Azóta is utánad vágyakozom
Nem lettél a szeretőm
se sorsomban csillagom
nem éreztem közelről a bőröd illatát
kitárt tenyeredben
nem lüktettek csodák
s én sem tartottam rőt
lángjaidat a tenyeremben
pedig öleltelek százszor is
ha rád gondoltam
megvert s megáldott
képzeletemmel

Azóta is vágyódom utánad

senki sem tudja, hogy
a távolból imádtalak
és a csodáid előtt térdre- hullva
örök vágyként viszlek majd
magammal , ha menni kell
a sirató dombra
Szép asszony-testedet őrzöm , mint
hajnali utcák a csöndet
kerestelek már százszor is
más asszonyokban, akik szembe-jöttek
kutattalak , mindhiába
beleégetted magad az ereimbe
tombolhatok,utca-hosszat
üvöltözve , és a nevedet kiáltva, hogy
Hol vagy ?!

Késő bánat
November van
hull a lombja a fáknak
közelít a tél

Szerelmünk szárnyán a magasba repülünk,
mit közösen éltünk meg,
azt papírra nem vethetjük.

Nincs szó, a közösen eltöltött időre,
mert értéke, felbecsülhetetlen.
S mit szó nem tud elmondani, azt a szív fejezi ki.

Hosszú utamból, elindulván haza,
tűnődtem rajta,
hogyan köszöntsem az otthoniakat.

Mit mondjak majd nekik,
s kit köszöntsek előbb?
Kérdéseimre fény nem derült.

Hosszúnak tűnt az út,
bár mégis hamar eltelt,
ajtónkon belépve,
könnyes szemek lestek.

Észre sem vettem,
már vállamon voltak a karok,
ki egykor felnevet,
most újra magához szoríthatott.

Hullottak a könnyek,
mik az örömtől jöttek,
nem kellettek szavak,
mert tudtam, ez a haza.

Felnőtt ember lettem,
ki bátor, s rettenthetetlen,
mégis azok közt a karok közt,
éreztem magam védelemben.

Édes anyám szava,
elcsuklott s hangja nem maradt,
csak annyit tudott mondani :
jó hogy újra itthon vagy.

Holdvilág süt , már arcodon ég,
bőröd bársonyára ráragyog-
fáj a szívem egy igaz szép
falusi nótára... ó jöjj most,
fújad vélem, hogyha emlékszel
babám, szépen elolvadt a hó
s a virágok is bújtak aznap
és megindult én szerelemes
féltő lelkem ennyi szépre, ó
hogy volnék irántad érzéketlen
Hiszen te vagy nekem való

szendergés közben szép szemed úgy néz
aludtam, hogy veled álmodhatok;
kevés ez, mint pohárfenekén a méz
lesütött szempilládra csókot adok
nem egyet, sőt százat sóváran,
Egyedül vagyok, s elábrándoztam,
mindig várlak pedig te nem jöhetsz....

Miért kell a veszek, ha boldogan is lehet élni?! Nincs mit tenni, ezt az ember magának kéri.

Nem latja meg, hogy hol hibázott, csak keresi a rosszat, hogy mást megalázzon.

Csodálkozik rajta, hogy a másik fél, savanyú arccal tekint rája. De a türelem véges, s mindenbe belefáradsz. megelégelve mondod, holnap már nem látlak.

Könny nélküli búcsút veszel, mert a pohár teljesen be telt . Kérhetted te szépen, kérhetted te csúnyán, fogalma sem volt, hogy meddig tart a határ.

Beláttad hogy nincs mit tenni, nem ér semmit jót cselekedni.Végszóként csak annyit mondasz, jobb lesz nélküled a holnap.