Ha élsz még holt lelkekbe zárva,
feltámasztó tüzekre várva,
halld imámat.

Ha még van ki őriz magában,
nevedet suttogva imában,
halld meg szavát.

Ha újra hallik ő szent neve,
feltámad magyarok istene.
Halld szavát!

Sokan várjuk feltámadásod,
hogy szórjad reánk szent áldásod.
Visszavárunk!

- Én a császár vagyok
és gombócot akarok!
Hallgassatok szavaimra,
és rögtön tálaljatok!

Az uralkodáshoz persze
nagyon keveset értett,
és bármit buzgón aláírt
mit írásban tőle kértek.

Hogy valami baja volt
azt tudta összes népe,
és mégis mint uralkodó
volt megfestve a képe.

Nem nemzett utódot,
és nem is volt ajánlatos.
Mint epilepsziás volt ismert,
meg aztán hogy agy bajos.

A forradalomról az kérdezte:
- Ilyesmi meg van engedve?
De Metternich csak legyintett,
amint bosszúságát leplezte.

Mikor lemondott a trónról
Prágának lett polgára,
de nagyon udvarias volt,
és soha nem szált vitába.

Szerette a szép hölgyeket.
és kalapját nékik emelte.
Végül is egy fenség volt
mert királyi pár nemzette.

Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.

Egy reggel gondolt egy nagyot.
Ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.

Kukurikú kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.

Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.

Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu a juhászkutya.

Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott ahogy bírt haza.

Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.

Végül Ithaka menedék lett
és a csarnokban ülve töltött hosszú órák
már nem tétlenségnek hanem beteljesülésnek számítottak.

Két oszlop közé keretezve,
és a derékig érő falon,
egy régi és kecsesen ívelt urna állt.

Mindkét oldalon, kilátás nyílt az Égei tengerre,
mélyen a kék víz néha meg lett szakítva
elegáns és színes vitorlás hajók áthaladásával.

És a fehér hab tisztán látszott mint
a hajó íja egyenletesen szántotta a hullámokat.
Valóban, mondta, én ide tartozok.

Pallasz Athéné már nem jött látogatóba,
erényei már rég óta szívében nyugodtak.
És Poszeidón most már biztosságosan távol maradt.

Néha összehúzta a szemét ahogy
a part közelébe pásztázta a vizet,
látta hogy delfinek ugranak ki a vízből

és pár pillanatig íveltek a tenger felszínén;
Poszeidón szigonya fel lett cserélve
Kalliopé éber szemével.

A vissza emlékezés és előre nézés egyesültek.
mint egy Küklopsz, szeme egyedülállóvá vált,
mintha minden tudás benne volna,

mintha ő lenne az egész világ.
És az idő, már nem órákban és percekben volna mérve,
és ő maga lenne a folytonos jelen.

Itta a borát és jól evett,
És oda figyelt ha voltak vendégek,
barátságát nyújtva és meséket mondva,

de főképpen a magány tette boldoggá.
Egyik délután, mikor egy hűvös szellő fújt a tenger felől,
Elborult mind azáltal amit tudott,

és amit cselekedett. Végtagjai elernyedtek,
és ajkai archaikus mosolyra húzódtak.
Végre az lett belőle aki ő mindig is volt -
Az archetipikus és halhatatlan hőse egy epikus cselekménynek.

Néha

Néha összetévesztem
a mentális lázat ihlettel
és aztán törölnöm kell számtalan
oldalnak szövegezett törmelékét.
Mint Eliot mondta “egy száraz hónap
öreg embere” leszek “száraz
aggyal egy száraz évszakban”.

Se baj,
mert az élet nedve
- mint egy tekercselő kígyó -
még mindig táplálja a tudás fáját,
- és csodák csodája -
még egyszer láthatom
a rímet, a ritmust és az értelmet.


Szemtől szemben

Most, hogy öregszem,
és dér jelei
kezdenek mutatkozni
ritkuló hajamban,

végre szemtől szemben
kerülök magammal.
Képeket helyezek egymásba
azokból az időviselt én-ekből,

és számtalan magam-okból,
melyek által erőt nyerek,
és együtt összes egyéniségeimmel
bátran fontolgatom

a halál végzetes kapuját
melynek küszöbén állok,
és azt remélem hogy lényem
igazi természetével összeolvadok.


Elengedés

Szükségem van elengedni
nem csak viharos és zavaros múltam,
de minden birtokló pillanatot
idő-kötött jelenemben.

Égjen minden neheztelés, régi sajnálkozás,
elhalasztott lehetőség, elhamarkodott választás,
a halványuló memóriám temetési
máglyája tisztító tüzében.

Égjenek nem csak azok a csekély feszengések,
elhanyagolások, bizonytalanságok és félelmek,
de szintén azok a szenvedélyes pillanatok
melyek csak a különálló büszkeségem táplálták.

Örömömnek ne legyen más oka
mint azért mert süt a nap; kék az ég;
a pár szeretetteim kik még megmaradtak;
és a toll-könnyű szívem ha meghalok.