Egy műtét előtti félelem

Ne sírj,
Én is csak egy halandó ember vagyok.
Szomorú lett erre a táj,
Eső szitál,
Ha már nem ébrednék fel.
Ne sírj,
Az emlékeink átölelnek.
Bús őszi szél, ha elvisz,
Már nincs remény.
A boldogság árnyékában éltem,
De boldog sose lettem.

Már soha nem jön el a perc,
Hogy újra lássuk egymást.
Elmúl` egy év,
S már senki nem emlékszik rám.
Ne sírj,
Ne áztassa könnyed szívem szomorú ravatalát.
Holdfény, csillogás
Emlék már.
Kéz a kézben járt egy pár,
De kár, hogy vége már.
Ne sírj, ne sírj, ne sírj.

Nőstényfarkas odújába
Beragyog a telihold.
Szép asszonyom két szemében játszanak a csillagok.
Szél sóhajt a háztetőnkön,
Elalszik a csend, s én eltűnődöm
Hideg ablakomon át a hófelhőkön...

Bort ittak az ablak előtt,
Majd odébbálltak egy órával ezelőtt.
Szilveszter éjszakáján éjjel
A békés teliholdat nézem.
Elvágyódom a csillagútra,
Szilveszterek jönnek újra meg újra.

Kihűlt szobánkban bort ittunk az asszonnyal,
Jó itt kettesben az alkonyban.
Szól a himnusz, cseng a pohár,
Könnyezik szemünk, ég a varázs.
S kinn a pusztán a nőstényfarkas odújába beragyog a telihold.
Hideg szél fúj át a Tarnán, s a szél havat hord.

Tarnazsadány, Hidegvég, 2019. december

Nem szeretem a nevedet,
Elfelejtem szerelmedet.
Citrom-savanyú nyár.

Bánatomat eltemetem,
Sárba tipró emlékedet,
Citrom-savanyú nyár.

Lelkem csak teérted fáj,
Gyere vissza, barna hajú lány.
Citrom-savanyú nyár.

Szívem csak teérted dobog,
Két szememből a könny csorog,
Citrom-savanyú nyár.

Ez a méz-édes, savanyú nyár
Soha többet nem jön vissza már, de kár.
Citrom-savanyú nyár.

Hová lett a ló, az ökrös szekér?
Hová lett a házainkból az a sok tehén?
Kaszárnyákból hová lettek a katonák,
Hová lett ősapáink öröksége, drága, szép hazám?

Hová lettek a régi gyárak?
Hová lett az akácsor, az a sok madár?
Iskolákból az a sok deák,
Kevés a hívő, templomunk lassan bezár!

Kertjeinkben nő a tarack,
Hová lett a szántóvető, öreg paraszt?
Eltűnt minden, ami régi,
Mi a gyermekkoromat idézi.

Hová lettek édesapáink házai!?
Hová lett a libákat őrző lány?
Hová lett a napfény az égről,
Hová lett az élet apáink földjéről?

S Lám,
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Szívemben
Tátongó űr maradt.
Haldokolnak bús éjszakáim,
Elzsibbadt a nyár!
S valaki az éjben
Egy régi dalt muzsikál.
Kopott, elnyűtt vándorbotom
Az életét kilehelte.
S a puszta táj harangján,
Tarna vize zúgó haragján
Elveszek az élet kórlapján.