Szerelemtűz égjen már Mici,
Ölelhetnél, Te édes pici.
Szerelemtüzed van,
Itt vagyok álmodban...
Keserűségem-sírom… kicsi.

Löknélek szerelem tűzébe,
Nem kerülne nékem semmibe.
Lehetnél epedő,
Én? Ágyba kergető…
Keserűség, sírok ízibe.

Légy már végre az én Micikém,
Kérlek, szó szerint is légy enyém.
Gyűrnénk a lepedőt,
Kapnál egy nagykendőt…
Légy már enyém, édes Micikém!

Vecsés, 2020. február 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

(Senrjú)
Mezőn sétáltunk,
Élveztük konkoly színét.
Kár, hogy gaz-féle.
*

(10 szavas duó)
Nem is figyeltünk, elfoglaltak voltunk,
Hirtelen fölöttünk csattant és megriadtunk.

Viharkezdet, dörgés, fölébreszti a résztvevőket,
És így jártunk… átéltük fültépőket.
*

A vihar közeledett meghajlíthatatlanul,
Miránk félelem ömlött elfogadhatatlanul…
Miért ez? Bámultunk filozófiátlanul,
Aztán már csak szidtuk, heveny bárdolatlanul.

(3 soros-zárttükrös csokor)
Megjöttél, te ronda vihar,
Már rád gondolva is lelkem fanyar…
Megjöttél, te ronda vihar.

A jelenlétedet biza azt én érezém,
A jelenléted, szívből biza nem az enyém…
A jelenlétedet biza azt én érezém.

Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen,
Hiába vagy itt, ittléted illetlen és nem van rendesen…
Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen.
*

(Haiku csokor, eredeti stílusban.)
Füves tisztáson,
Merész őzek legelnek.
Madárcsicsergés.
*
Liget fái közt
Ismeretlen szél kereng.
Őz csak áll és néz.
*
Fák alatt, árnyat
Vet szikrázó napsugár.
Szélvihar, lecsap.
*
Tücsök nótája
Megáll, ha villan villám.
Közben erőt gyűjt.
*
Víznyelők sora,
Megtelik tócsa-vízzel.
Minden vizes lett.
*
Hazaút rövid,
De, alulról áztató.
Jó forró fürdő.

Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Nem harcolok. Vidd el a pálmát!
Nekem az mit sem jelent.
Számomra sokkal többet ér,
Ha valaki engem szeret.

Nem búsulok. Mit számít nékem,
ha mások fényben fürdenek?
A vakító fény gyakran csak kábít,
és illó délibáb lehet.

Nem hízelgek. Nem állok sorba.
Szánalom nem kell nekem!
Hiába írsz te aranyló tollal,
az enyém sokkal ékesebb.

Hiába vagy te büszke és öntelt,
Boldogabb sosem leszel,
Ameddig nem tudsz úgy szeretni,
ahogyan én szeretek.

Nekem a nap izzó korongja
csak távoli fénypont lehet,
sugara halvány, fénylő csík csak,
de nekem mindent jelent.

Hiszen a szívemmel érzem,
mennyivel értékesebb,
akinek talán morzsa jut csak,
de mégis tiszta a keze.

Nem gyűlölök. Azt átadom néked.
Ezerszer többet jelent,
ha szívem melege arra árad,
ahol még szükség lehet.
Adhatnak neked értékes díjat,
de győztes sosem lehetsz,
akit a szánalom űz csak,
nem tisztel. Érdekből szeret.

Az a könny, mely a lelkedbe égett,
örökre benned marad,
mint egy parányi kis tövis, mely
szúr benned, fájdalmasan.

Az a vágy, mit a szemedben láttam
úgy éget, s olyan nekem,
mint egy örvény, mely magával ránt,
s felkavar süvítő szele.

A szenvedély, amit irántad érzek,
oly forró, s olyan heves,
nem csillapítja senki más, csak te,
mikor itt vagy velem.

A féktelenség, ahogy szeretni tudlak,
olyan jó! Ez kell nekem!
Te vagy csak, aki lángra lobbant,
szeretlek. Maradj velem!

Ma azoknak gyújtsunk, egy gyertyát,
kik már a mélyben alszanak,
nem látva semmit, s nem érezve,
hogy nekünk mennyire fontosak.

Ma is ugyan úgy gondolunk rájuk,
mint mikor itt voltak velünk,
szívünk mélyében nincs megnyugvás,
most is ugyanúgy szenvedünk.


mint akkor, amikor elvesztettük
kik annyira fontosak nekünk,
hogy lelkünknek gyöngyöző cseppje
könnyeket fakaszt legbelül.

Elfogadjuk, hogy nem látjuk már,
s nem foghatjuk a két kezét,
de belenyugodni, s elfogadni
mi tudjuk csak, milyen nehéz.

Lelkünkben nem szól a dallam.
Vad vihar tépdes legbelül,
hisz már csak emlékeinkben
él az, akiket szeretünk.

Most nekik égjen a gyertya
S őértük imádkozunk,
hogy legyen békés az álmuk
ameddig találkozunk.

Nem halt meg. Nyugodni tért csak,
szívünkben ott él belül,
mélyen a szívünkbe zárva
kiket annyira szeretünk.