Idő 
Értékelés 
Értékelés Szomorkás tél előben búsan szitál az eső,
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!
Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.
Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.
Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.
Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.
Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.
Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.
Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.
A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!
Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!
Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.
Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.
Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.
Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.
Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.
Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.
Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.
A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!
Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
*
(6 sorosban)
Mindenki azt az életet élheti, mit sorsa rárótt, fellebbezés nincs.
Én is élem elátkozott életem, de nem tudom, még meddig tehetem…
Mindig próbálkozok, de jóféle változás és szép, kis életmese nincs.
Pediglen
Változó akarattal rendelkezőnek… de erre elég az életem?
Látod? Én akarnám akarattal, hergelem magam. Mégis, semmi más nincs…
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, ötszörös belső rímes)
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget…
Jézus! Segíts már… kimondtam sokszor hideget-meleget…
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, hatsszoros belső rímes, önrímes)
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni.
*
(6 sorosban)
Sorsomban van írva, hogy hetedíziglen, de mit tettem, hogy-hogy én vagyok?
Legalább azt tudnám, érthetném büntettetésem, hogy miért is lakolok…
De nem tudok semmit, hiába erőlködők, így folyvást bánatoskodok.
De
Jézusom, kérdem, miért jó neked tétlen szemlélned, hogy mily’ sorsban vagyok?
Jézus, legalább szerezd vissza szárnyamat és leszek más, mint ki most vagyok…
*
(Septolet)
Imám röpül,
Agyam köpül…
Csonka szárnyhelyem,
Gondolat-teli fejem…
Vége! Elegem…
Jézus segíts…
Jézus segíts!
*
(10 szavas)
Jézusom, egyedül, ne hagyj…
De adod? Szárnyam a helyére megy?
*
(Senrjon)
Úgy néz ki, nem sok van már
Hátra… úgy vágyok szabadságba!
Jézus könyörülj!
*
Jézus, elkerül a normális élet,
Jézus, elkerül a szép-vad szerelem…
Jézus, nem kerülöm normális létet,
Jézus, nem áll velem szóba szerelmem…
*
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár…
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni?
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Vecsés, 2021. június 25. –Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
[3 soros-zárttükrös az én fejlesztésem. olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
*
(6 sorosban)
Mindenki azt az életet élheti, mit sorsa rárótt, fellebbezés nincs.
Én is élem elátkozott életem, de nem tudom, még meddig tehetem…
Mindig próbálkozok, de jóféle változás és szép, kis életmese nincs.
Pediglen
Változó akarattal rendelkezőnek… de erre elég az életem?
Látod? Én akarnám akarattal, hergelem magam. Mégis, semmi más nincs…
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, ötszörös belső rímes)
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget…
Jézus! Segíts már… kimondtam sokszor hideget-meleget…
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, hatsszoros belső rímes, önrímes)
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni.
*
(6 sorosban)
Sorsomban van írva, hogy hetedíziglen, de mit tettem, hogy-hogy én vagyok?
Legalább azt tudnám, érthetném büntettetésem, hogy miért is lakolok…
De nem tudok semmit, hiába erőlködők, így folyvást bánatoskodok.
De
Jézusom, kérdem, miért jó neked tétlen szemlélned, hogy mily’ sorsban vagyok?
Jézus, legalább szerezd vissza szárnyamat és leszek más, mint ki most vagyok…
*
(Septolet)
Imám röpül,
Agyam köpül…
Csonka szárnyhelyem,
Gondolat-teli fejem…
Vége! Elegem…
Jézus segíts…
Jézus segíts!
*
(10 szavas)
Jézusom, egyedül, ne hagyj…
De adod? Szárnyam a helyére megy?
*
(Senrjon)
Úgy néz ki, nem sok van már
Hátra… úgy vágyok szabadságba!
Jézus könyörülj!
*
Jézus, elkerül a normális élet,
Jézus, elkerül a szép-vad szerelem…
Jézus, nem kerülöm normális létet,
Jézus, nem áll velem szóba szerelmem…
*
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár…
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni?
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Vecsés, 2021. június 25. –Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
[3 soros-zárttükrös az én fejlesztésem. olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]
Táncot jár a hulló falevél,
És már csak egy nagy sasszét remél.
Ha majd földet ér vége lesz…
Reménye volt… végül… nem lesz.
Ha menned kell, táncoló levél, táncolj csak el,
Fontos, hogy hamis szavak ne hangozzanak el.
Táncolj csak még tovább, táncolj, míg megteheted,
Neked ennyi volt megírva… öröm volt léted…
Vecsés, 2013. június 6. – Kustra Ferenc József
És már csak egy nagy sasszét remél.
Ha majd földet ér vége lesz…
Reménye volt… végül… nem lesz.
Ha menned kell, táncoló levél, táncolj csak el,
Fontos, hogy hamis szavak ne hangozzanak el.
Táncolj csak még tovább, táncolj, míg megteheted,
Neked ennyi volt megírva… öröm volt léted…
Vecsés, 2013. június 6. – Kustra Ferenc József
Vajh, vízióm van megint…?
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
