Születésemkor elindult egy hajó az élet útján,
Gyermekként nem gondolkodtam kormányzásán.
Folyóvize partmentén vitte hajómat előre,
S mindig volt ki a kormányhoz állt előre!
A folyó egyszer csak tengerbe torkollott,
Látóhatár és természet megváltozott.
Nem kímélték hajómat az erős hullámok,
Bár ekkor már, én voltam a kormányos.
Tudtam, hogy a viharral meg kell küzdenem,
Mert ettől fog függeni a további életem.
Hajóm a viharoktól kissé megtépázva,
Újult erővel haladt az óceán irányába.
Itt már minden csendes és nyugodt,
A hajóm kikötésre várva keres partot.
A béke szigetét megtalálva,
Szivárványon kel át majd egy újvilágba!

Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!

Nem telik el nap, hogy ne gondoljak reád, bizakodva
várlak minden éjszakán.
Mikor eljön az este, s elhalkul az élet, a lelkem
fájdalmasan ordít érted.
Összetört szívem semmi sem gyógyítja, ha feltörnek az
emlékek, nincs mi megnyugvásra bírja.
Megannyi mesés emlék, csak ez maradt belőled, sajog
a lelkem mert távol vagy már tőlem.

Tegnap visszatért
a nyár
ezer ágra sütött újra a nap
világítottak tőle
a háztetók
a kémények s az antetták
a föld fölött az ég alatt
tegnap
kinyílt a reggel
mint egy szép virág
helyetted
langy október ölelgetett
s csak néztem, ahogy csontkarúvá
halnak a fák
ahogy
sárgulnak, pirulnak ,peregnek róluk
a levelek
még nem siratja őket
az ég
még nem esik
én szemed sugarát kerestem
odafönt
a szitakötőket
hogy rám tekints
de ma már
más volt a nap más vagy te is
s más vagyok én is talán
valami eltört bennünk
valami elmúlt
ami nem is volt talán
csak én hittem hogy
neked is nekem is: remény
hogy olyan mint a szomszéd tető
ahol még
fénylik a nap ragyog az ég
de nem
hűvösödni fog fagy is lesz
s meghal majd bennünk
az a lázas kamasz aki tegnap
még élt

Ön vár engem egy találkozásra
és ez valóban több mint amit reméltem
közben bejött az ősz
esőtől-terhes szürke fellegek úsznak
az égen
ma még nem esik
napnyugaton is eltüntek a bíbor
fények
a lemenő nap vérző színei

Itt már hűvös az alkony
de a találkozásunk még mindig
beláthatatlan
nem úgy hogy egyáltalán
nem látjuk egymást
csak úgy találkozunk levélben
hogy az
nekem kevés
lehet sokat képzelek Önről
az érzemekről
s lehet tévedek
ha azt hiszem, hogy ez magának sem elég

nekem kevés
mert
nem tarthattam még
a karjaimban
nem éreztem csókjainak ízét a számon
úgy telt el a nyár
hogy én csak álmodoztam
magáról
írígy vagyok ? tudom: nem szép dolog ?
hogy van aki
mindennap megérintheti bárhol
míg én
csak a szemeimmel vetkőztethetem le
ha a képét látom


egy képet
hidegen hagy az én százfokos
lázam
szelíd és vad szerelmi ágaskodásom
kitárt karjaim
lüktetése amely ölelésébe zárná
az Ön kívánatos testét
formás csípője feszülését
büszke farát
Ölelném önt
száz karommal százszor
míg levetném
a bársonyos barna ruháját magáról

bársonyos barna ruháját levenném
ahol gyönyörű
melleit
sejtetni engedni
de
én látom holdudvarát is
amikor szemeim levetkőztetik

Én várok Önre mint férfi várhat
egy nőre
most hűvös ősz van majd
tél közelít
én várok Önre majd akkor is
ha dermesztő fagy jön
akkor is
ha az ön vágya értem kihül
ha az Ön szerelme
számomra
elveszik