Láttad nagy királyok rút bukását.
Szende szüzek erényének romlását.
Hallottál csatatéren halálsikolyt.
Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.

Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt.
Világnak búja, derűje nem csábít.
Csak vihar tépázza meg a hegytetőt,
mely csókod lehelte éggel egybenőtt.

Látni fogod még jövő szenvedését.
Még szunnyadó, új hitek ébredését.
Sírásra fakaszt majd búnak emléke,
mely hegyoldalról patakként árad le.

Látni fogsz te még szépet, felemelőt.
Vidám aratókkal teli búzamezőt.
Szerelmes dalt éneklő deli legényt.
Magas, büszke bércekről írt költeményt.

Mikor a háború kitört
senki nem lett felmentve.
Egyenruhába öltöztünk,
az élet ezt így rendelte.

Egy bajtárs felfelé mutatott,
ki szeretett verselni.
Azt mondta hogy eltűnt a nap,
és az eget is kell keresni.

Rengeteg halott hátra maradt
nyitott szemel, földön fekve;
kinek lába, karja lerobbant,
az kúszott ha más fel nem vette.

Aztán elhalkult az ágyú szó,
és nem volt szükség kiabálni.
A világ annyira néma lett hogy
a csendet nehéz volt kiállni.

Ó, a nyár…

Piros cseresznye.
Termés lett már szirmokból.
Érlelőn süt nap.
*

Cseresznye pite
Lesz, ez nagy átváltozás.
Porcukorszórás.
*

Nap, búzatáblán
Legelteti fény-nyáját.
Égetően tűz.
*

Gabona szárán,
Szél lengeti a kalászt!
Izzadt kaszások.
*

Kemencék várják,
Hogy samottok izzanak.
Indulásra kész.
*

Új kenyér, már sül,
Pirító már bedugva.
Már velő is kész.

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.

Éjszakai vízió versben és apevában…

Már csak emlék vagy nekem, de benne vagy a múltamban,
Én még nem feledtelek, benn vagy éjszakai víziómban…

Emlék maradtál,
Múltam része.
Álmomba
Vissza
Jársz.

Csak
Emlék
Vagy múltból.
Álmomban élsz,
Szívem nem felejt.
*
Emlékszem, veled milyen jókat eveztem a boldogság tengerén…
Amíg velem voltál és szerettél, én voltam szememben, a fenomén.

Boldogok voltunk...
Míg szerettél,
Önteltség
Bennem
Élt.

Forrt
Vérünk,
Szárnyaltunk.
Te szerettél,
Ott voltam... de, hol?

Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a kiegészítő apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

Öregségemről… ez most vízióm?

Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?

A
Remény
Állandó.
Vagy te idős,
Vagy apró gyermek.

Nem
Merem
Reményem
Felfedni. Még
Őrültnek hisznek!
*
Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?

Szól,
Hangom!
Senki sem
Hallja. Menni
Még nem akarok!
*
Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?

Ha
Őrült
Is volnék,
Így öregen
Nincs elég erőm.

Már
Szenil
Lettemre,
Így öregen
Nincs elég erőm.
*
Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.

Csak
Álmot
Kergettem,
Létem hitvány.
Siker elmaradt.
*
Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.

Mi
Az, hogy
Boldogság?
Az létezik?
Hiú ábránd volt.
*
A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.

Bú
S bánat,
Az volt, mint
Tengerben víz.
Csakhogy nem, elnyelt.
*
Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?

Hit?
Elszállt,
Nincs miben.
Szeretni? Nincs
Kit s mit. Béke lesz?

Nincs
Miben
Hinnem. Nincs
Kit szeretnem.
Békét kaszás hoz.
*
Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…

Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’