Hideg kövek...
A föld súlyos teher!
Régen itt vagyunk.
Lángnyelvek rajzolnak
Arcunkra... komoly vonalakat!
Pislákoló, pici mécsesek ezrei
Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.
Itt nyugodnak békében a lelkek.
Köztük a legfiatalabb
Most tért nyugovóra
A hidegben, sötét anyaföldben!
A novemberi szél süvölt az arcunkba.
Komoly gondolatok szállnak a magasba.

Üdvözöllek ismét Ősz!
Tudtam, hogy megint eljössz…
Te nélküled élet úgysem lehet,
Utánad jön… a hideg kikelet...

Nékem hozza vastag, barna avart.
Örüljek, hogy így kezdte? Dúlt, kavart.
Én azonban, csak nyár után vágyok,
Bár tudom, hogy ezek már csak álmok.

Miattad már a hajnalok is hűvösek,
Isibe, kabátba mennek a gyerekek.
Reám néz az Ősz, és csak legyint,
Hogy mit okoskodok már megint.

Idejön és összegyűri fák levelét!
Esőt is hoz, kimossa az ember eszét…
A Nap meg már csak haldoklik, nyöszörög,
Hallom, még kis nyárutóért könyörög…

Vecsés, 2012. augusztus 23. - Kustra Ferenc Józse

Az ősz az elmúlás előjele,
De benne van a kikelet szele.
Mondják minden rosszat jó követ…
Ebben én nem hiszek… de lehet.

Tavaszt is a jobb nyár követi
Így nyáron az ember azt hiszi,
Hogy ez így a legjobb, maga a tökély.
Ha minden jól alakul, így lesz… ne félj.

Nem tudni azonban, kinek mi a jó
És azt sem, hogy vajon neki mi való.
Sőt mindenki másképp éli meg ugyanazt,
De nincsen, aki kőből is vizet fakaszt.

A sors útja, cifra, dimbes-dombos,
Nem egyenes, inkább jó kanyargós
És nem mindig van úgy… megyünk hegynek felfelé
Van, hogy irány a gödör… szívünk hideg lelé.

Azt régen, pontosan tudjuk; mit ránk rótt a sors
Az be is következik. Élet nem komfortos,
Sőt olyan, mint egy régi harcos, törött karddal
És csak vagdalkozunk… az életben fakarddal.

Sokan, milliónyian ágálnak a sorsuk ellen,
De ők a körülményeik miatt a tehetetlen
Tömeg, pedig van köztük jobb sorsra érdemes,
De nem tud mit tenni, élete… csak fekélyes.

Megoldás nincsen, jó tanács nem adható.
Élet olyan, mint egy szennyezett algás tó.
Kinek már csónakja sincs, iszik vagy elmenekül,
Így élet beszippantja… tűri tehetetlenül.

Budapest. 2011. október 18. - Kustra Ferenc József

Az elmúlás mozgalma…

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek,
Látod? Erdei lombok is muriznak, de ők már avarban hevernek…
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek.

Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak,
Már bizony eljött az idő és mindőjük elveszti szép színét, elfakulnak…
Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak.

(Leoninus duó)
Elhallgata erdőn a madárdal, és a közeli temető csendje maga a dal…
Azért a hideg szél, ha futó edzést vesz, visít és a csendtörő önön maga lesz.
Ez a szél, mikor jönöcskél visszafele, az avar lesz, mint halk lépés ellenfele.

Neszt hallok föntről, fejem fölött... emelem fejem, szállnak a daruk messzire… vélem.
Van ez a oly' nagy V betű, tán’ több száz is, nem számolom, van szárny sokkal több... még több száz is!
Micsoda ’emberi hangok', nem győzőm figyelni, mennek... szemmel nem tudom követni…

(Anaforás, haiku trió)
Ősszel igy múlnak
Percek, órák, idő fogy.
Távozó vígság…

Ősszel múlik az
Ábránd, időkerék forg’.
Hallgató vígság.

Ősszel az idő
Ellenfele… szemfedél.
Gyors időkerék.

Vecsés, 2022. október 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Baróthi Elemér (1800. - ???) azonos c. verse átirataként.

Hétköznapi pszichológia útjain!

Jó, ahol vendég a nevetés,
Ott az élet egy nagy ünneplés.
Természet reális,
Igen kolosszális.
Életben nevetés, oly’ kevés.

Egy nagy sírás sem mindig használ
Főleg, ha jő halál és kaszál.
Az utolsó percek,
Oly’ lehetetlenek…
Innen már élet, vissza nem áll.

Esküvő az élet szépsége,
Nem fittyet hányni lényegére…
Gyerekeket szültünk,
Kettévált életünk…
Nem ily’ lovat akartam! Vége…

Vecsés, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: LIMERIK csokorban.