Közeledik… lehet már csak bliccelni fogok, az élet vonatán.
Majd mikor végleg felismerem, hogy nincsen már menni… hova is mán.
Amikor már talán torz frizurába fésülöm a hajamat
És az lesz a legnagyobb baj, ha már nem ismerem meg magamat.

Ezt a csúnya sorsot, nem kívánom az ellenségemnek sem,
Maradjon az élet, tiszta fő, egészséges lelkiségem.

Az idő bizony, láthatóan kortalan, itt nincsen véglet,
Előbb-utóbb mindent és mindenkit utolér az enyészet.
Mi is csak történelem leszünk, míg élnek, akik ismertek.
Utána, múlt tömeggé válunk, az utódok sem ismernek…

Vecsés, 2012. november 5. – Kustra Ferenc József

Sáros lett a kamáslim
És piszkos lett a vádlim.
Belestem én egy nagy gödörbe,
Négykézláb másztam ki belőle.

Éppen úton voltam a nőmhöz,
Most érzem, közeledek csődhöz.
Majd mondom neki, töltsön vizet a lavórba,
Lemosom vádlim… biz’ csak nem alszok akolba!

Oda sántikáltam, örült, hogy meglátott,
Nézte, de vádlimon semmi koszt nem látott.
Ő mondta, hogy a kamásli biz’ elszakadt,
Mikor ezt megtudtam, szívem majd’ megszakadt.

Így aztán este én meztélláb mentem a mulatságba,
Folyton bújtam mögé, beleszakadtam nyugtalanságba.
Örültem, hogy már nem koszos a vádlim.
Olyan nagyon sajnáltam a kamáslim…

Vecsés, 2013. december 1. – Kustra Ferenc

Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.

A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.

Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.

Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…

Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc

Hétköznapi pszichológia

Bármilyen az a kín, az csak lélektaposó lehet!
Ha meg a szívben van, csak azt nagyon facsaró lehet!
Mély és felemelő gondolat, még biz’ jó is lehet,
De
De ha, közben üres gondolat szádból... csak lehelet?

A bezárkózásod, oly’, mintha valaki ön- temet…

Vecsés, 2019. november 7. – Kustra Ferenc

Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.

Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.

Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.

Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.

Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.

Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.

Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.

Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.

Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…

Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.

Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…

Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.

Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off