Égi küldöncként ért a földre
bűn útjait kifürkészni,
angyalszárnyát levetette, mert
emberként kell megérkezni.
Csak úgy találja meg a választ
ha a bűnbe veti bele magát,
megismerve az ellenséget
megnyerheti ezt a csatát.
Mert csata lesz ez, tudta jól,
mit a gonosz ellen vív meg,
csak a szeretet győzheti le
sem fegyverek, sem méreg.
Mélyen belegázolt a bűnbe
gyenge pontokat keresve,
de elsodorra könnyű élet
a szárnyát is elfeledte.
A gonosz ellen felvértezve
indult el erre az útra,
de beleveszett már a bűnbe
mint egy feneketlen kútba.
Évszázadok pora lepi már
a régen levetett szárnyait,
bűnös emberként közöttünk jár
gonosz vezérli vágyait.
bűn útjait kifürkészni,
angyalszárnyát levetette, mert
emberként kell megérkezni.
Csak úgy találja meg a választ
ha a bűnbe veti bele magát,
megismerve az ellenséget
megnyerheti ezt a csatát.
Mert csata lesz ez, tudta jól,
mit a gonosz ellen vív meg,
csak a szeretet győzheti le
sem fegyverek, sem méreg.
Mélyen belegázolt a bűnbe
gyenge pontokat keresve,
de elsodorra könnyű élet
a szárnyát is elfeledte.
A gonosz ellen felvértezve
indult el erre az útra,
de beleveszett már a bűnbe
mint egy feneketlen kútba.
Évszázadok pora lepi már
a régen levetett szárnyait,
bűnös emberként közöttünk jár
gonosz vezérli vágyait.
Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímelnie kell.
Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
A törött kocsirúd,
Már nem vezetőrúd.
Haladást valósan
Gátló, hamarosan!
*
Szereptévesztés, öntudatkeresés,
A szükségletek elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember. Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget.
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
Vecsés, 2015. február 17. - Kustra Ferenc József
Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
A törött kocsirúd,
Már nem vezetőrúd.
Haladást valósan
Gátló, hamarosan!
*
Szereptévesztés, öntudatkeresés,
A szükségletek elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember. Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget.
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
Vecsés, 2015. február 17. - Kustra Ferenc József
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább két sorban, 10 szóból kell állnia és rímeljen!
Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
Szereptévesztés a szükségletek,
Öntudatkeresés, elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember… Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget…
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
*
Vesztedbe mész, ha tombolsz, mint fenevad,
Hátha, jobb ötleted akad…
*
Szó is rátalál az útra!
Korsó meddig járhat a kútra?
*
Hogyha benne vagy a harcban,
Ne legyen részed a kudarcban.
*
Mélabús ne legyél, szomorú napokon!
Idd a béke szavát, szomjazón.
Vecsés, 2015. február 16. – Kustra Ferenc József
Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
Szereptévesztés a szükségletek,
Öntudatkeresés, elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember… Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget…
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
*
Vesztedbe mész, ha tombolsz, mint fenevad,
Hátha, jobb ötleted akad…
*
Szó is rátalál az útra!
Korsó meddig járhat a kútra?
*
Hogyha benne vagy a harcban,
Ne legyen részed a kudarcban.
*
Mélabús ne legyél, szomorú napokon!
Idd a béke szavát, szomjazón.
Vecsés, 2015. február 16. – Kustra Ferenc József
Fehér havon piros ruhás
kis emberke közeleg,
süvítő szélben a fején
piros sapka díszeleg.
Megjött hát a kis Mikulás
nem hiába vártam én,
hatalmas kosár virgácsot
hozott nekem az idén.
Ezek szerint én az idén
nem voltam túl jó gyerek,
de azért hozott csokit is
ne könnyezzenek szemek.
Megígérem kis Mikulás
jövőre én jó leszek,
virgács helyett csokit kapok,
mint a többi jó gyerek.
kis emberke közeleg,
süvítő szélben a fején
piros sapka díszeleg.
Megjött hát a kis Mikulás
nem hiába vártam én,
hatalmas kosár virgácsot
hozott nekem az idén.
Ezek szerint én az idén
nem voltam túl jó gyerek,
de azért hozott csokit is
ne könnyezzenek szemek.
Megígérem kis Mikulás
jövőre én jó leszek,
virgács helyett csokit kapok,
mint a többi jó gyerek.

Értékelés 

