Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább két sorban, 10 szóból kell állnia és rímeljen!

Télen hideg van,
Házban meleg van.
Rekedt énekes
Hang, különleges!
*
Hóesés, pelyhek,
Mind-mind hidegek.
Kéményből füst jő,
Mikulás jő!
*
Bicajozni jó!
Ez sportolásnak való!
Tandem? Kemény!
Hegynek felfele, remény…
*
Szereptévesztés a szükségletek,
Öntudatkeresés, elégítettek?
Menopauza!
Már a nő kora.
*
Az elhunyt ember… Elveszett lelkek,
Szellem, nem ember. Hiányos éltek…
*
Rosszkor, rossz helyen lenni, a sikertelenség záloga,
Agresszivitás, csak önámítása…
*
Az előítélet, tévedést követ?
A saját élet, ne érjen véget…
*
Ha fárasztó a nap, prédikálhat pap…
Hogy befejezze, kényszerérzetet kap.
*
Vesztedbe mész, ha tombolsz, mint fenevad,
Hátha, jobb ötleted akad…
*
Szó is rátalál az útra!
Korsó meddig járhat a kútra?
*
Hogyha benne vagy a harcban,
Ne legyen részed a kudarcban.
*
Mélabús ne legyél, szomorú napokon!
Idd a béke szavát, szomjazón.

Vecsés, 2015. február 16. – Kustra Ferenc József

Fehér havon piros ruhás
kis emberke közeleg,
süvítő szélben a fején
piros sapka díszeleg.

Megjött hát a kis Mikulás
nem hiába vártam én,
hatalmas kosár virgácsot
hozott nekem az idén.

Ezek szerint én az idén
nem voltam túl jó gyerek,
de azért hozott csokit is
ne könnyezzenek szemek.

Megígérem kis Mikulás
jövőre én jó leszek,
virgács helyett csokit kapok,
mint a többi jó gyerek.

Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom?
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?

Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*

Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?

Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*

Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?

A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*

Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?

Vecsés, 2017. november 17. ? Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc ? A verset én írtam, a háromszor hét szótagos ?Zhuzchici? = ?bambuszliget? formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen?)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe: ?Egyedül árván?

Ez mindig ideér…

Borús fenn az ég
Közeleg a tél.
Ne siess! Ne még!
Hát… el nem vetél…
*
Ködhomály, szürkeség,
Gyászruhában a természet.
Puha gyolcs az álma.
*
Már nyugszanak a rovarok és az állatok,
Már nem képződnek ágakon nyíló rügyhalmok…
Hópihékből lesznek, felvillanó csillámok.
*
Szikrázó Holdsugár,
Szél hópelyhekkel táncot jár.
Dermesztő, fagyos éj.
*
Az
Élet
Őszből vált…
Kivétel nincs.
Van, ki túléli…

Vecsés, 1998. szeptember 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc József – a verset és az apevát én írtam a HIAQ -kat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.

Felhők fagyott könnye hullik
elrejti a titkokat,
fedjük fel a rejtett mélyet
tisztítsuk le az utat.

Hullott hóból a kezünkkel
kis hólabdát formázunk,
lehajolunk és görgetjük
legalább most tornázunk.

Csinálunk egy hatalmasat,
majd egy kicsit kisebbet,
gurítsunk egy aprócskát is
biztosan a legszebbet.

Tegyük egymás tetejére
mind a három hólabdát,
fantasztikus, hisz olyan lett,
mint egy ember láss csodát.

Szénből csinálunk szemeket
répa lesz majd az orra,
kész is lett a hóemberünk
mint ha igazi volna.