A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel
Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő
Útszéli fák között, versenyez a kikelettel
És a betonúton mutatta, hogy ő az erő.

Az út olyan lett, mintha egy termoszból
Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak
Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából
És az úti vándorok lassacskán haladtak.

Korán keltem, úton voltam
Suhantam a célom felé.
Jött a pirkadat, haladtam
Mint, ahogy a vándor teszé.

Kísértetként lebegve suhanok az úton,
Opel Zafirából a szememet meresztem,
Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton
Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem.

Suhanok ködbeveszően, mint ninja…
A sötét és nyálkás út nem akadály.
Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa,
Repülök előre, mint a tengeri sirály.

Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje,
Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb.
Csak attak volt és rohantam előre,
Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később…

Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat,
Libasorban meneteltek, mint köd katonái…
Tapostam a féket, koptattam a gumikat,
Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim!

A hátamon nem volt batyu pogácsával,
Mentem dolgozni, kávét vittem magammal.
Ködös hajnalon róttam a betont kocsival,
Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal.

Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József

Ügyetlenül evett,
és leette magát,
gyakorta megbotlott,
és néha bepisált.

Rossz volt a hallása,
és már alig látott.
Láttál-e már ilyen
rút kutyavilágot?

Felesége szidta,
vagy sírva menekült,
míg szegényke vakon
s süketen csak ült.

Egy öröme maradt,
hű és vén kutyája,
mely lábánál feküdt
és tovább is imádta.

Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.

A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?

Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.

A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.

Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.

Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Kiáradt a semmim, bőgve törte át a kerítést,
Ezzel megkezdte ellenem a végső semmisítést…
Kiáradt a semmim, bőgve törte át a kerítést…

Kellemetlen érzéssel, csak sunyva, ülök a partomon,
Ráérősen nézelődők, a legelésző barmokon…
Kellemetlen érzéssel, csak sunyva, ülök a partomon.
*

(Septolet)
Mi lesz?
Vész lesz?
Kerítésem lesz?

Semmim szétfolyt!
Nem vágyok tébolyt,
Forgópisztolyt,
Esetleg könyvmolyt.
*

(Anaforás, 10 szavas duó)
Ember, saját partján ücsörögve bámul,
Eme áradást végignézve, bambán ámul…

Elkelne nekem, közéjük menni, legelészni,
Eltelne az idő… végére elenyészni…
*
A hogyan? Továbbra sem jut eszembe semmi!
A hegytől, elmenekülni?

Az semmi; nincs hegy, csak árterület…
Fölöttem, már dől feszület!

Vecsés, 2019. szeptember 20. – Kustra Ferenc – 10 szavasból, a duó –t én fejlesztettem tovább a sedoka elvisége alapján! Mind a kettő ugyanazt láttatja, de más szemszögből.

Értett a szavakhoz
ha kifejezte magát.
Soha sem tagadta
hogy kedveli a cicát.

Több ötlete volt mint
legtöbb más írónak.
Stílusa úgy siklott
mint a versenycsónak.

Nem hátrált semmitől,
és Párizsban publikált.
Tiltott könyveivel
egyedién kiállt.

Az életet úgy falta
Mint kit a sors fenntart.
Ötször házasodott
Mire végre meghalt.