A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc

Hideg van, röpködnek a mínuszok,
Már süt a nap, mindent szépnek látok.
Egy csapásra még nincs vége a télnek,
Napsugarak boldogságról regélnek.

Hosszú alagútnak értem végére,
Kimegyek a napsütésbe, a fényre.
Teleszívom magam friss levegővel,
És feltöltődők új életerővel.

Hiába van mínusz hat fok Celsius,
Nap melegen süt, rám mosolyog Zeusz.
Ez az, erre vártam, ez kell már nekem,
Beértem! Istenek kegyeltje lettem.

Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc

Keressem múltamat? Még a jelenemet sem ismerem!
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.

Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?

Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.

Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc

(HIAQ)
Utolsó gondolat:
A kéjed magával vontat!
Szerelmed, halk csermely…
Szerelmed vad vizű folyó,
Mámorba, magával sodró.
*
A megvadult érzés
Mindkettőnkben csúcsosodik!
Kéj fokozódása…
Vágyad, kéjed mézédes kín,
Felettünk az ég rózsaszín.
*
Szeműnk is könnyezik
Az élvezettől, örömben.
Folytatás azonnal!
Öröm élmény, élvezetek,
Szemünk csillog. Még, még...! Esdnek…
*
Nekem, nagyon pazar,
Ahogy eltévedtem benned.
Hegyek, völgyek, dombok.
Veled lenni mint az égbe’,
Beleveszni gyönyörödbe.
*
Érzések, mint láva,
Körbeölelnek, taglózva.
Itt biz’ nincsen magány!
Magányt elűzte szerelmünk,
Vágy tombol, feszíti testünk.
*
Közben, csak kinézek…
A hárssor benéz és belát…
Finom a hárs illat.
Légben árad hárs illata,
Bódít... hevül a vágy csata.
*
Orgazmusod… élem!
Jövőre nézve, erőt ad.
Csak, nehogy abba hagyd!
Élvezem tested ritmusát...
Most! Oltsd testem tűzét, szomját!
*
Csókold közben a szám,
És leheld lelkembe, élményt!
Eszeveszett lettem!
Kéj mámorban, őrületben
Testünk, lelkünk immár egyben.
*
Kell, most változtatni?
Tudod, az új póz, új élmény!
Jó! Akkor próbáljuk.
Folytassuk! Ne legyen vége...!
Vesszen vágyunk éhínsége.
*
Kell most új változat?
Új pózban lesz újabb élmény!
Kezdjük! Nagy próba ez…
Folytassuk! Újat ígértél,
Próbáljuk ki! Lesz új élmény.
*
Van időnk, élvezzünk!
Én is! Még élvezem Tiéd…
Ez élvezetes nap!
Élvezzük hát egymás testét,
E nap szépségét, mind’ percét.

Vecsés, 2018. augusztus 19. – Szabadka, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit! A vers címe: ,,Kéjmámorban, őrületben...’’

A madarakról a télben…

Már hideg, ólmos,
Az estéli szürkeség.
Tyúkok, elültek.
*
Mert fagyot nyeltek
A szirmok, oly’ kemények.
Ritkák… madarak.
*
Zúzmarás a táj,
Cinkék tolla is fázik.
Tudott, jön a hó.
*
Kopasz ágakon,
Cinkék szeme villódzik.
Letört jégcsapok.
*
Hajnal zúzmarás,
Tájat, takaró fedi.
Cinke éhezik.
*
Bagoly, ül és néz
Szemét csípi a hideg!
Könnyezve éhes.
*
Kuvik ücsörög
Egy kopasz, havas ágon!
Varjú, másikon.
*
Károgó varjak
Húznak a szántás felé.
Mind, tollbundában.
*
A jeges földben,
A varjú csőr jó ásó!
A táj nem érti…
*
Varjak, őrségben
Szárnyalnak a rét fölött.
Ködben, tévedés…
*
Dér, szépen csillog
A kopaszos faágon.
Varjúk ülnek ott.
*
Fekete holló
Ül az elszáradt ágon.
Fehér háttérkép.

Vecsés, 2016. december 5. – Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.