Szófelhő » Ennek » 24. oldal
Idő    Értékelés
Erdő helyett szavak között
Botorkálva keltem-jártam
Szusszanásnyi kis időre
Olykor meg-megálltam.
Mennyi szín, és mennyi dallam
Körülöttem mind megcsillan.
Csak figyelni kell türelemmel
Óvatosan csendben,
S a felszínen megjelennek
Szép katonás rendben.
Minden szóban fénylő csoda lappang,
S ha mellé kerül zengő párja
Táncra perdül örömében
Rím-ritmusra járva.
Időzhetek akár meddig
E nagy rengetegben,
Erdő helyett szavak között
Most csendben megpihentem.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 187
Rügyekről álmodozva
A delelő kurta napsütesben
Fellélegezne
Zsenge levelekkel felvértezve
A tömött hóba csomagolt
Bársonyos kikelet,

De az időt
Sürgetni nem lehet.

Már az óősöknek
Kinyilatkoztatva megírattatott:
Mindennek meg van a maga ideje.
...mint ahogy a tavasznak is,
És még sok ezernyi másnak,
...mint ahogy
Ideje van a várakozásnak
Is.
Ahol alázattal meglapul az óhajtott
Gyümölcs édessége.
A várakozásban van
Parázslik majd lángra lobban
Minden változás fényessége.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 199
Az estfény eltűnik a napfény elaludtával,
A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával.
Erdei manók mennek aludni, párosával.

Szép
Este
Bágyad most,
Csillagtalan,
Mégis reményes.
*

Csillagösvényt most a dunnától nem látni,
Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi,
Ettől ott vannak lovasok seregei.

Alkonyi vágyad
Mint részeg tánc jár már át.
Küzdő csillag vagy.
*

Később már a fák közé feszített pókháló sem látszik,
Kutya is már házában van, az apport-fával nem játszik.
Kiscsikónk délután még viháncolva ugrált az udvaron,
Most meg már a gyertya mellett néz ki az istálló ablakon!

(„erős vágyakozás” „Ku- xiangsi” - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Valami csodás éled.
Remény is,
Mert nézed
A csillagot,
Ott ragyog véled...
Messze fenn, végtelenség.
Angyalok,
Veszélyek...
*

Elcsendesült minden, esti harangszó is messzire ment,
Elteszem magamat holnapra… a holnap is eszement?

Vecsés, 2018. február 27. – Mórahalom, 2018. július 2. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, alá az apevát, a haikut, a kínai versformát, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 306
Látunk egy közeli háborút, és éledőn fölütötte a fejét a -sajnálatos- világháborús világhelyzet…

(Bokorrímes duó)
Emberek a fronton halál és sebesülés van, de nincs pihenő.
Nincs hétvége, vágyakban sem, hajjaj, ez bizony igen röhögtető…
Aki meg hiszi, hogy háború vágyfüggő, ő maga röhögtető…
Aki meg ezt hiszi, annak a családjában a bú üldözendő?

Én már első nap is hinni akartam, hogy sokunknak a békevágya teljesül,
Én már első nap is hinni akartam, ki ilyen annak az életvágya teljesül.
De fekete kosok irányította élen nem adott semmit, de halált elvetett,
A halál meg rohamot kezdett, majd első értesítésként a halálsoron kezdett.
*

(3 soros-zárttükrös trió)
A fronton nincsen, hogy reggel az angyalok csengetnek, kopognak bunkerajtón…
Minek ilyen luxus, amikor ellennek ágyúja tör be a bunker ajtón…
A fronton nincsen, hogy reggel az angyalok csengetnek, kopognak bunkerajtón.

Persze ez is egy munkahely, de itt pihenőidő nélkül folyamatos a munkarend!
Meg már százezrek vannak, akik örökre helyben maradtak, ők haza sohasem mehend’…
Persze ez is egy munkahely, de itt pihenőidő nélkül folyamatos a munkarend!

A frontvonal halál tere, az elhunytaknak meg végső vagy idegilenes sírhelye,
A fekete kosok meg zsakettban, Krasznaja Moszkvával befúva, mennek az életbe…
A frontvonal halál tere, az elhunytaknak meg végső vagy idegilenes sírhelye.
*

(Senrjon trió)
Szerelemben kén’ hinni,
Háborúra kén’ nem gondolni!
Világ pusztítás!

Lehetne a jó reggelt
Isteni… halál takarodna.
Világ pusztítás!

Reggeli erős kávé
Is a kosoké, literszámra!
Világ pusztítás!
*

(Senrjú trió)
Életben halál
Most bizony irányadó!
Világ pusztítás…

Hinni dolgokban
Ami értelmes és jó?
Él a pusztítás…

Hétvégéken is
Lőnek, robbannak, halnak!
Halál… darabra!
*

(HIQ csokor)
Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.

A padon,
Hallom, lövések!
Halálsor.

Katonák,
Megmenekülnek?
A halál…

A kosok,
Épp’ bálba vannak?
Gazdagok!

Nem igaz...
Élet népírtó!
Szegények!

Kos gondja:
Csak gazdagodik!
Szegények…

Vecsés, 2023. február 24. – Kustra Ferenc József- írtam a jelenkori „nagy háború” első évfordulójára: a világ, az emberiség jelen történelmi -élő háborús- helyzetéről. Végveszély van! Mindennap látjuk a híradókban! [A HIQ saját fejlesztésem: szótagszám = 3-5-3 Tilos a rím és az elválasztás. Kell a haiku-elviség.]
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 289
A hiány nem életcél, de… hétköznapi pszichológia…

(Leoninus trió)
Hosszú életemben részese voltam mindennek, mi elérhető, pontosan... semminek!
De még az sem volt nekem elérhető, mert az is nekem csak látens volt, nem visszatérő!
Volt még olyan, hogy a visszatérő bejelentkezett, de nem láttatta magát eleget!

A semmi eltűnt,
Valamitől menekült,
Ha érkezik, marad, mint sebesült.
*
A semmik pedig kicsinyessé teszik az embert, mert hiánnyal szemben, mindegy, mit kertelt…
Hiány: látens, bujkál, rejtőzködik, ember meg keresés közben jól leértékelődik.
A hiány híd alá űzi a peches embert, ki örülhet, hogy tető van feje felett!

Az értelmet keresi szenvedve,
De nem talál csak gonosz emberre.
*
Más van a dominánsoknál, a gazdagoknál, mert bőven nő a fűszál… a nagyuraknál.
Ők észreveszik, ha fűben gaz üti föl a fejét, gyökerestől irtva a lényegét.
Konklúzió adott; ki hová született, sorsa úgy alakult, ahhoz való lehetett!

A pénzes ember védett,
Mert szegényre lépett,
Kegyetlenül gyengét sértett.
*
(A nagy Konklúzió, bokorrímesben)
Ki, királyfinak született
Az bizony biztos király lett,
S bármilyen bolond lehetett.

Esélytelen igazság,
Világszerte elterjedt valóság
Isten előtt mind csak adósság.

Vecsés, 2023. április 6. – Arad, 2023. április 7. – Kustra Ferenc József – A leoninust én írtam, alá a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam: Ghica Izabella Iasmina.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 281