Mit számít az hogy hányan állnak sorba
tőled remélve lopott csókokat?
Talán jut néked néhány boldog óra,
De lesz e ki holnap melletted marad?

Mit számít az hogy hányan várják tőled
az elmúlt szenvedélyt,s lopott örömet?
Bár téged csókolnak mégis mást szeretnek,
s holnapra talán egyedül leszel.

Mit számít az hogy mennyi bókot kaptál?
Hányan gondolják vajon komolyan?
Hányan maradnak vajon majd melled,
amikor eljő a hűvös alkonyat?

Mit számít az, hogy mit gondolsz most rólam?
Ne gondold azt hogy játékod leszek!
Inkább eltűnök a zúgó téli széllel,
mintsem elviseljem minden gőgödet!

Oly régen élek ezen a tájon
azt hittem mindig itt leszek,
hányszor félretoltak,hányszor félreálltam,
de mégsem hittem hogy végleg elmegyek.

Oly régen élek ezen a tájon
itt születtem,és itt voltam gyerek,
ó mennyi emlék,mennyi édes álom,
melyet feledni nem tudok sosem.

Oly régen élek ezen a tájon,
s most fájó szívvel mégis elmegyek,
magamban temetve minden régi álmot,
s nem viszek mást, csak emlékeimet.

A jó barátok eltűntek messze
mint az elsárgult, hulló falevél,
mennyien ígérték számíthatsz rájuk,
de mára már mind csak emlékedben él.

A jó barátok olyanok voltak,
mint az augusztusi hulló csillagok,
melletted voltak tűző napsütésben,
mint a nyári égen fénylő csillagok.

De a téli faggyal oly messzire tűntek,
mint a dér csípett hulló levelek,
emlékeiktől szíved még parázslik,
de hó födte már be a lépteiket.

A jó barátokra ne számíts többé!
Csak magadban szítsd a szunnyadó tüzet!
Egyedül kell a semmiből felállnod,
s ne várd hogy bárki is fogja a kezed!

Megfagyott, hűvös éjszakák,
dühöngő vad szelek,
ó,mennyit kell még küzdenem?
mondjátok meg nekem!

Még meddig fogtok üldözni?
Dühöngő , vad szelek!
meddig kell még bűnhődnöm
hitvány zsarnok helyett?

Még hányszor fogtok megtépázni?
Dühöngő ,vad szelek!
meddig kell még bűnhődnöm
hitvány zsarnok helyett?

Mért nem hagytok megcsitulni?
Dühöngő ,vad szelek!
Már széttéptétek minden álmom
amely csak létezett!

Vagy hagyjatok porba hullni,
dühöngő , vad szelek!
Vagy magam fogom porrá zúzni
amit csak lehet!

Hiába mondanék ,vagy kérnék akármit
kegyetlen vagy,önző és rideg,
megpróbáltam mindent,s nem vártam mást érte
csak tiszteletet és szeretet.

Gyönge vagyok,s beteg,nem bírok már annyit,
de ki ezt nem érzi úgysem érti meg!
Hisz lehoztam volna a csillagot az égről
s nem vártam érte mást,csak szeressenek.

Nem tudtam kincseket adni,
hisz nekem sem jutott semmi sem
csak egy dolog van,mi belőlem sugárzik,
az őszinte,tiszta szeretet.

Tudom ,ez nem számít néked,
de másoknak ennyi sem jutott!
Nem foglak keresni többé
de ha hiányzom itt vagyok!