Született és hithűvel telt magyar vagyok a történelmünkbe…

(leoninus)
Magyar a szód, mondják a fülembe… magyar a szód, mondják bele a szemembe…
A némaságnak bennem nincsen otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Én teljes magyar ember vagyok, igy neveltek, így tanítottak… ki más… ti igy haltok?
*

(Senrjon trió)
Bakó velem nem tárgyal,
Akkor se, ha bárd van kezébe!
Halál, érdemem?

Volt, hogy kivégzőosztag
Sorba állt és már csak úgy lőttek.
Magyart ölni jó?

Tán’, rám rivallnak = magyar!
De én biz’ nekik ellenállok!
Én: magyar vagyok!
*

[Kínai: 27 szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)]
Magyarul:
Élni akarok!
Magyart tettem társamul!
Mért’ támadnak... agyalok,
Pedig nem csalok!
*

(Tíz szavasok)
Van nekünk királyi koronánk,
Ezer éve István király hagyta ránk.

Van nekünk magyar hazánk,
Nagy királyunk, ezer éve bízta ránk.

Van nekünk fölséges magyar lelkiségünk,
Ehhez társul magas szintű eszmeiségünk.
*

(Apeva)
Mi
Mindent
Megértünk!
Nagyon adja:
Eszmeiségünk!
*

(HIQ)
Kalapom,
Magyar! Lengetem…
Légy velem!
*

(Senrjon)
Mi együtt mindig
Csak magyarul beszélünk!
Ez anyanyelvünk!
*

(leoninus)
Magyar a szó, amit suttognak a fülembe… magyar a szó, jó, ha mondják szemembe…
A néma szónak bennem nincsen semmi otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Ízig-vérig magyar ember vagyok, igy neveltek föl, tanítottak… ki más… majd igy halok.

Vecsés, 2024. május 21. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában,
önéletrajzi írásként.

Vedd kezedbe, Uram, életem magját;
csírázzon abból szeretet s megnyugvás.
Lelkem nyugodt vizekre evezzék,
csónakom vad hullámok ne hergeljék,
s add meg a szélnek, mi jár,
hadd vigye szívem országokon át.
Repíts égig, s onnan vissza soha,
hisz szívem fellegekbe vágy,
most izmos felhők hátán bús haláltáncot jár.
Napsugár itatná fájó szívem könnyeit,
szél szárítaná vérző lelkem cseppjeit.
Ó, mi fájó e múló gondolat;
tudni, hogy ember vagy, s elrendeltettél,
s lettél, aki vagy, senki a zord világ kietlen peremén.

2010.

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

Fintor arcomon,
Nem jól értem világot?
Lét egy nagy katyvasz!

Finomság? Arc nincs!
Nem jól értem világot?
Élet egy katyvasz!

Finom mosoly sincs!
Nem jól értem világot?
Életem katyvasz!

Világ csak lődöz.
Nem jól értem világot?
Élet nagy katyvasz!

Torz a mosolyom…
Nem jól értem világot?
Látomás? Katyvasz!

Vasárnap: lőnek!
Nem jól értem világot?
Aknácska! Katyvasz!

Forrón süt a nap.
Nem jól értem világot?
A hőség katyvasz!

Próba-szerencse?
Nem jól értem világot?
Legyőzet katyvasz?

Nőnap: liliom?
Nem jól értem világot?
Köszöntés… katyvasz?

Fénylő szeretet…
Nem jól értem világot?
Szeretet katyvasz?

Angyal is leszáll!
Nem jól értem világot?
Érthető… katyvasz?

Lesz feltámadás?
Nem jól értem világot?
Új lét, új katyvasz?

Vecsés, 2024. augusztus 1. – Kustra Ferenc József- íródott: életismertető senrjú csokorban!

Drága föld éjjel
Takaródzik kéjjel,
Csillagos éggel,
Ezüstös holdfénnyel.
Elszunnyad mára,
Békesség a párna,
Szellős a sátra,
Illatos az álma.

Könnyed a lelke,
Csend honol ma este,
Pár cseppet ejtve,
Párát szitál szerte.
Elolvadt árnya
Erdőt mezőt szánja,
Reggelig várva
Nedves lesz bokája.

Narancs hajnal fényben felsóhajt jó nagyot,
Örömmel köszönti az éltető Napot.
Emlékében él még milyen volt az éden,
Palástja fent ragyog azúrt fénylő kékben.