Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,
elolvadni benned, mint egy hópehely,
elfeledni mindent, ami bennem forrong,
s nem érezni mást, csak érintésedet.

Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni
pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,
nem mertem mondani mennyire szeretlek,
s mire ráébredtem elvesztettelek .

Más karjába hulltál új reményt keresve,
és én ösztönösen megéreztem azt,
s kétségbeesve egy őrült pillanatban
lemondva, máshol kerestem vigaszt.

Megbántam százszor, de most már késő!
Légy mással nálam sokkal boldogabb,
számomra úgy is mindennek vége,
nekem már csak a bús magány marad.

Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Mi lesz ha a minden,
semmit nem jelent már?
S az aki várt reád,
soha többé nem vár?

Mi lesz ha a napfényt,
fellegek takarják?
Minden ellened van,
lelkedet akarják?

Mi lesz ha az utad,
mit végtelennek hittél?
Küszködtél,szenvedtél,
és ott állsz a végén?

Mi lesz ha nem érted,
emberek beszédét?
És nem hallod többé,
a lélek zenéjét?

Mi lesz ha életed,
értelme elveszett?
Minek élned akkor,
mit ér az életed?

Ha én lennék az egyetlen a földön
ki elcsitíthatná minden bánatod,
hidd el, megtenném százszor is ha kéred,
hiszen tehozzád száll minden sóhajom.

Ha én lennék az egyetlen a földön
ki összefoltozhatná tépett álmaid,
azt is megtenném, nem is kéne kérned,
hogy felébreszthessem régi vágyaid.

Ha én lennék az egyetlen a földön
ki feledtethetné a fájó tegnapot,
zúgó fergeteggel messzire söpörve,
hogy elszálljon vele minden bánatod.

S ha én lennék az egyetlen a földön
ki megváltoztathatná amit nem nem lehet,
nem pusztítana önző ,gonosz érdek,
s nem lennének ,csak boldog emberek.

Van olyan, amikor te nem tehetsz semmit.
Bízhatsz, remélhetsz , de az úgyse segít.
Néha tudni és érezni kell hogy nem sokára vége,
boldog s vidám voltál, de nem úgy szeret téged.

Előbb-utóbb neked is rá kell erre jönni,
örökre elszakad tőled úgy, mint a többi.
Lehet a sors akarata,de a búcsú nehéz,
sosem feledheted, de egy próbát megér.

Minden percben zaklatnak a régi emlékek,
hiányzik, hozzá bújnál,de ennek már vége.
Sosem lesz már nélküle semmi sem tökéletes,
rájössz hogy újra minden porcikád törékenyebb.