Bolond világ ez amelyben élünk,
minden gonosz,és oly reménytelen,
sötét ármánnyal elrabolják tőlünk
ami miénk volt, s észre sem veszed!

Bolond világ ez hol oly nehéz élni,
s messze menni vágyom szüntelen,
oly messze ahol zöld még a fű is,
s talán néhol még virág is terem.

Bolond világ ez, hol az ember élet
kevesebb, mint egy kóbor kutya!
Bolond világ , hol elvehetnek mindent,
hiába van zárva bárki otthona!

Bolond világ , hol dőzsöl a gazdag,
s fillérekért reszket a szegény,
a tisztes munkából nem jut már kenyérre,
s biztos holnap csak emlékedben él.

Bolond világ, hol bezárul az ajtó,
hiába döngetik beteg gyermekek,
a gazdag sunyít ,kincseit számlálva,
míg a szegények egymásnak gyűjtenek.

Bolond világ ez! Térjetek már észhez!
És ne egymásra irigykedjetek!
Hiába jut most több egy-két falattal,
holnap egyformán lesz üres zsebetek!

Bolond világ ez !Fogjatok hát össze!
Hisz egyformán nyúznak titeket!
Űzzétek el, ki koldusbotra juttat,
cseléddé téve gyermekeitek!

A vihar után elcsitult minden,
még a zúgó szél is eltűnt hirtelen,
nem hallok semmit, de szememmel látom
amit szerte tépve itt hagyott nekem.

A vihar után megpróbálok mindent
mit még romjaiból lehet, menteni,
sok minden elveszett, szívemben érzem,
sohasem tudom elfelejteni.

A vihar után más lettem én is,
bár lelkem megcsitult ,most is megremeg,
széttépett álmok, és megtört remények,
melyet eltemetni vágyom szüntelen.

A vihar után megtisztult erővel,
de romokból kell mindent újrakezdenem,
talán sikerül, vagy elveszek végleg,
de csak azért is , mindent megteszek !

A hó takarók eltűntek régen,
ébred a szunnyadó világ,
s az enyhe,déli napsütésben
nyújtózkodik a hóvirág.

Zöldül már lassan a fű is,
napfényben fürdik a világ,
s a tavaszi napfény sugarától
rügyeket bontanak a fák.

Lassan már éledek én is,
ahogy a fű, fa ,és virág,
megfáradt lelkem újra éled,
mint napsütésben a tavaszi világ.

Az én hazám nem csak egy ország!
nem csak egy rongyos föld darab,
az én hazám sokkal több annál,
hisz mindenkor magyar haza!

Az én hazámban vágyom a pusztát,
a távoli kéklő hegyeket,
a messze tűnő holdvilágot,
s a patak parti köveket.

Az én hazámban zöldebb a fű is!
Dúsabb a sárguló kalász,
az én hazámra szórja a napfény
a legfényesebb sugarát.

Az én hazámban kékebb az ég is,
gyorsabb a száguldó patak,
mely vizét a folyóba mosva
éltet itt minden magyart.

Az én hazám a legszebb a földön,
s nem veheti el senki sem!
Hisz mindenkor joga van itt élni
annak ,ki magyarnak született!

Oly messze tűntél akár az árnyék,
még fülemben hallom minden hangodat,
oly hirtelen,mint a futó nyári zápor,
még ajkamon érzem minden csókodat.

Oly sokat ígértél, s vakon hittem néked,
de oly kevés volt ,mit megadtál nekem,
mint egy tornádó, mindent felkavartál,
s aztán tova tűntél némán, hirtelen.

Még is úgy hiányzol mint a lenge szellő,
mely végigsimítja halvány arcomat,
s ha nem látlak többé, nem is kell a napfény,
inkább boruljon rám hűvös alkonyat!