A haikuban és versben írt elismerés

Jézusom, segíts!
Hihető ez? Káprázat?
Poéták Gyöngye!
*
Amit Te ezek szerint tudsz, az már maga a csoda,
Te vagy a POÉTAKIRÁLYNŐ cím várományosa!
Én itt a messzi alvégen, mától örülök, hogy szóba állsz velem!
Megleptél rendesen, ezen túl a barátságodért esedezem.

Kérlek, ha lelöksz a pástról, legyen fájdalommentes,
Igaz, e „finomság” bizton nem lesz érzelemmentes.
Te csak gondoltad, de megtetted, csak elmentél aludni!
Én lerágtam körmeimet, mivel fogok vakarózni?

Ez volt eddig az én szempontom, most vegyük sorra a tieidet,
Úgysem tudsz mást csinálni, erre kaptad sorstól a zsigereidet!
Te kis Feltörekvő, enged, hogy örüljek, hogy ismerhetlek,
Nekem a sors ennyit adott, Poétaként nagyon szeretlek!

Én már látom az aurádban, hogy Te erre, ezért születtél,
Legyél Te csak poéta és író, szinte erre teremtettél…
Egyszer megtudod, sikeresen mennyi lelket üdvözítettél…

Vecsés, 2017. május 10. – Kustra Ferenc József
Eme művemet ajánlom: Jurisin (Szőke) Margit poéta és szerzőtársamnak…

A hétköznapi sötétségben
Most alig pislákol
Lángom.
A kanócom
Köré faggyú hatol,
Mely égést gátol.

A massza
Így nem táplálja
A fényt,
Semmi haszna.
Bár a kanóc tettre kész,
Fényt adna
Magából, meleget, lángot,
Még aktív világosságot,
De az olvadt faggyú fojtogatja
Gyertya-Lángom;
Így alig -alig pislákol.

Legközelebb
Minőségi lámpa
Ontja utamra
Szórt villanását kacajra,
Amennyiben
Faggyús kedvem bírja
A hétköznapi sötétségben.

Amennyiben hitelt keltő;
Ha meghajlik a tér, s az idő
Ütköző zóna lép elő.

Összegereblyézni!
Mint az ősz s a tél hulladékát
Tavaszt várva-
A megstrapált személyiséget
És gondolatot egyaránt.

Átfésülni!
Utat engedve a sarjadónak.
Az érdemeset összeszedni
A felesleget
A rothadót eltemetni.
A megtisztulás műveletét
Elvégezni
Önmagunkkal is!

Szükséges a megújhódás-
Az újra-éledőt
Felcímkézve dobozolni
Csoportosítva a konzekvenciákat
Ezáltal csökkentve a hibalehetőségek
Ismétlődő periódusát.

Szétszórtságunk kevésbé feltünő
Amennyiben rendezett
A belőlünk eredő
Káosz!

Begyűjteni a szeretet által
minden gondolatot
Aztán átadni bizonyosságként
Kételymentes burokban
Az igazszó erejét
Csokor gyanánt
Időnként-
Megtisztultan könnyebb lehet
A naponta ránk várt Menet.

A gőgös emberben
A lélek irigysége
Keserű száj-ízzel,
Csak dekorációval
Leplezve
Mosolyog az Életre.
Csörtetve tapos
Felszegezett fejjel,
Sosem találkozott
Magánál különbekkel.

A jókedved láncra verné
Amennyiben megtehetné.
Melegen mosolygó szívedet,
Melyben bugyog,
Forr a szeretet,
A lelked mely édes,
És lágy mint a méz
Cselszövéssel lopná el
A ragacsos rideg kéz!
Sejtelme sincs
Milyen az emberség.