Óvatosan szórja színeit maszatolva
A horizonton szunnyadozó nap
Rongyos felhőket nem kerget a szél
Az ég búrája álmokról regél
A fákon fakuló levél sem rebben
Csak a pára gőzölög rejtelmesen.
Elfojtott néma csendben
Settenkedik a magány
Aztán hirtelen
Csörtetve közeleg szikkadt avaron
A táguló homály
S mint Krisztus a kenyeret
Harangszó töri ketté az estet

Fennhangon hirdeti a népnek
A múló nap egy imát megérhet

Anyagtalanná vált szellemi lét
Hitre alapozott misztériuma
Hullámzik
Borzoló melankólikus fuvallattal
Az üres szoba
Áporodott falai között
Miután az öreg elköltözött.

A tegnapi szuszogás ritmusa
Csupán dobhártya-illúzió
Ahogy az eleven lépések alatt
Felszisszen a megkopott parketta .

Az örökkévalóság dimenziójába
Betekintett az utolsó pillanat
S a falakba ivódott múlt
Párologva szivárog
Az emlékek fakuló fényével.

Olykor szembesülünk
Viszolygó tiltakozás ellenére
A végtelenbe nyíló ajtó
Köszöbéről derengő ismeretlen
Titkokat rejtő félelem fagyos
Szívszorító leheletével.

Tágul a világ
Tágul a lét
Hosszú az út
Magas a tét
Tágul a vágy
Halmozza fegyverét
Tágul a pénz
Ledobja értékét
Csak a sok a menő
Ma kevés az elég
Táguló szemekben
A hit is elég

Ósdi a múlt
A valóság sem trendi
Virtuális lélekkel
Kuúlnak kell most lenni
Művilágban kiber a tér
Oda minden belefér
A választás is több lehet
Fekete vagy épp fehér

Szuper élet várhat reád
Bankszámlád az előleg
Sorsod ott a pénztárcádban
Bármi lehet belőled
Világsztár vagy menő zseni
Csak jó helyre kell klikkelni

A fantázia messze szárnyal
Ilyen csoda sosem volt
Minek hinni egy istenben
Ki már régen úgyis holt
Processzorok szerelvényén
Száguld a lét előre
Ki vaskalapos régimódi
Fejre állhat majd tőle.

Felültem egy gondolatra
Idő s tér suhant alatta
Az út messze elrobogott
És a csend némán hallgatott

A tegnapi fény kifakult
Az élmény emlékké alakult
Zakatolva mint a vonat
Messze vitte az álmokat

Az alkonyati olvadt árnyék
Levendulaillatú perce
Sokszor juttatja eszembe
Egy-egy múlt-idő szellő
Simogató fuvallatát

A gesztenyefa fehér gyertyáiról
Elődeim sírja jut eszembe
S ahogy anyám kezét
Fogtam kezembe
Vasárnap gyerekként templomba igyekezve.
Apám is jött
Mögöttünk ballagott
S ahogy csacsogtunk
Minket hallgatott.

Most ott nyugosznak egymás mellett
A sír csak hallgat
Nincs felelet.
Csendben hajtok felettük fejet
Szívemben most az űr
Tölti ki a helyet
Nincs felelet, csak a csend van
Régen voltunk a templomban

Mint a madár, messze szálltak
Vissza Ide nem találnak
Fehér virág mint a gyertya
Nekik nyílik egy pillanatra
Csak a csend van, nincs felelet
Magamban Velük beszélgetek
A szívemben jelen vannak
Talán olykor meg is hallnak.