Derekas nap a mai nap.
Január dereka és a tél dereka.
Mától minden eltelt nappal,
közelebb kerül az áhított tavasz.

Még itt a tél javában.
Hó is esett, megfagyott minden, kihűlt a táj.
Tiszta, jeges szél fúj,
próbálgatja még a tél a fogát.

Körülöttem szürke csend,
egybeolvadt a fent és a lent.
Nem hallatszik és nem látszik semmisem.
A végtelenben szabadon lebegek.

Ez a hely nagyon kedves nekem.
A pamutszerű gyerekkori álmokban,
itt mindig boldog vagyok és
csodaszép, ragyogó nyár van.

Most fagyos, kihalt a vidék,
de így is megkapó.
Hőn szeretett Balatonom nem látható.
De tudom, hogy itt hever a lábaim előtt,
s ha a napfény befűzi arany fonalát, felszáll a köd.

Látható lesz a vékony jégtükör,
a smaragd fényű nyugalom tükre.
Hol békére lelsz és megpihen a lélek.
Ez a természet nyugodt suttogása,
meghallod, ha szíved tárva.

Siófok, 2025. január 15. -Gránicz Éva-

Legott, ahogy tűntél Amanda
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!

Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*

Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.

Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*

Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!

Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.

Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.

A szó elakad, a szívem megszakad,
mint egy haldokló égi gondolat.
A lelkem sír, zokog, riadt, mint egy véres,
kegyetlen, láthatatlan kés árnyéka.

Könnyeimmel küzdve, félve, remegve kérlek,
gyere vissza, lelkem legőszintébb lénye.
Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,
mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.

Már nem fáj neked, drága édesapám,
ki mindig óvott, védett, mint egy édesapa a legnagyobb álmát.

Örökké a szívemben fogsz élni, és ha az égre nézek,
tudom, hogy a legnagyobb csillag ma is nekem fénylik.

Mert eljött a búcsú, legfájóbb ez nekem.
Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,
mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.

Éjfél után az újév lassan, tántorogva indul,
Sokat ivott, de megy már előre… így még csak vidul.
Még csak a járdán oson, dülöngélve, félve,
Majd’ előtűnik, egy sikátorból… egy évre.

De aztán meglátjuk a hóesésben
Ahogy magához tér a lámpafényben…
Reggel majd, mikor pirkad, üdvözli az első napot,
Jókívánságok miséjére felkérjük a papot.

Délután még tűnő napsütés volt a havas tájon,
Majdnem elhittem, hogy visszatekint, s jő… a nyár újból.

Zsebórám az időt, kéregként vési a tenyerembe,
Közeleg az éjfél, már csak percek… itt lesz óév vége.
Újkor, mint az ekevas, jó mélyre szánt... én öregszem…
Az indián táborban már én lennék az „Öregszem”.

Ha beköszönt az éjfél, a sok csillagszóró mindent beföd,
De bizony ezt, szépet mi nem látjuk, ha azt befedi a köd!
Az ablakból kinézve a fák fekete árnya meztelen,
A sok piás ember, örömünnepet ül, mulat fesztelen…

Gondolkozz! Nézz az újévbe, építs azt jövőre,
Történjék bármi… Te állj fel, így juthatsz előre!
Hagyj nyomot a világban, hisz megjön a perc, az utolsó,
Gondold végig utadat, hogy ne legyél a legutolsó…

Majd kimegyek az udvarra, suttogok kicsit a szélbe,
S amit akarok, talán eljut a mindenség kékjébe…

Vecsés, 2012. december 18. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia - Messze vagy de, most megvallom, amit érzek irántad…

A szerelemet vallani, végzetes vallomást,
Jól elmondani, hogy éppen ez van… és semmi mást...
A szerelem az, ami át tudja törni a határokat,
És ha szerető pár összefog, áthág nagy akadályokat.

A szerelem öl, butít, mondják, nyomorba dönt, megbocsát
De folyvást bocsátja magából, a ragyogó fénysugárt.
A szerelem elszigetelt sziget, életóceán közepén,
Csak ez a fénylő, lánglobogás haladjon… párocskát követvén.

A szerelem, álom és csoda, két ember ékessége…
A szerelem, lélek színek választéka, a szív kincse…
A szerelem, élet körénk fonódó, betakaró burka…
A szerelem, a termékenység völgye, termékenység szikla…
A szerelem, mellkason taposó vágy, édeskés veszedelem…
A szerelem, sárba taposó, vagy égbeemelő érzelem…

Van, élet állomás és mindegy, ha üres, fő, hogy meleg…
Szerelemes pár, ha összebújik, akkor nem didereg.

Vecsés, 2015. február 1. – Kustra Ferenc József