Ez a versem kicsit más, mint a többi,
erről az emberről is lehet mit írni.
Már hajnal ötkor felkel,
kicsit még álmos,de kit érdekel.

El is indul a munkába elég kábán,
néznek is rá az emberek furán.
Beér a munkahelyre,köszön halkan.
Éjszakás társa épp hogy meghallja.

Átveszi az osztályt,és a betegeket,
Látott ő már ilyet,nem egyet,de rengeteget.
Eteti,itatja,ápolja az elesetteket,
dolgozik is nem is keveset.

Az emberek őt nagyon szeretik,
A fáradtságot ő nem is ismeri.
Lassan letelik a műszakja,
de a munkát otthon se hagyja abba.

Lassan lépeget az utcán,
Kérdezik is a szomszédok:Ki is ez a lány?
Ő is csak egy ember,mint más.
Ha ő ápol,nem érhet csalódás.

Otthon is keményen tevékenykedik,
hogy hogy bírja,mások nem is érték.
És hogy miért lettem én is ápolónő?
Talán mert kemény lelkemnek ez ad erőt.

Ó, de nehéz bölcsnek lenni,
fájót, ártót elengedni,
maradni a szeretetben,
lenni EGYSÉGBEN az EGY-ben!

Ó, de nehéz mosolyogni,
az EGO-val harcot vívni,
mikor sötét kezében kard,
s szítja tüzet és a vihart!

Ó, de nehéz e világunk,
anyaggá lett valóságunk,
hol békétlenség alapja
embereket ostorozza!

Ó, de nehéz csak szeretni,
ha bántanak megölelni,
felnőtt korban gyermek lenni,
bántó tettet jóvá tenni!

Ó, de nehéz boldog lenni,
boldogságban megpihenni,
a félelmet eltemetni,
embert Istenként szeretni!

Álmodj napsugaras Nappal
mosollyal az arcán,
álmodj tarka virágokkal
pillangókkal szirmán.

Álmodj ablakon át fénylő
sárga Teliholddal,
álmodj az égen szikrázó
fényes csillagokkal.

Álmodj boldog emberekkel,
kik Rád mosolyognak,
akik szeretetet mindig
önzetlenül adnak.

Álmodj igaz valóságot,
amely nem csak álom,
álmodd az igazak álmát,
őszintén kívánom.

Ébredj fel, ha üt az óra,
s kergesd el az álmot,
éld meg amit álmodtál,
mint igaz valóságot.

Szeretek fiatal lenni,
Mert szeretem az életet.
Szeretek néha bolondos lenni
Mert szeretem a vicceket.
Szeretnék egyszer boldog is lenni,
Mert szeretném ha valaha szeretnének.

Szeretem az embereket!
Csak, nem mindegyiket.
Szeretném ha egyszer rám is figyelnének
Csak sajnos ez néha nem lehet.
Szeretem az igazakat!
De rühellem a hazugokat.

Szeretnék egyszer meg is öregedni
Amelett, ki engem egyszer nagyon fog szeretni.
Szeretnék majd egyszer ujra, nagyon szeretni
Egy olyan embert, kire én az életemet merném rábizni.
Szeretnék én sok barátot!
De csak olyakot, kikre mindig számithatok.

Szeretnék még többet is írni,
De már belőlem elég volt ennyi.

Sírtál-e már valamikor szomorú könnyeket?
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?

Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?

Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?

Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!

Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.

Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.