Ködös reggelben
Köd majd’ hegyet is fedi.
Köd ül völgyekben.
*
Ködös reggelben,
Szinte csordogál a dér…
Vacogtatón hűs…
*
Ködös reggelben
Nyiladozik szép idő
Felhőtlen égbolt.
*
Ködös reggelen
Szürke-fátyol terítő.
Nap, felszárítja.
*
Dermesztő reggel,
Ködfátyol borít mindent.
Nyálkás az idő.
*
Derengő ködben
Remeg a reggeli nap.
Napsugár vibrál.
*
A reggel, csendben
Terjeszti a hideget.
Ködpára leült.
*
Reggel, takarja
Utat a hajnali köd.
Minden, oly’ nyálkás.
*
Még van fényözön
És még kék az égbolt is.
Reggel, már ködös.
*
Hűs, párás napok
Hallódó növényekre.
Reggel, meg ködös.
*
Ködös időben,
Fénytelenül kel a nap!
Láthatatlanság.
*
Félhomályos köd,
Reggeli nap lassan kél…
Küszködő napfény.

Vecsés, 2020. szeptember 30. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle stílusban.

Eredeti Baso féle stílusban…

Gyors, zuhanó a
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Est, sötét álarc!
Hajnal, csipkézett fátyol…
Suhogó fenyves.
*
Ködös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Dús, harmatos rét,
Fecskék elköltözőben.
Lanyhuló alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Fakó ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Hold mosolyog,
Felölti csillag díszét.
Fönt fagyoskodik.
*
Holdfényragyogást
Esőfelhők takarják.
Hűlőn szemerkél.
*
Hűvös éjszaka,
Csendben oson, reggelbe.
Szüret napja jött.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gyászával…
Ködfoltos reggel.
*
Füvek, harmatot
Könnyeznek, kora reggel.
Kutyaugatás.
*
Reggeli fagyban,
Tömeges levélhullás.
Avar vastagszik.
*
Minden ködbe vész,
Fák és bokrok bujkálnak.
Hideg ködpára.
*
Idő, már csalód…
Reggel már hűs, majd meleg.
Gyors a megfázás.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Kaszált fű illat,
Körbe öleli mezőt.
Fog és nem ereszt.
*
Fák, csupaszulnak,
Reggeli dér lep mindent.
A varjak, kórón.
*
Ködálarcban jő
Reggel… hajnalpirkadat.
Didergős idő.
*
Szakadt pókhálót,
Hűvös szél még tépdesi.
Néha, nem is fúj.
*
Hideg napsütés…
Fenyőfalomb, kacsingat.
Pókháló hárfa.
*
Barack csengőket
Lenget a viharos szél.
Pálinka-főzés.
*
Gyümölcsöt ijeszt
Hűvös szél. Gyorsabb érés.
Polc. Befőtt hegyek!
*
Száraz szagú rét,
Búza torzs’ között, egér.
Éhség ideje.
*
A rét felett köd
Dagonyázik. Vakítón.
Kihalt csendesség.
*
Már szellő dala
Is szomorúságot zúg.
Levelet mozgat.

Vecsés, 2015. szeptember 16. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

Nekem nincs halloween, csak halottak napja,
ilyenkor az ember holtait siratja.
Mert ha fájó szívvel vissza gondol rájuk,
újra érzi azt, hogy mit jelent hiányuk.

Amíg velünk voltak, és közöttünk éltek,
nem sejtettük, milyen mulandó az élet.
Mennyi minden van, mit nem mondhattunk már el,
de talán hallhatják odafent a mennyben.

Most pár szál virággal emlékezem rájuk,
s halk imával kérem: legyen szép az álmuk.
Nem halnak meg ők, míg emlékünkben élnek,
s a vén idő szárnyán minden emlék szép lesz.

Istenem! Add azt, hogy nyugodt legyen álmuk,
s erőt, hogy a lelki békénk megtaláljuk.
Hisz hol ők nyugszanak, nem fáj semmi többé,
s az emlékük itt él bennünk mindörökké.

Megjön a tél, de vajon minek ?
Kinek jó az a fránya hideg?
De eljön, egye meg a fene,
majd csak lefagy az ember füle.

Persze tudom én mit mondanál,
hogy nem lesz annyi káros bogár.
Nem értem azt a társaságot
miért nem vesznek fel nagykabátot?

Ha már annyira kártékonyak,
segíthet rajtunk egy kis konyak.
Hát az tuti elvinné őket,
nekem sem kéne fázni többet.

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!

Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott, hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – történelmi kitekintésünk.