Vizionálom, hogy vele sosem vagyok egyedül…
Nekem a magányom a legjobb társam,
Így nem vagyok egyedül, ő a váram…
Ahogy botorkálok az utamon,
Elmém csak köröz, nagyon kutatón…
A szívem folyvást csak remél,
De meddig tart ki a… jövél!?
Körbenézek, mint senkiházi,
Koldus jön szembe, nem akárki!
Mind a ketten csak éhezünk, legalább a jó szóra.
Árokpart… ülünk, napfény jő hajnali virradóra.
Egy nincsen csak, hogy senki nem fogja meg a kezem,
Pedig egy kézszorításért eladnám a lelkem…
Volt nála lőre, azt ketten pirkadatig meg is ittuk.
Mindent átbeszéltünk, előbbre azonban nem jutottunk.
Elváltunk, én kóricáltam tovább
Semmi nem változott, hovatovább…
Magamhoz öleltem a magányomat, nehogy már őt elveszítsem,
Azt igen nehezem bírná elviselni kilyukadt lelkiségem…
Sorsunk eggyé vált, de úgy, hogy ölelve, megfogtam a saját kezem…
Vecsés, 2015. január 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Nekem a magányom a legjobb társam,
Így nem vagyok egyedül, ő a váram…
Ahogy botorkálok az utamon,
Elmém csak köröz, nagyon kutatón…
A szívem folyvást csak remél,
De meddig tart ki a… jövél!?
Körbenézek, mint senkiházi,
Koldus jön szembe, nem akárki!
Mind a ketten csak éhezünk, legalább a jó szóra.
Árokpart… ülünk, napfény jő hajnali virradóra.
Egy nincsen csak, hogy senki nem fogja meg a kezem,
Pedig egy kézszorításért eladnám a lelkem…
Volt nála lőre, azt ketten pirkadatig meg is ittuk.
Mindent átbeszéltünk, előbbre azonban nem jutottunk.
Elváltunk, én kóricáltam tovább
Semmi nem változott, hovatovább…
Magamhoz öleltem a magányomat, nehogy már őt elveszítsem,
Azt igen nehezem bírná elviselni kilyukadt lelkiségem…
Sorsunk eggyé vált, de úgy, hogy ölelve, megfogtam a saját kezem…
Vecsés, 2015. január 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Laposodik Napnak íve,
Fakuló a világ színe.
Rozsdás a táj, zord a szíve,
Jó időnek fogy a híre.
Milyen lesz a termény íze?
Puttonyból a szőlő nektár
Fahordóban új bort pesztrál.
Dús földeken tart a leltár,
Vetésre vár néhány hektár.
Langyos idő lesz a mentsvár.
Fákat rázza a kevély szél,
Csörögve hull tépett levél.
Az avarban gomba henyél,
Gyűjtögesd, és jókat egyél,
Ám kalapjával résen legyél!
Bár fák levele tarka, tépett;
Indián nyár vissza lépett.
Felhők közül Nap felfénylett,
Sárgít a tök, magja érett.
Ősz emberrel együtt érzett.
Vénasszonyok padra ülnek,
Szép színekben megfürödnek.
Hó végéig gyönyörködnek,
Míg a szentek el nem jönnek,
S hullanak a fagyos könnyek.
De addig a serény ember
Munkálkodik - vagy ezerrel,
Spájz és pince telik tettel,
Maggal, lével friss gyümölccsel,
Áldott földből szeretettel.
Mire zord jég felhőt dermeszt,
A hideg szél havat gerjeszt.
Fáradt ember álmot erjeszt...
Földben a mag tavaszt fejleszt,
Megújhódást titkon termeszt.
Fakuló a világ színe.
Rozsdás a táj, zord a szíve,
Jó időnek fogy a híre.
Milyen lesz a termény íze?
Puttonyból a szőlő nektár
Fahordóban új bort pesztrál.
Dús földeken tart a leltár,
Vetésre vár néhány hektár.
Langyos idő lesz a mentsvár.
Fákat rázza a kevély szél,
Csörögve hull tépett levél.
Az avarban gomba henyél,
Gyűjtögesd, és jókat egyél,
Ám kalapjával résen legyél!
Bár fák levele tarka, tépett;
Indián nyár vissza lépett.
Felhők közül Nap felfénylett,
Sárgít a tök, magja érett.
Ősz emberrel együtt érzett.
Vénasszonyok padra ülnek,
Szép színekben megfürödnek.
Hó végéig gyönyörködnek,
Míg a szentek el nem jönnek,
S hullanak a fagyos könnyek.
De addig a serény ember
Munkálkodik - vagy ezerrel,
Spájz és pince telik tettel,
Maggal, lével friss gyümölccsel,
Áldott földből szeretettel.
Mire zord jég felhőt dermeszt,
A hideg szél havat gerjeszt.
Fáradt ember álmot erjeszt...
Földben a mag tavaszt fejleszt,
Megújhódást titkon termeszt.
Olvastátok az írást, mely utókornak készült,
Pergamenen kifakultan a múltjába révült?
Hallottátok lihegni az elszaladó nyarat,
Vagy a ködös őszt, ahogy dagasztja lucskos sarat?
Láttatok e zimankós télben szökkenő tavaszt,
Vagy ropogós havat miként virágokat fakaszt?
Ismeritek az embert, ki örömöket hajszolt,
Közben dühében keserű gyűlöletet majszolt?
Vagy a várost, melyben csak lelkek lakoznak,
Hol lövegek által pokolra kárhoztak?
Olvastátok a történelmet, hol jó-szelídeket méltatták,
Vagy csak gyilkos csatákról, hol vezéreket dicsőn magasztalták?!
Pergamenen kifakultan a múltjába révült?
Hallottátok lihegni az elszaladó nyarat,
Vagy a ködös őszt, ahogy dagasztja lucskos sarat?
Láttatok e zimankós télben szökkenő tavaszt,
Vagy ropogós havat miként virágokat fakaszt?
Ismeritek az embert, ki örömöket hajszolt,
Közben dühében keserű gyűlöletet majszolt?
Vagy a várost, melyben csak lelkek lakoznak,
Hol lövegek által pokolra kárhoztak?
Olvastátok a történelmet, hol jó-szelídeket méltatták,
Vagy csak gyilkos csatákról, hol vezéreket dicsőn magasztalták?!
Öregszem! Most én még kirándulhatok.
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!
Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!
Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
Olyan vagy, mint szökött vágy Enci!
Hittem, nem tudlak elkergetni!
Közben csak leléptél,
Szó nélkül elmentél!
Fölényesen ment… csak eltűnni!
Életvonatunk egy gyorsvonat
Volt, közben mozdony… csak tolatott.
Nos, ez nagyon vicces,
De, oly’ érdemleges.
Látom, tudásom csak vontatott!
Lelkem… élettelen csendélet,
Markolom már a nincs életet.
Hívlak, szalmaszállal,
Másom nincs… hajszállal.
Elmentél… hová lettél… élet?
Vecsés, 2021. szeptember 7. – Kustra Ferenc József -íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Hittem, nem tudlak elkergetni!
Közben csak leléptél,
Szó nélkül elmentél!
Fölényesen ment… csak eltűnni!
Életvonatunk egy gyorsvonat
Volt, közben mozdony… csak tolatott.
Nos, ez nagyon vicces,
De, oly’ érdemleges.
Látom, tudásom csak vontatott!
Lelkem… élettelen csendélet,
Markolom már a nincs életet.
Hívlak, szalmaszállal,
Másom nincs… hajszállal.
Elmentél… hová lettél… élet?
Vecsés, 2021. szeptember 7. – Kustra Ferenc József -íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Értékelés 

