Nyújtsd kezed felém,
Tedd aszalt tenyerembe
Csak tarthassam én,
S érezzem pulzusod
Ahogy szíved dobog belém;
Lüktetve olvad lélek-fény.
Ez több a szerelemnél...
Hiszen ifjúságod s egész léted
Ha e földi idővel méred-
Akkor...azóta
Igéretedhez hű volt véred.
Már unokáink ölelnek
Engem s téged.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem cseperedtél.

Nyútsd kezed felém,
Hogy merülhessek én
A végtelen peremén
Nyugalmadba, s ha majd hív az ég-
Így békés lesz a vég.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem együtt cseperedtél.
Két fél vagyunk egy Egésznél.

Messze távol ring a szántó,
Boronált föld magvat váró.
Lenge szellőt nap hevíti,
Kopár fákat rügy feszíti.

Nap sugara csalogató,
Felhőtlen ég mosolyt adó.
Borús lelket fény telíti,
Komorságát elveszíti.

A sok csíra feltörekvő,
Csiklandozza enyhe idő.
Kikandikál téltemető,
Tavaszi szél jeget verő.

A naptár is észre vette
Fagyos télnek olvad lelke.
Levetette hósapkáját,
Kigombolta nagy kabátját,
S mint egy bűvész átváltozott,
Kikeleti napot hozott.

(HIQ trió)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!

Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.

Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!

Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…

Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?

A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?

Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…

Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]

(HIQ)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!

Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.

Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!

Pech, gnóm dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…

Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem,
Segítettek… Mit?

A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?

Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Amit…

Vecsés, 2022. február. 2. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]

Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.

Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.

Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor

amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.

Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!