Nem tudom, mitől döglik a légy.
Azt sem, ki mitől lesz gazdag.
Nem vagyok okos, sem szép,
Engem mindig csak becsaptak.

Nem tudom, merre van előre,
És már azt sem, merre a hátra,
Rég kihajtottak már a legelőre,
S ráfizettem a sok páva táncra.

Nem tudom már, ki is a barát,
És hol van a vármegye tornya.
S deresre húznak-e majd ezért,
Ha a Fő-főispán azt mondja.

Nem tudom, hogy a sok tökfej
Jóllakott-e már a lopott konccal,
Nem értem a tolvajnyelvet:
Elosztanak majd engem nyolccal.

Azt tudom, hogy a csirkefarhát elég,
Sőt még sok is az ilyen vén Koloncnak.
Azt is tudom, hogy a "perzekutorok"
E pár soromért tán meg is botoznak!

Budatétény, 2022. szeptember 7

(Tiborc újkori sirámai)

Hej kelmed pedig mit pöffeszkedik feszt ott fenn,
és pocsolja nekünk az észt rocska-szám itt lenn.
Kelmed még a csicset csak jó anyjánál szopta,
mikor mi izzadtunk e földön robotolva.
Lám fent cifrálkodik most a soktornyú házban,
flangál a sok-sok tudás fölösen agyában.

Nem segít kenden a szűr s rajta holmi pityke,
amit kend ott hablatyol, az csak tized icce.
Kortyintásnyi ige a lenti valóságból,
szüzesség nélküli párta egy puszta vágyból.
Álmában pendely s zsindely kuszálódik össze,
varjún látott dolmány s hárász vár törökre.

Kend magyarabb tán még holmi Árpád fiánál,
zavarja az élet: beljebb nem lát orránál.
Lenézi a parasztot, szavát meg nem érti,
fertály s fortély szavak közt agya menettérti;
s tyúkjainknak csicseit szorgosan keresve,
rükvercbe kapcsolt a világtörténelembe’.

( Pest - Buda 2014. november 30.)

Csak tessék, csak tessék!
Eladó a becsület és tisztesség!
Eladó az emberség és szeretet,
Most olcsón megkaphatja ezeket.

Leárazva minden emberi élet,
Halál után fillért sem ér a lélek.
Vegyék, vigyék, mindössze félárért!
Végkiárusítás apákért, anyákért.

Csak vigyék, vigyék, míg lehet!
Eladó a gyermeki szeretet!
Eladó az egész átkozott föld,
S az ember: ki gyilkos bombákra költ!

Budatétény, 2024. október 18.

A biblia szerint, a hatodik nap,
Isten, megteremtette az embert.
Őszintén mondva igencsak elfáradt,
És jobbra már nemigen tellett.

No meg a matéria is fogyóban volt,
Így-hát, ne csodálkozzunk rajta,
Ha a nagy műn, esett pár apró folt.

Habár a saját képére alkotta a formát,
lett belőle fekete, fehér, sőt sárga,
Kisebb, nagyobb, okosabb és ostobább,
Elvégre a teremtésnek is megvan az ára.

Most aztán civakodnak, ki az eredeti,
Melyikük is lenne az a bizonyos első,
Aki isten arcának mását: joggal viseli.

Alkottak hát, maguknak, pár saját istent,
De leginkább a pénz az, mi vitt mindent.
Az Úr, úgy hitte, a probléma megoldva,
Most aztán lett a képmásokkal dolga…

Mert a biblia szerint, a hatodik nap,
Isten megteremtette az embert.
Őszintén mondva jócskán elfáradt,
És ötlet híján, jobbra már nem telt…

Volt egyszer egy hitem az Emberben,
de felnőtt koromra itt hagyott cserben.
Becsaptak a tündérek, fájdalmat hagytak,
hófehér könnyeim az arcomra fagytak.
Ráébredtem: a gyermekkornak vége,
s meghalt a mesék varázsos szépsége.

Volt egyszer egy magányos ifjúságom,
barátok, sok-sok gyerek volt az álmom. Okultam,
nőttem, mint avar alatt a gomba,
csendesen bebújva saját magányomba.
Így teltek s múltak a jeltelen évek,
voltak szürkék, rövidek, s olykor szépek...

Volt egyszer egy Első, nagy szerelmem.
Lebegtem s lubickoltam önfeledten.
Nem láttam, hogy gyűlnek a fellegek.
Csakis én tehettem róla: meglehet.
Fájdalommá vált szerelmemnek fészke,
szakítás, magány, önvád lett a vége...

Volt egyszer egy boldog házasságom,
egy gyermekem - a többit már nem várom -
Felnőtté vált s immár saját életét éli,
szülei aggódását, köszöni, nem kéri.
Jó gyerek lett, támaszunk a korban,
megöregedtünk, s szívünk alig dobban.

Volt egyszer sok-sok múló évem,
a holnapot talán még békén megélem.
Ráébredtem: felnőttkoromnak vége,
rég elkopott mesém varázsos szépsége.
Talán szép volt, talán kerek, mint a hold:
Egyszer volt...

Pest - Buda, 2014. október 24-25.