Idő 
Értékelés 
Értékelés Ez a nap nekem épp olyan most,
Mint bármelyik. Hideg napokon
Csak a kandalló melege csábít,
míg fénye lángot vet arcomon.
Nem vágyom mást, csak melegséget,
amely átjárja mindenem,
s szívem melegét annak adni,
akik számomra kedvesek.
Valami békés biztonságot,
amely erőt ad énnekem
nehéz napokon átvészelni
mindent, s átlépni mindenen.
Jó lenne hinni, hogy az élet
valami jót is tartogat,
s nem csak fényképről láthatom majd,
akik nekem oly fontosak.
Talán valami égi angyal
lát most, s hallja a hangomat,
s éji sötétben, pilleszárnyon
Elküldi legszebb álmomat.
Mint bármelyik. Hideg napokon
Csak a kandalló melege csábít,
míg fénye lángot vet arcomon.
Nem vágyom mást, csak melegséget,
amely átjárja mindenem,
s szívem melegét annak adni,
akik számomra kedvesek.
Valami békés biztonságot,
amely erőt ad énnekem
nehéz napokon átvészelni
mindent, s átlépni mindenen.
Jó lenne hinni, hogy az élet
valami jót is tartogat,
s nem csak fényképről láthatom majd,
akik nekem oly fontosak.
Talán valami égi angyal
lát most, s hallja a hangomat,
s éji sötétben, pilleszárnyon
Elküldi legszebb álmomat.
Mit irhatnék én a nagy világnak,
szépet, jót, hisz én is tévedek,
s van úgy, mikor jót tennék, de mégis,
valahogyan mindent elcseszek.
"Csak vidáman!" Így hangzik a fáma,
s jókedvem is néha szertelen,
mikor a már kukacos almában
lelek néhol egy kis ép helyet.
Öreg vagyok. S bohócnak már gyáva,
parlamentben nekem nincs helyem,
pedig néha paraszti ész jobban
átlátja a szörnyű tényeket.
Elmennék az "Uraknak" szakácsnak,
hogy érezzék, milyen is lehet
far- hátból is olyan jókat enni,
osztriga és kaviár helyett.
S ha mit írtam ügyvédeik látják,
lehet végre úrinő leszek,
nyitják- csukják előttem az ajtót,
s csíkosban is divatos leszek.
szépet, jót, hisz én is tévedek,
s van úgy, mikor jót tennék, de mégis,
valahogyan mindent elcseszek.
"Csak vidáman!" Így hangzik a fáma,
s jókedvem is néha szertelen,
mikor a már kukacos almában
lelek néhol egy kis ép helyet.
Öreg vagyok. S bohócnak már gyáva,
parlamentben nekem nincs helyem,
pedig néha paraszti ész jobban
átlátja a szörnyű tényeket.
Elmennék az "Uraknak" szakácsnak,
hogy érezzék, milyen is lehet
far- hátból is olyan jókat enni,
osztriga és kaviár helyett.
S ha mit írtam ügyvédeik látják,
lehet végre úrinő leszek,
nyitják- csukják előttem az ajtót,
s csíkosban is divatos leszek.
(Leoninus)
Én ennek nagyon örülök, ez elől nem menekülök.
Ünnepelnünk kell a nőket, a nem is menekülőket!
(3 soros-zárttükrös trió)
Ilyenkor már kezdődik a természet virágba borulása,
Nekem a lelkem is, mert holnap van drágáink... mi nőink napja…
Ilyenkor már kezdődik a természet virágba borulása.
Hozok haza virágot a nőimnek,
Ez jót tesz a lelkemnek, a szívüknek…
Hozok haza virágot a nőimnek.
Éljen a nők napja, éljenek a nők!
Lelkünk felkentjei, szerettei ők…
Éljen a nők napja, éljenek a nők.
Vecsés, 2023. március 5. – Kustra Ferenc József
Én ennek nagyon örülök, ez elől nem menekülök.
Ünnepelnünk kell a nőket, a nem is menekülőket!
(3 soros-zárttükrös trió)
Ilyenkor már kezdődik a természet virágba borulása,
Nekem a lelkem is, mert holnap van drágáink... mi nőink napja…
Ilyenkor már kezdődik a természet virágba borulása.
Hozok haza virágot a nőimnek,
Ez jót tesz a lelkemnek, a szívüknek…
Hozok haza virágot a nőimnek.
Éljen a nők napja, éljenek a nők!
Lelkünk felkentjei, szerettei ők…
Éljen a nők napja, éljenek a nők.
Vecsés, 2023. március 5. – Kustra Ferenc József
Gyere szerelem…
A játszótér melletti árnyas padon,
Elvájkálgatok volton, a múltunkon.
Közben meg csak Tégedet várlak, mert Te vagy a jövőm,
Hiányzol, itt lehetnél már… mikor jössz, érdeklődőm?
(3 soros-zárttükrös)
Szívre nincs is amúgy szükség, ha ketten vagyunk átölelkezve élednek,
Mi akkor együtt örülünk a fák lombján épphogy átszüremlő fényeknek…
Szívre nincs is amúgy szükség, ha ketten vagyunk átölelkezve élednek.
(Senrjon duó)
Most nem vagy itt, röpködnek
Az üres, el nem mondott szavak.
Árnyak, még várnak!
*
Szeretlek… vezekelek?
Mi oka lehet magányomnak?
Kitartón várlak!
*
(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Élményként nézem közben, ahogy a gyerekek játszanak,
Élményként nézem, hogy a homokozóban már alkotnak…
Élményként nézem közben, ahogy a gyerekek játszanak.
(Senrjú)
A szív még remél,
Múltunk bennem, oly’ régen.
Gyere, hiányzol!
*
(Septolet)
Életem a pokol,
Hiányzol,
Gyere... hibázol.
Meztelennek születtünk,
Hibás a lelkünk...
Szenvedélybeteged vagyok.
Hótorlaszok?
*
(3 soros-zárttükrös, bokorrímes)
Csak várlak, hosszan várlak…
Ölelve csókolnálak…
Csak várlak, hosszan várlak…
Vecsés, 2020. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A játszótér melletti árnyas padon,
Elvájkálgatok volton, a múltunkon.
Közben meg csak Tégedet várlak, mert Te vagy a jövőm,
Hiányzol, itt lehetnél már… mikor jössz, érdeklődőm?
(3 soros-zárttükrös)
Szívre nincs is amúgy szükség, ha ketten vagyunk átölelkezve élednek,
Mi akkor együtt örülünk a fák lombján épphogy átszüremlő fényeknek…
Szívre nincs is amúgy szükség, ha ketten vagyunk átölelkezve élednek.
(Senrjon duó)
Most nem vagy itt, röpködnek
Az üres, el nem mondott szavak.
Árnyak, még várnak!
*
Szeretlek… vezekelek?
Mi oka lehet magányomnak?
Kitartón várlak!
*
(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Élményként nézem közben, ahogy a gyerekek játszanak,
Élményként nézem, hogy a homokozóban már alkotnak…
Élményként nézem közben, ahogy a gyerekek játszanak.
(Senrjú)
A szív még remél,
Múltunk bennem, oly’ régen.
Gyere, hiányzol!
*
(Septolet)
Életem a pokol,
Hiányzol,
Gyere... hibázol.
Meztelennek születtünk,
Hibás a lelkünk...
Szenvedélybeteged vagyok.
Hótorlaszok?
*
(3 soros-zárttükrös, bokorrímes)
Csak várlak, hosszan várlak…
Ölelve csókolnálak…
Csak várlak, hosszan várlak…
Vecsés, 2020. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A realitás filozófiája…
A háború, maga egy végtelen rettegés!
Az egyénnek, sorsa elől nincsen menekvés.
A háború, maga egy végtelen rettegés!
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával,
A menekültek is fölbukkannak! Egyedül az anya a lányával…
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával.
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni,
Ott biz’, rögös-kiszámíthatatlan vak-véletlenben kell folyvást élni…
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni.
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika,
Megmarad neki azonban, hogy segít, mi a túlélés záloga…
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika.
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni,
Mit hoz a jövő, hogy kell élni és viselkedni!
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni.
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja,
Ez lehet uralkodó a lelkében, ha nem jő érte a halála…
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja.
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
Ott pedig nincs menekvése, sem a testnek sem a léleknek…
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat,
Kitermeli magából az elromlott, árulóvá lett alakokat…
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat.
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett,
Jó ember volt-e avagy rossz? Pokolba, vagy a mennyországba mehetett?
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett.
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel,
Temető tele van végleg rongált sírhelyekkel…
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel.
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje,
Mind-mind sérült, megrongált, nem lopják el, mindenütt van ilyen, nincs keletje…
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje.
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon,
A fa alatt, meg a lövészárokban, katonák viccelnek, bárgyún-mosolygón…
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon.
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég,
A korán kelők nézik… Ó Teremtő! Vajh' meddig tart ez még?
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég.
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Jövő mit hoz, ennek a torz „halálig” életnek, túlélést? Mi lesz a vége?
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek,
És míg ember földön élni fog, ezek, mind még lesznek…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek…
Vecsés, 2018. november 15. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és a 3. sort egyben. Így lesz meg a 3 sor gondolatisága.
A háború, maga egy végtelen rettegés!
Az egyénnek, sorsa elől nincsen menekvés.
A háború, maga egy végtelen rettegés!
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával,
A menekültek is fölbukkannak! Egyedül az anya a lányával…
A háború tele van, agresszió-képek szomorú látványával.
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni,
Ott biz’, rögös-kiszámíthatatlan vak-véletlenben kell folyvást élni…
A háborúban semmi lehetőség nincs méltóságteljesen élni.
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika,
Megmarad neki azonban, hogy segít, mi a túlélés záloga…
A háborúban olyan kevéssé számít, bármely női praktika.
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni,
Mit hoz a jövő, hogy kell élni és viselkedni!
A háborúban egyszerűen nem lehet tudni.
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja,
Ez lehet uralkodó a lelkében, ha nem jő érte a halála…
A háborúban az erős jellem számít, ha katonának sajátja.
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
Ott pedig nincs menekvése, sem a testnek sem a léleknek…
A háborúban a gyávaság, ismérve a gazembernek,
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat,
Kitermeli magából az elromlott, árulóvá lett alakokat…
A háború nagyon emberrontó, lélekgyilkos történés-sorozat.
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett,
Jó ember volt-e avagy rossz? Pokolba, vagy a mennyországba mehetett?
A háborúban sok menekültről, katonáról nem tudni, hová lett.
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel,
Temető tele van végleg rongált sírhelyekkel…
A háborúban is van szép, színes, őszi reggel.
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje,
Mind-mind sérült, megrongált, nem lopják el, mindenütt van ilyen, nincs keletje…
A háborúban a padok, a kerti vaskerítés, a templom keresztje.
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon,
A fa alatt, meg a lövészárokban, katonák viccelnek, bárgyún-mosolygón…
A háborúban is van, hogy a pirkadattal, napsugár áttör a lombokon.
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég,
A korán kelők nézik… Ó Teremtő! Vajh' meddig tart ez még?
A háborúban is van, hogy már pirkadatkor derűs az ég.
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Jövő mit hoz, ennek a torz „halálig” életnek, túlélést? Mi lesz a vége?
A háborúban a végére eldől az emberek és a haza élete…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek,
És míg ember földön élni fog, ezek, mind még lesznek…
Háborúk voltak, vannak, a gerjesztők eszetlenek…
Vecsés, 2018. november 15. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és a 3. sort egyben. Így lesz meg a 3 sor gondolatisága.
