„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.

Ebbe a fizikai létbe,
Küldött minden egyéniségnek,
Ott kell megállnia a helyét,
Ahová Urunk rendelte életét.

Ki felellős Istennel szemben,
Felelős a környezetével,
Ajándékba kapott élettel,
Felelős természettel szemben.

Parancsolatoknak sora,
Isten által úgy van megírva,
Ahogy a lélek öntudata,
Elkezd megvilágosodnia.

Senki sem tehet a világba,
Úgy, ne volna visszahatása,
Cselekedjék jót, avagy rosszat,
Visszaszáll rá érzésvilága.

Azért adja Isten a törvényt,
Hogy léleknek üdvére váljék,
Mutatja, hogyan cselekedjék,
Avagy, hogyan ne cselekedjék.

? Ne lopj! ? Így szól a parancsolat,
Szándékos és passzív formája,
Ne vegye el ember a másét,
Ne károsítsa meg lelkét.

Azzal is lop, ha rágalmazza,
Bizalmát, hitelét megrontja,
Az ígéret is hiányt okoz,
S a hazugság, csalódást hoz.

A lopás mozgató rugója,
Önzés minden felhalmozója,
Kapzsiság lesz mértékadója.
Itt por és hamu káprázatja.

Az örökélet őshazája,
Fényben fürdő Atya áldása,
Igazság, tisztaság pompája,
Így vár minket Isten országa.

? Tiszteld atyádat és anyádat! ?
A Legfontosabb parancsolat,
Mit Isten törvényben elrendelt,
Emberek közötti viszonyban.

Földi létben az első kihez,
Mint ember hozzákapcsolódik,
Életét adó párhoz születik,
Szülőkhöz lélekben kötődik.

Tisztelni kell az életet,
A forrást, amelyből ő is lett,
Istennek a rendelkezését,
Hogy épp ott kezdje el életét.

Ki vétkezik a szülei ellen,
Az vétkezik az élet ellen,
Ki vétkezik az élet ellen,
Nem lehet hosszú életű sem.

Nagy értékű a földi élet,
Felemel, javulásra késztet,
Mit Isten ajándékul adott,
A lélek fejlődésre kapott.

Az Úr országában nincs helye,
Tisztátalanságnak vagy bűnnek,
Eme földi létben a lelkek,
Emelkedésre kényszerülnek.

Így elérik a harmóniát,
A békesség, szeretet vágyát,
Betartva Úr parancsolatát,
Elnyerik majd Isten országát.

Az Isten hat nap teremtette
Tökéletesen szép világot,
A hetediket megszentelte,
És nem végzett semmilyen dolgot.

Hat napon mindig munkálkodjál,
Hetediket pihenni hagyjál.
Megemlékezzél, megszenteljed,
Újabb hat napra erőd gyűjtsed.

Ne csak majd pihenéssel töltsed,
Hanem szellemed is fejlesszed.
Olvassál, avagy imádkozzál,
Lelki fejlődésben haladjál.

Fizikai és lelki tested,
Harmóniában kell, hogy legyen.
Élő nyugalommal feltöltsed,
E napon örömmel pihenjen.

Ez a negyedik parancsolat,
A teremtő Isten személye,
És a földi ember személye,
Között, képez átjáró hidat.

Ha az Urat mindenek felett
Teljes lelkedből szereted,
Parancsolatait megteszed,
Fejlődésedben célhoz vezet.

Minden hétnek egyetlen napja,
Nyugalomé, megpihenésé,
A célhoz érés jelképéé,
Melyet átsző Isten áldása.

Hagyd a földi dolgot békében,
E helyett a lelked ébredjen.
Úrnak szentelt nap reggelére,
Ébredj szent, méltó szeretetre.

Ő óhaja az, hogy lebontsa,
A földi élet búját ? baját,
Keserűségét, fáradságát,
Lelkeinket felszabadítsa.

Megszentelve, szárnyat növesszen,
Szellemünk feljebb emelkedjen,
Majdan végcélunkhoz vezessen,
Az Ős hazában megöleljen.

Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!

Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!

Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!

Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!

Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!

Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!

Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!

Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam