Nem tudom
gondoltok-e a halálra ?
Én gondolok a szerelemre
egy perzselő édes csókra
amiről olykor álmodom
s egy érintésre
ami egy forró, ujjongó sóhaj
amitől lázasan feltámadunk
bár a harangok Rómába
mennek én vad ,viharos vágyat
szeretnék ébreszteni benned
hogy örülj nekem
hogy ölelj át mint szél a fákat
mint ereimben a vér a szívemet
Már tavaszi hírek jönnek
arcomat füröszti a nap
még mindig várlak
akkor is , ha csak
latrok jönnek és áhítat

Gyönyörű kedvesem
Messze vagy és elérhetetlen
Csak az éjszaka bugyraiban
fortyog kínom
S tehetetlen emészt a tűz teérted
Ágaskodó ,
vad csődörként ölelnélek
s mint felhúzott íj feszülnék
ujjaid között
tenyeredbe zárva
Kifulladásig csókolnám
Öled édes-sós nedveit
forró telt combjaid
széttett szép lábaid között
lázas
sóhajaidra várva
S rád fonódnék
lüktető folyondár testtel
ziháló fuldokló lélegzettel
s löknélek
finoman és vadul
s játszanék
tested gyönyörű hangszerén
egyszer fent lennék, egyszer alul
s összeforrnánk
míg apró sikolyaiddal feloldoz a gyönyör
míg eltelik a nap
míg vad vonaglásokkal
eljön az este
ezen a te nálad lévő délkörön
így ölelnélek
ha nem lennél messze
de messze vagy
és elérhetetlen
csak az éjszaka bugyraiban fortyog kínom
s meredt vágyam
tehetetlen
s csak emészt a tűz teérted
messze vagy
nem vagy itt
ölemre venni
hiába
szeretnélek

Kikezdenék veled
ha te is akarnád
ha kitárt karjaidba
befogadnál
ha ölelnél szelíden
ha ölelnél vadul
ha fölém kerekednél
s én lennék alul
s úgy ülnél meg
úgy lüktetne
csípőd gyorsuló tánca
hogy tüzet fogna
a testünk s enyém
egyre lángolóbbá válna
és lázas lelkünk is égne
öledben
a gyönyörű mélyben
a te gyönyörű öleddel
tangót járnánk
amíg feltámad
fehér gyöngyeim árja
s elöntene téged is
a Feloldozás
ujjongó jajongásodra várva

1.
Zápor, zápor
zuhogó
villámok között
állok
Ökölnyi cseppek
esnek
tisztára mosnak
összevernek...

2.
Búza ring az utak mentén
s száraz ,sárga őszi árpa
Jaj! ha én most nyárfa lennék
a villám biztos eltalálna !

3.
A házak közt kóbor macska
ténfereg, s tarkómon
mint hideg lámpafény
az éjszaka messzi csillagai
fénylenek
a gyorsuló idő hurcol szekerén
s meleg éji szélben
lélegzik a csönd
Hiányod
sustorog a fákon ,
átölel, mint az álom
s hintázik odafönt

Isten az élet forrása,
írja ezt a zsoltár írója,
csak nem mindenki tudja,
hogy Ő általa a világosságot megláthassa,
ha Jézus Krisztust a szívébe fogadja
aki az életét adta a keresztfára,
ahol ezzel az életünket megvásárolta,
nagy volt ennek ára,
hogy kifolyjon drága vére
mivel mosson minket tiszta hófehérre!

2016. március 4.