A szeretet talán egy az Isten által megalkotott fogalom,
A szeretet tán’ egybevalóság kifejezésére fogalom...
A szeretet tán’ egy Isten által megalkotott véges fogalom.
Ahol van szeretet, ott ő, ki szívből folyvástan ébereskedik.
**

A szeretet nem dísz vagy múló szó,
Hanem erő, mi mindent összefog,
Ha minden más már elhalványuló,
Éltető fény, mely mindig ott ragyog.

Tiszta rezgés, isteni harmónia,
Önzetlenül ad és sosem kérkedik,
Az univerzum időtlen dallama:
Szeretet nélkül semmi sem létezik!

Vecsés, 2022. január 1. – Siófok, 2025. szeptember 15. - Kustra Ferenc József – Gránicz Éva; írtuk 2 szerzős műnek, Biró Ferenc fredok „Szeretet” c. ötletadó verse ihletésével.

Ha lennél, fognám a kezed, Ida!
Ha lennél, csókolnám kezed, Ida!
Elmentél, már nem vagy!
Elmentél! Mér’ nem vagy?
Ha visszajönnél, simogatnálak,
Ha visszajönnél, úgy csókolnálak.

Szívem visszahúz, ölelésed vár rám,
Itt vagyok, mindig megtalálsz... lám.
*
Sétálhatnánk a régi erdei úton,
Megint ülnénk kispadon, átélve vágyón…
Sétálhatnánk a régi erdei úton.

Erdei utacska hív, ott vagyok,
Padon súgom: sosem hagylak, maradok.
*
Emlékszel még, mekkora eső csapott le ránk?
Összeölelkezve gyorsan rohantunk hozzánk…
Emlék ez, és nem vonatkozik másra, csak ránk!

Esőcseppek csókoltak, mikor hozzád bújtam,
Szívverésed zenéje itt maradt nálam.

Vecsés, 2021. augusztus 19. – Siófok, 2025. szeptember 1. Kustra Ferenc József- Írtuk: két szerzősnek. A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.

Századokat átélt
Odvas fának kérge
Porladozva málik,
Falja idő férge.

Aszalt már a vidék,
Fojtja ember mérge,
Földanyánknak szennyes
Minden cseppben vére.

Csak sóhajtás fakad,
Feketéllik ármány,
Minden égtáj alatt
Tört remények árnyán.

A sok irány kétes,
Csak ne legyen véges...

Gyöngy harmat a fűszálakon felragyog a fényben,
Illan a nyár, párolog már, ősz libben a térben.
Köd paplannal takaródzik, nyirkos már a reggel,
Beleolvad a napsugár, pancsol mikor felkel.

Villany dróton fecske sereg, gyülekeznek szépen.
Bízunk benne vissza térnek a költésre épen.
Erőt vesztett falevelek szelet várják éppen,
Az ágakon meglibbennek landolásra készen.

A darvak is készülődnek, s velük néhány fajta,
Természettől az ösztönük dél vidékre hajtja.
A körforgás tova gördül, változik az arca,
Emberesek a hónapok, színkavalkád rajta.

Nyár idéző röpke napot vénasszonyok hoznak,
Sütkérezve egy kis padon múltról álmodoznak.
Idő íve laposodik, megnyúlnak az esték,
Fellegekből csordogál már a sok színű festék.

Rövid tél, és kurta tavasz,
Forró nyár, és hosszú ősz;
Úgy tűnik, hogy jó Föld anyánk
Az emberre nagyon bősz.

Fél évszázad sem kell hozzá,
Figyelhetünk változást.
Sok rosszért mit vele tettünk
Benyújtja a számadást.