Pusztító özönvíz önti el a tájat,
elsöpör mindent a zúgó áradat!
Zavaros vizével hömpölyögve árad
s mindent elsöpör mi útjába akad.

Elönti a szántást, a zöldellő rétet,
nyomában nem marad csak víz és sártömeg,
reszketve szaladnak az állatok előtte
s védelmet keresve futnak messzire.

Nincs már semmi, mi gátat szabna néki!
Nincs olyan Isten ki megállítaná!
Hörögve dobálja dühös hullámait,
s elpusztít mindent, mi útjába áll.

Istenem! Ne engedd! Szabjál gátat néki!
Vedd vissza tőle e pusztító erőt!
Küldd inkább olyanra ki sokaknak ártott,
s a gyöngéknek add az éltető erőt!

Maradj még egy percet karjaim között!
Ne siess! Maradj itt velem!
Ne tűnj el még az álmaimból,
engedd, hogy melletted legyek!

Csak még egy múló, röpke órát,
hogy érezzem bőröd illatát
orromban, mint a tömjénfüstöt
mely belengi csöppnyi kis szobám.

Csak még egy forró ölelésre
hogy válladra hajthassam fejem,
hogy emlékezzem rá minden éjjel,
amikor nem vagy itt velem.

Még egyetlen gyöngéd érintésre
mely minden ízemig fölkavar!
Ölelj át! Kérlek! Oly szelíden,
ahogy a napfény a dombokat.

Azután hagylak megpihenni
olyan halkan és nesztelen.
Hogy halljam szívednek dobbanását
csitulni lassan, csendesen.

Ki egyszer elárult ne engedd vissza!
Hiába próbálsz megbocsájtani,
hiába próbálod nem tudod feledni
nem tudod törölni az emlékeid.

Ki egyszer elárult százszor is elfog!
Hiába ígér néked kincseket!
Hiába kapsz tőle égő,piros rózsát
tövise véresre szúrja a kezed.

Hiába próbálsz újra hinni néki
az örökös kétely mindig benned él,
hisz a széttört vázát is hiába ragasztod,
szilánkot hagy az összetört cserép.

Ne menj hát vissza a múltba!
Töröld le hulló könnyedet,
s várj,míg a kihullott könnyed
meggyógyítja a szívedet!

Sikíts csak ,ha már nem bírod többé
elviselni a terhedet !
Sikíts csak ,ha már nem bírsz el többet,
s millió súly nyomja lelkedet !

Sikíts csak !Tombold ki magadból
ami belülről mardos szüntelen !
Sikíts csak !Engedd ki magadból
ami viharként tépi a lelkedet !

Sikíts csak , ha nem bírod tovább
magadba fojtani könnyedet ,
sikíts csak !Engedd ki magadból
mi béklyóba szorít teljesen !

Sikíts csak !Bár nem fog változni
hirtelen talán semmi sem,
de megnyugszik tőle csapongó lelked ,
s nem fog úgy fájni semmi sem !

Mama szeress !Akkor is ,kérlek
amikor rossz vagyok talán,
amikor füllentek néha,
vagy elszakítom a ruhám.

Mama szeress!Akkor is,kérlek
amikor senki sem szeret,
ne tégy mást csak ölelj át engem,
s ne engedd el a két kezem!

Mama szeress ! Akkor is, kérlek
ha nem hallgatok mindig reád,
mikor a fénylő napsütéstől
nem látom a fellegek hadát.

Mama szeress !Maradj mellettem!
Most oly nagy szükségem van reád!
Mint azon az édes őszi estén
mikor először néztél reám!