Szófelhő » Ember » 62. oldal
Idő    Értékelés
Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!

Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*

Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…

Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*

Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…

Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.

Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 162
Másnak főttek a vad pörköltök…

Nem voltam én, mindig csak hátsó sori hajtó…
Így aztán nálam, üres maradt a szakajtó.
Ott a vadászok mindig csak nagyvadra lőttek,
Vad pörköltök az üstben mindig nekik főttek.

Nem voltam kapzsi,
Sem rámenős sohasem.
Mindig sorvégén álltam….

Távol állt tőlem:
Mohóság, haszonlesés.
Bankszámlám üres maradt…
*
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
Nézem csak távolról a hajtást, a sok menekülő lényt, s nem gondolok másra:
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
*

Mindig ilyen peches voltam, soha nem tellett puskára…
Nem lehettem vadász, így nem akadhattam „vas” nyomára.
Pedig a sok nagyvadat én is láttam elégszer,
Így tülekedtem, hogy lehessek hajtó, még egyszer.

Luxust, jólétet,
Csak távolból nézhetem.
Balszerencse vagy pech, ez?

Szerencsém nem volt,
Ám pech volt útitársam.
Jóból nem sokat kaptam.
*
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
Talán eljön egyszer a nyugalom a Földre, s emberhálát ér az ő bőre.
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
*

A nagyvadak az óta sem haltak ki,
Most is van még... lesz nagy vadász valaki…
Megöregedtem, engem már, hajtónak sehol sem vesznek be,
Odafönt is az lesz, hogy belépek a hajtói… seregbe.

Így idősen már
Változni nem fog semmi.
Fenn sem fog másképp lenni.

Más már nem leszek,
Földön s fenn az égben sem,
Örök sorzáró leszek...
*
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat,
Az örök vadász mezőkön kergetek majd, nyugodalmas, szépséges álmokat...
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat.

Vecsés, 2016. október 27. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Mórahalom, 2018. augusztus 11. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a sedoka -t Jurisin Szőke Margit, a 3 soros-zárttükrös –k Farkas Tekla munkája.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 147
Az öregségi lét…

Porzik a szakadt-rongy életem,
Felém nem járt az esővizem…
Óvatlanul és tántorogva erre settenkedik,
Fehér ruhája, meg a portól csak úgy koszolódik!

(10 szavas)
Kietlen, rögös életem évek óta szomjazik,
Létesítője nem locsolta porladozik.
*

Mostanra várom, őszi esőket
Ami megöntözi a kerteket…
De, vajon az én életem oly' poros kertje,
Valami áldó esőben most, részesül-e?

(bokorrímes)
Őszi eső hull, csepereg, sárguló levelek peregnek,
Éltetőnedű az eső, száraz földbe vetett szemeknek.
Hull-e rám létesője...? Értelmet adhatna életemnek.
*

Kertem már csak nagyon köszöni, elvan,
Virág már nincs is benne, hervadóan…
Hetven elmúltam most kéne még, jó nagy éltető eső...(?)
Mert a por is összeáll és lesz örökre megdermedő.

(sedoka)
Létem esője,
Életemnek nedűje,
Gyógyír lenne lelkemnek.

Rögös életem
Nedűje a léteső,
Híján végleg elporlad.

Vecsés, 2018. szeptember 8. – Szabadka, 2018. október 15. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam. A 10 szavas, a bokorrímes és a sedoka szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit munkája.
A vegyes címe: Hull-e rám létesője...?
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 203
Meditált a szerzőpáros…

Ablakon kinézve,
Álmodozok…, csak szétnézek.
Erre teremtettünk?
Szakadt lelkek buja vágya,
Okoskodás iskolája,
*
Nincsen menekvésem,
Életem, néma kiáltás.
Elfoszlok… széthullok…
Moslékhordó tarisznyája,
Emberiség misztikája.
*
Égi menetrendben,
Minden, már elrendeltetett!
Minden, köve vésve…
Hontalanság gyáva fegyver,
Idegeknek gondos felcser.
*
Sodró a lendület,
Én is sodródok! De merre?
Hol fogok kikötni?
Marokból szórt adományok,
Mérhetetlen gyarlóságok.
*
A sorsom, csak döfköd,
Hab a tortán, hogy még fáj is.
Sorskönyvébe írva…
Hova, tovább, merre, meddig?
Menekülünk jövő keddig…
*
Élet ráncos keze
Simogatja, aszott arcom.
Bőr, a bőrt karcolja.
Onnan aztán majd szerdáig,
Eljutunk a ciszternákig.

Vecsés-Győr, 2016. július 7. – Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Ráncigálás”
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 176
Harsan a vidék, szólal a kakas,
Ébredjél tüstént ne legyél avas.
Csillan a hajnal, dala madaras,
Kinek van dolga, korán szorgalmas.
Ha izzad a hőség, lehetsz nyakas,
Ám tetted útja kevésbé vajas.

Hogyha a Nap fent már tüzet okád,
Könnyen megütheted majd a bokád.
Nap hevén vörösre ég a pofád,
És nem segít rajtad kalap-komád.
Örülsz, ha elkerül a hőgutád,
Hol a hűvös árnyék enyhülést ád.

Sok ember dolga a nyáron leáll,
Ki a hűsön pilled, henyél és hál.
A bölcs egyén korán munkába áll;
Mire a tűző Nap magasan jár,
Szorgalmas tette rég mögötte áll.
A jó gazda így példával szolgál.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 159