Ne kísérts engem ne várj semmit,
nem ígérem hogy jó leszek,
lassanként én is eltűnök messze,
mint a dér csípett hulló levelek..

Ne kísérts engem,ne törj össze!
Nem számít néked semmi sem!
a te szíved megfagyott jégcsap
s nem nézed másé vérzik e.

Ne kísérts engem,ne gyújts lángot,
ha eloltani majd nem tudod!
Ne kísérts ! Kopogtass máshol!
Lelkem már úgy is rég halott.

Tudod e mit jelent néha
egyetlen szó,egy forró ölelés?
Tudod e mit jelent nevetni,
miközben épp a szíved tépik szét!?

Tudod e mit jelent ragyogni,
mikor eltakarják tőled a napot?
Tudod e mit jelent keresni
a borult égen egyetlen csillagot!?

Tudod e mit jelent néha
egyetlen szó ,mely emlékedben él?
Tudod e mit jelent temetni
a fájdalmat, mely szíved tépi szét.

S tudod e mit jelent néha
padlóról felállni, s újrakezdeni?
Ha nem tudod hiába próbálsz,
sosem fogsz engem megérteni!

Tegnap látta utoljára,
álmatlan éjszakát hozott egy lányra.
Ugyan elbúcsúzott tőlle,
de utánanézett míg el nem tűnt a ködbe.

Könnyeit visszatartani alig tudja,
hisz mindennél jobban őt akarja.
Vajon ő is gondol rá,
vagy gondolatában ő köddé vál?

Nem,nincs igaza,
a fiúnak is eltorzul az arca,
s közben a lány jár a fejébe,
ugy lenne az ő helyébe.

Hisz ő azt gondolja
hogy a lánynak nyugot az álma.
Nincs felejthetetlen kép a fejébe,
nem ég szerelem tűz a szívébe.

Mind a ketten rosszul hiszik,
mert a kezdettől egymást szeretik,
de oly nehéz ezt elmondani,
s a másiknak a szemébe nézni.

Most egymástól messze vannak,
de a gondolataik egy helyen járnak.
Mind a kettő nyugtalanul alszik,
mert egymást mindennél jobban szeretik!

Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.

Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.

Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.

És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.

Gonosz világban élünk
hiába várunk és remélünk,
hasztalan.

Szenvedünk,rabsorban élünk,
és mégis hiába minden,
létünk céltalan.

Szeretnék hinni a jóban
a kimondott emberi szóban,
s hinni hogy van tavasz.

Szeretni,újra hinni,
remélni,újra bízni,
de nem szabad.

Lelni egy új világot
jó embert,hű barátot,
de merre van?

Segíts hogy megtaláljam
mint fényt az éjszakában,
mi rejtve van.