Múlt a pillanat,
Ami már megmaradt,
Enyészetbe… beragadt.
Ha fontos volt a pillanat,
Valami tán’ emlékként maradt,
Előkeresni, biz' nagy feladat!
Átkutatni az emlék raktárakat,
Megkeresni az eltűnt pillanatokat,
Emlékezést segítőn, a gondolatomat.
Érzést elővenni nem lehet, az nem gondolat,
Ha nincs meg a pillanat, vond le a tanulságokat,
Utólag egyeztesd az életkitevő vég-órákat.

Vecsés, 2018. július 27. – Kustra Ferenc - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: "A".

Versben és európai stílusú haikuban

Néma az életterem, néma ez a táj,
Madarak sem csicseregnek nekem... ez fáj.
Nincsen autó, nincs gyalogos, üres, mutatja az utcakép,
Én egyedül az utcán… ki tolakodva, mégis előre lép.

Borzalmas a néma csend, nálam az élettájamon…
Semmi! Látom nincs zizzenés avarban, nézem fájón.
Az én jól megöregedett csendem, elfáradt, nem hazudik,
Már egy zajos mulatságra, nyugvó lelkem sem ácsingózik…

Elmosódott nyomot hagy maga után meztelen talpam,
Volt múlt, van jelen, lesz jövő. De én nem osztom fel magam!
Életemben jól haladtam, előre egy lépés, majd három hátra,
És én itt már megállnék! De fék nincs, csak zakatolok tovább… mára.
Mókuskerék nekem az idő-kerék, forgásomban velem
Csak forog-forog monotonon a múltba-jövőbe, velem.

Körbe forog a föld, kapaszkodva, de forgok én is.
Öregszem, múlik az élet, vele múl a minden is.
Álmaim elmúltak, a maradék saját vérében fuldoklik,
Nincs az a kigyúrt, jó megedzett test, ami enyészik le csontig...

Elfordulnak barátok, kik még élnek… velem ezt teszik.
Mások, újak már nem jönnek… kik lényemet is szeretik.
Nem sejti senki fájdalmamat, mit testemmel eltemetett,
Hantolásnál nem lesznek sokan… ki szívből, sírva remegett.

Az élet, bár nem látszik, akkor is haldoklik,
Ha úgy éled meg, hogy csak veled, szívből játszik...
Ha eljő az este, váratlan alkonyodik.
*
Elmegy az élet,
Meg-nyugodt leszek végre?
Elmúlt napsütés.
*
Köd borít mindent,
Én ott leszek, te meg itt.
Béke, sötétben.
*
Elmúlt az élet,
Eltűnt vele minden szép.
Meghalt barátok.
*
Feledek, múlik
Múlt, még nem jött el jövő.
De harsog a csend!
*
Csend, nem hazudik.
Néz! Tűri múló időt.
Élet-alkonyat.

Vecsés, 2015. január 21. - Kustra Ferenc József

Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,
A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!

Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,
Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,
Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,
Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?

Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.
Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.
Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.
De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.

Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!
Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!
Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?
Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?

Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,
Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?

Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József

Sötét fellegek borítják az eget,
levelek alá bújtak el a színek.
Bűnök motiválják az embereket,
fekete köpenyt öltenek rút szívek.

Csak jóság hozhat újra színpalettát,
szépre festheti a bűnös világot.
Akkor tán láthatjuk a bűn halálát,
és újra lelsz a lelkedben virágot.

Ma reggel a tükörbe néztem
és egy szörnyeteggel álltam szembe.
A szemhéja félig szemébe lógott, és
az egyik szem karikás, a másik duzzadt volt.

Haja ritkán, de kócosan
minden irányba mutatott,
és bajusza, szakálla száradt nyáltól
sápadt, laza bőréhez tapadott.

Később, megmosakodva és fésülködve,
reggeli és kávé után, újra a tükör elé álltam,
és lám, szemhéjam elég normálisnak tűnt,
a karika szemem alatt már csak enyhe árnyék.

A duzzadás is alig látszott. Hiába!
Az évek jelei halmazodnak - ketyeg az óra -
mert egy szörnyeteg lappang ráncos bőröm alatt,
melynek hegyesedik, és nagyon is lógni kezd az orra.