A gyűlölet szeme vörösen lángol,
Fémes körmével csapkodva karmol.
Vicsorgó agyarán már tetemek vére,
Hajlama duzzad sokak örömére.

Tüskéi nőnek szétágazó testén,
Fertőző kórként...telepszik elmén.
Nyálas kígyó-vigyor palástolt pofáján,
Behálóz kit lehet a pokol tornácán.

Nagy étvággyal habzsol zavaros időkben,
Szövetségesre lel hitvány emberekben.
Fék nélkül száguld bábuknak szekerén,
Dagad felhizlalva népeknek kenyerén.

Dunatőkés, 2024. május 24.

(bokorrímes duó)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…

Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!

Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)

Növényeknek,
Állatseregnek,
embereknek...

Elfolyik lassan létleve.
Dúl világnak keserve,
Földanya meggyötörve.
Harmónia romba döntve.
*
Múló esztendők...
Tervezett vérfürdők...
Tömött temetők...

Profitnak éhsége
Elitnek burkolt betegsége...
Csillapíthatatlan!
Hatalomvágy gyógyíthatatlan!
*
Véres eszköz...
Utazás ördöghöz,
Pusztuló földhöz.

Életet béke terem.
Fegyverem
Szóban lelem.
Istenben reményem.

Dunatőkés, 2024. április 10.

Zajos a város,
Dús forgalom, emberek.
Időhiány van?
Mindenki siet...oda,
Jobbról balra...fordítva.

Jólétnek ára,
Embernek szabadsága.
Kötelesség van!
Mint hangyaboly a város,
Forr a lét...akadályos.

Kapcsolat mérleg,
Súlytalan lebeg nyelve.
Aszalt szeretet.
Tépett testben fagyos szív.
Folyton csak a munka hív.

Precíz pontosság...
Ostor ember kezében.
Időt hajt vele!
Üti-veri sorsokat,
Kergeti az álmokat.

Percekre szelt nap.
Valahová...merre tart?
Rohanó világ!
Megállni nincs idő már,
Monoton rab-iga vár.

Dunatőkés, 2024. március 29.

Hol a kiút?

Eltévedtem!
Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége,
A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege.
Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége,
A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje,
Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege.
Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya,
Mi fáklyaként lobog és világit; az ember sorsa.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Spontán szívvel járok, mit banális fájdalom markol,
Az önvédelem ösztöne lüktet ereimben. Tol!
Űz előre, megszállott! Nem pihenhetek tétlenül,
Megyek előre. Csodálom magam mérhetetlenül.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Remegek a hó puszta magányos iszonyatától,
Hogy szakadjak ki, távolodjak, sorsom viszonyától?
Mikor fény nyalja fel a vaksötét éj tintafoltját,
Van-e lehetőség embernek változtatni sorsát?
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Még ha remegek is iszonyattal, erőt merítek,
Büszkeségből, bátorságot meg semmiből kerítek.
A hajnalpír éltető fényei majd megjelennek,
Vajon addig élek-e és kerestek-e emberek?
Van-e kiút?

Vecsés, 2000. február 20. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.