Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia… a művészetben…
(TESTMESÉK: Hámori Zsófia aktfotós interjújából mondat válogatás)
Megfigyelte, hogy azonos frázisokkal dolgozik sok kollégája,
Pedig modellek mások – embere válogatja, ki, milyen alanya.
Megérzi a szeretetlenséget... fotó modellek megérzik
Fotós a modell-alany is, ha munkájukat nem szívvel végzik.
Az aktfotózás képei nem a szexualitásról… -kevésbé- szólnak,
Az, az alanyból csak úgy kifakad, de életeseményeket mutatnak.
Ő a testben megkeresi a szépet, fényjátékkal a lényeget,
Minden beállítás mást mutat… közöl bizalomjáték lényeget.
***
(A szépségábrázolás leírása szerintem művészi szinten!)
Az emberi faj odavan egy kis voyeurizmus -ért,
Olyan ez, mint a gyerekek, este meg: jó kis meséért….
Az emberi faj odavan egy kis voyeurizmus -ért.
Ha kiderül, akkor mindenki álszemérmes lesz,
És hosszan ecsetelik, nekik tetszetős nem lesz…
Ha kiderül, akkor mindenki álszemérmes lesz.
Pedig az akt fotó olyan, mint amikor a szobrász kifaragja,
Meztelen ugyan, de a látható szépsége, a szexet takarja…
Pedig az akt fotó olyan, mint amikor a szobrász kifaragja.
Az akt másik ’személy’ nézése, szemlélése, a szépsége okán és alapján,
A nemiség föl nem merülhet, mert a szépség talaján az elő nem kerülhet…
Az akt másik ’személy’ nézése szemlélése, a szépsége okán és alapján.
Az akt fotó a szobor, olyasmi, ami a szépséget híven megőrzi,
Van már múzeumban kétezer éves férfi szobor is, szépséget őrzi…
Az akt fotó, a szobor, olyasmi, ami a szépséget híven megőrzi.
Az akt fotó művészisége a lényegesen sűrűbb előfordulású,
Még akkor is, ha a fotós talán lényegesen kevésbé kikupáltságú…
Az akt fotó művészisége a lényegesen sűrűbb előfordulású.
Az akt fotó gyakori előfordulása, az a megjelenési formája,
Nevezetesen, hogy a nyomtatott sajtóban van lehetőség, láthatósága…
Az akt fotó gyakori előfordulása, az a megjelenési formája.
Az akt fotó, az akt szobor, ezzel szemben egy művészi ág megtestesítője,
Az ily' szépséges-kifejezés keresője, vágy-igényének a keresőre…
Az akt fotó, az akt szobor, ezzel szemben egy művészi ág megtestesítője,
Aktság és nemiség összekeverése, helytelen és igen súlyos tévedés,
Bár tudom, akár vannak sokan, akikben, ez ügyben nem annyira keveredés…
Aktság és nemiség összekeverése, helytelen és igen súlyos tévedés.
Tudjuk, szavak etimológiája köznyelvben gyakran erősen bizonytalan,
Feltételezés előfordulhat! Sok ember közben erősen téma-tudatlan…
Tudjuk, szavak etimológiája köznyelvben gyakran erősen bizonytalan.
Művészi ábrázolás keresése, nézése nekünk legális tevékenység,
Voyeur személyek tevékenysége pedig nekünk, illegális tevékenység…
Művészi ábrázolás keresése, nézése nekünk legális tevékenység,
Vecsés, 2024. november 4. – Kustra Ferenc József- íródott: szakirodalmi konkrét és bizonyított adatok figyelembevételével, meg az 50 éves bűnügyi nyomozótiszti munkám alapján, mint személyes magtapasztalás.
(TESTMESÉK: Hámori Zsófia aktfotós interjújából mondat válogatás)
Megfigyelte, hogy azonos frázisokkal dolgozik sok kollégája,
Pedig modellek mások – embere válogatja, ki, milyen alanya.
Megérzi a szeretetlenséget... fotó modellek megérzik
Fotós a modell-alany is, ha munkájukat nem szívvel végzik.
Az aktfotózás képei nem a szexualitásról… -kevésbé- szólnak,
Az, az alanyból csak úgy kifakad, de életeseményeket mutatnak.
Ő a testben megkeresi a szépet, fényjátékkal a lényeget,
Minden beállítás mást mutat… közöl bizalomjáték lényeget.
***
(A szépségábrázolás leírása szerintem művészi szinten!)
Az emberi faj odavan egy kis voyeurizmus -ért,
Olyan ez, mint a gyerekek, este meg: jó kis meséért….
Az emberi faj odavan egy kis voyeurizmus -ért.
Ha kiderül, akkor mindenki álszemérmes lesz,
És hosszan ecsetelik, nekik tetszetős nem lesz…
Ha kiderül, akkor mindenki álszemérmes lesz.
Pedig az akt fotó olyan, mint amikor a szobrász kifaragja,
Meztelen ugyan, de a látható szépsége, a szexet takarja…
Pedig az akt fotó olyan, mint amikor a szobrász kifaragja.
Az akt másik ’személy’ nézése, szemlélése, a szépsége okán és alapján,
A nemiség föl nem merülhet, mert a szépség talaján az elő nem kerülhet…
Az akt másik ’személy’ nézése szemlélése, a szépsége okán és alapján.
Az akt fotó a szobor, olyasmi, ami a szépséget híven megőrzi,
Van már múzeumban kétezer éves férfi szobor is, szépséget őrzi…
Az akt fotó, a szobor, olyasmi, ami a szépséget híven megőrzi.
Az akt fotó művészisége a lényegesen sűrűbb előfordulású,
Még akkor is, ha a fotós talán lényegesen kevésbé kikupáltságú…
Az akt fotó művészisége a lényegesen sűrűbb előfordulású.
Az akt fotó gyakori előfordulása, az a megjelenési formája,
Nevezetesen, hogy a nyomtatott sajtóban van lehetőség, láthatósága…
Az akt fotó gyakori előfordulása, az a megjelenési formája.
Az akt fotó, az akt szobor, ezzel szemben egy művészi ág megtestesítője,
Az ily' szépséges-kifejezés keresője, vágy-igényének a keresőre…
Az akt fotó, az akt szobor, ezzel szemben egy művészi ág megtestesítője,
Aktság és nemiség összekeverése, helytelen és igen súlyos tévedés,
Bár tudom, akár vannak sokan, akikben, ez ügyben nem annyira keveredés…
Aktság és nemiség összekeverése, helytelen és igen súlyos tévedés.
Tudjuk, szavak etimológiája köznyelvben gyakran erősen bizonytalan,
Feltételezés előfordulhat! Sok ember közben erősen téma-tudatlan…
Tudjuk, szavak etimológiája köznyelvben gyakran erősen bizonytalan.
Művészi ábrázolás keresése, nézése nekünk legális tevékenység,
Voyeur személyek tevékenysége pedig nekünk, illegális tevékenység…
Művészi ábrázolás keresése, nézése nekünk legális tevékenység,
Vecsés, 2024. november 4. – Kustra Ferenc József- íródott: szakirodalmi konkrét és bizonyított adatok figyelembevételével, meg az 50 éves bűnügyi nyomozótiszti munkám alapján, mint személyes magtapasztalás.
Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
Messze távol ring a szántó,
Boronált föld magvat váró.
Lenge szellőt nap hevíti,
Kopár fákat rügy feszíti.
Nap sugara csalogató,
Felhőtlen ég mosolyt adó.
Borús lelket fény telíti,
Komorságát elveszíti.
A sok csíra feltörekvő,
Csiklandozza enyhe idő.
Kikandikál téltemető,
Tavaszi szél jeget verő.
A naptár is észre vette
Fagyos télnek olvad lelke.
Levetette hósapkáját,
Kigombolta nagy kabátját,
S mint egy bűvész átváltozott,
Kikeleti napot hozott.
Boronált föld magvat váró.
Lenge szellőt nap hevíti,
Kopár fákat rügy feszíti.
Nap sugara csalogató,
Felhőtlen ég mosolyt adó.
Borús lelket fény telíti,
Komorságát elveszíti.
A sok csíra feltörekvő,
Csiklandozza enyhe idő.
Kikandikál téltemető,
Tavaszi szél jeget verő.
A naptár is észre vette
Fagyos télnek olvad lelke.
Levetette hósapkáját,
Kigombolta nagy kabátját,
S mint egy bűvész átváltozott,
Kikeleti napot hozott.
Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.
Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,
A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…
A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!
Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.
Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…
Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.
Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,
A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…
A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!
Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.
Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…
Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József
