Versben és senrjúban…

Elveszett élet,
Élőt, magányra ítélt.
Új jövőkép kell!
*
Tűzből parázs lett,
Parázs meg, hűl hamuvá.
Fahasáb szikra?
*
Felszabadító
Had nincs, ima sem segít.
Elmúlás véges…
*
Ne szégyelld, ha fáj,
Könnyek kikéredzkednek…
Ne kerüld magad!
*
Por-hamu lélek,
Saját betonkriptában…
Csendesült vágyak.
*
Élet, monoton,
Rohanvást elsorvadás.
Tüzek, már kinek?
*
Élet keserű,
Még a jók is elmennek.
Társas magányok.
*
Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre,
Halottak napja az emlékezésnek ideje…
Terítsd be fényeddel az összes sírhantot,
Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot.
*
Pergő gondolat!
Márványról jön a visszhang…
Válasz már nincsen.
*
Zokogó bús szív,
Kőkemény kilátások…
Jó, már sohse lesz.
*
Remény érzése
Fényt és meleget nem ad…
Hamu is kihűl.
*
Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély,
Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély.
Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély…
*
Lépteknek nyoma
Van avarban. Szétfújva.
Gyertyafény ragyog.
*
Ünnep, jövőre,
Hogy ismét ideülünk.
Ha még lesz élet!

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József

Hol az a tűz, és hol az a láng,
amelyik érted lobbant fel hirtelen?
Azon az édes éjszakán,
amikor eljöttél kedvesem.

Százezer csók, mely oly forró volt,
hogy most is ég tőle mindenem,
oly régen volt, tán igaz se volt,
de az ízét, azt nem feledem.

Tudom: most máshol jársz,
s nem gondolsz arra,
mekkora űrt hagytál bennem,
mely a szívembe
beleégett, s nem töltheti be senki sem.

Amikor ott álltál előttem,
a kályha fényénél, Néztelek.
Szemedben olyan szikra égett,
amely elbűvölt teljesen.


Szerettelek. De büszkeséged
valahogy mindent tönkretett!
Elváltunk rég, de elfeledni
sosem tudtalak teljesen.

Bármilyen volt, és bárhogy is volt,
mégis: a legjobb volt énnekem,
találnék szebbet, s tán jobbat is,
de nekem nem kell már senki sem.

Tudom, hogy vársz, és az a láng
benned sem hunyt még ki teljesen!
Visszajössz még, hisz te sem bírod
sokáig úgysem már nélkülem!

Oly sokat változott minden.
Olyan más lett, és oly üres,
mintha idegen tájakon járnék,
ahol nem vár rám senki sem.
Olyan furcsa és néma lett minden,
és már nincsen itt semmi sem,
csak unottan meredő elhagyott házak,
hol a falak közt nincs meleg.
Ablakok, melyek szélesre tárva
szinte hívnak, hogy jöjj ide!
Hiába mennék, nincs már itt semmi
csak a ház, amely oly üres.
Miért maradnék? Rég messze vannak
azok, akiket szeretek,
s ezer érv, amely ellene szól
annak, hogy én még itt legyek.
S mégis: valami furcsa érzés
úgy feszíti most mindenem!
Mintha a szívem egy darabja
szakadt le volna hirtelen.
Az emlékeim már magamba zártam,
s tudom, hogy máshol jobb lehet!
S mégis: legmélyebb álmaimban
tudom, hogy mindig itt leszek.

Kitekintő: senrjúban…

A tömegsírban
Névtelenek fekszenek.
Ők is hőseink.

*

Halotti máglyák
Lobbannak Indiában.
Ott ez szertartás.

*

Van, hol nem félnek
Haláltól. Dicsőséges.
Tán nem mennek el…

*

Vannak még törzsek,
Hol mindenki ünnepel.
Közös búcsúzás.

*

Vannak oly’ helyek,
Ahol fehér a gyász színe.
Halotti tor van.

*

Nálunk fekete
A gyász színe. Búsulunk.
Szeretet marad.

*

Mi megsiratjuk
Azt, aki eltávozott.
Imádkozunk is.

*

Őseink fent a
Csillagösvényen laknak.
Onnan vigyáznak.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

Az emberiség nem mutat jóra változást… él a háborús világhelyzet, de, nem mert rosszabbodik.

(Első rész: 2016. 03.14.)
Huh! Micsoda emberhalmazban élünk,
Vannak itt mindenféle népek vélünk…
Itt semmi sem függ attól, mi mit kérünk.

A földön elterjedtek a népek,
Akik se nem jók, kik se nem szépek…

Ugribugri majm',
Berakja a lábait.
Ő, az ész osztó.

Diktátor hajlam,
Sokaknak a sajátja.
Sárba tiporni.

Nemcsak hatalom
Kell neki. Észt terjeszti…
Azonos népek?

A gondatlanság
Uralkodó eszme lett.
Óh, tudatlanság…

Tarol a szeretethiány mindenfelé,
Csak az önzés, amiben örömét lelé…
Erővel elintézés mód… ezt terjeszté'…

Megoldás nem látszik, tán’ csak bujkál,
Emberi faj csak egymásba vájkál…
De, ha majd ember a Marson mászkál…

Úgy tűnik, hogy éppen veszélyes vulkán van kitörőbe,
Párhuzamosan egy cunami hullámzik kikötőbe…
Eljő idő, hogy emberiség elmegy a feledőbe…
***

(Második rész: 2024. 08. 15.)
Ó, emberiség
Látom, nem lesztek jobbak!
Krokodil… jobbak…

Mit írtam
Idő helytálló!
Valóság!

Emberek!
Javíthatatlan!
Milyen lesz?

Fanyalgók!
Mily’ viselkedés?
Mi vón’ jobb?

Diktátori hajlam megerősödött,
Uralkodó eszmeként csak előzött.

Ezeknek a butaság is kell, mert ezzel érnek célt el…
Kettős beszéd? Rosszindulat alapja, mind ennek foglya.
Szeretet nincs, ennek hiánya… beleestek ebbe a hibába.
Tudatlanság csak fokozódik, emberiség ezen hánykolódik.

Közben már folyik az Ukrán háború, szétterjedt a gyilkos ború…
Vannak államok, kik ezen nyerészkednek, meghajoltak végzetnek.
Önzés és pénz gyűjtés, smucigság erővel, ne legyen harc mennykővel.

Ukrajnát meghülyítettek, az emberek „életét” így megszüntették.
Férfiember nem mehet utcára, „elfogják”, viszik, front egy ugrásra!

A megoldás a vak ló?
Mi hiányzik, mi egy látó ló!
Ima békéért!

Emberek! Túl kell éni!
Békességet kell teremteni!
Ima békéért!


Gazdag otthon gazdagodj!
Embertömegeken uralkodsz…
Ima békéért!

Vecsés, 2024. augusztus 15. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában 2 részben, de látni, hogy a helyzet nemcsak ugyanaz maradt… atomháborúsra-súlyosabbra megváltozott!