólt
És kaszát felém nyújt
Ily szavakat nekem mondva
Gyere Ádám, gyere máshová

Elviszlek én téged máshova
Nyomorúságba, boldogságba
Hiába ellenkeztem
Ezt én meg nem tehettem

Sírtam mint egy vízesés
Nem lesz itt kőbe vésés
Kérdtem én ezerszer
Mit tehetnék életért?

Hiába beteges az élet
De boldogság is csak itt éled
Soha ne sirass engemet
Mert lát engem az aki szeret.

Hibáztatunk másokat?
Azt kérdezem, hogy miért?
Kié a felelősség
az aláírásunkért.

Döntés mi kezünkben volt,
szabadon választható,
s hogy melyikre voksoltunk,
ez ma nem vitatható.

Kifelé mutogatnunk
oly könnyen megtanultunk,
s eközben elvesztettük
belső lelki világunk.

Tanultunk szorgalmasan,
eminensek lettünk,
el csak azt felejtettük,
amiért megszülettünk.

Sötét köpenyét felvette már az ég
Úgy suhan át a város felett,
Csillag szemeivel letekint a földre
Hol békésen alszanak már az emberek.

Egyedül talán én vagyok még ébren
S némán forgolódom álmatlanul,
Látod? Én most is teutánad vágyom
Hiába tiporsz el durván, szótlanul.

Miért van, az hogy nem tudlak feledni?
Pedig jól tudom, meg sem érdemelsz!
Kaphatnék én is szebbet, jobbat nálad
De az én szívem csak utánad, eped.

Úgy szeretnék végre kitörölni mindent
Ami hozzád fűz, és tehozzád vezet,
Nem akarok többé miattad szenvedni
Hisz nélküled talán sokkal jobb lehet!