Idő 
Értékelés 
Értékelés A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.
Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.
Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
(tízszavas)
Előbújt a Hold, érkeznek a csillagok,
Légben szállnak esti illatok.
(3 soros-zárttükrös)
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
Csillagok is kilátszanak esti illatfelhőből…
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
*
Égen cselleng néhány hófehér bárányfelhő,
Őket terelgeti a huncut szellő.
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő,
Kutya helyett terelget a huncut szellő…
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő.
*
Eltakarják Holdnak mosolyát, nem hagyja magát,
Sarlójával hessegeti, szellő nyáját.
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát,
Sarlójával így elkergeti, a szellő űzte nyáját,
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát.
*
Tó vizén fénye cikázik, hullámokon átkúszik
Árnyéka is vele úszik.
A tó, mint tükör...
A hullám fényt tör…
A tó, mint tükör...
*
Apró csillagfények táncot járnak Holdnak balján,
Fényük sziporkázik tó partján.
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok,
Fényüket a tó sima vize visszaveri, lesznek léglakók,
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok.
*
Ezüstős színű álomport hintenek szerteszét,
Betakarják magas hegyek, völgyek erdejét.
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét,
Befedi a völgy erdők és a hegyek tetejét,
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét.
*
Káprázatos e látvány, szemeknek kihagyni vétek,
Szerelmes szíveknek, igéző csalétek.
Szabadka – Vecsés, 2018. március 18. –Jurisin Szőke Margit írta a 10 szavasokat, a 3 soros-zárttükrös -őket Kustra Ferenc József
Előbújt a Hold, érkeznek a csillagok,
Légben szállnak esti illatok.
(3 soros-zárttükrös)
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
Csillagok is kilátszanak esti illatfelhőből…
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
*
Égen cselleng néhány hófehér bárányfelhő,
Őket terelgeti a huncut szellő.
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő,
Kutya helyett terelget a huncut szellő…
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő.
*
Eltakarják Holdnak mosolyát, nem hagyja magát,
Sarlójával hessegeti, szellő nyáját.
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát,
Sarlójával így elkergeti, a szellő űzte nyáját,
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát.
*
Tó vizén fénye cikázik, hullámokon átkúszik
Árnyéka is vele úszik.
A tó, mint tükör...
A hullám fényt tör…
A tó, mint tükör...
*
Apró csillagfények táncot járnak Holdnak balján,
Fényük sziporkázik tó partján.
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok,
Fényüket a tó sima vize visszaveri, lesznek léglakók,
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok.
*
Ezüstős színű álomport hintenek szerteszét,
Betakarják magas hegyek, völgyek erdejét.
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét,
Befedi a völgy erdők és a hegyek tetejét,
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét.
*
Káprázatos e látvány, szemeknek kihagyni vétek,
Szerelmes szíveknek, igéző csalétek.
Szabadka – Vecsés, 2018. március 18. –Jurisin Szőke Margit írta a 10 szavasokat, a 3 soros-zárttükrös -őket Kustra Ferenc József
Megint eltelt egy év és ünnepelünk,
Várakoztunk hosszan és öregedtünk,
Megint eltelt egy év és ünnepelünk.
Advent van először, gyertyák a szimbólumok,
Meggyújtjuk őket vasárnap... meg imádkozok,
Advent van először, gyertyák a szimbólumok.
Ma, várom magam,
Hogy este hazaérjek.
Advent elsőre...
Gyújtjuk az első gyertyát,
Kitárjuk szív-kapuját.
Első gyertyaláng kigyúl,
Szívünkben szeretet gyúl.
*
Az idő halad,
És ma, haza kell érnem!
Advent, második...
Most már két gyertyát gyújtunk,
Asztalnál imát mondunk.
Gyertyák fénye világít,
Lelkünk nyugalmat áhít.
*
Tél közeledik,
Este lesz, forralt bor is!
Advent harmadik...
Három gyertya lángja ég,
Szeretettel telik lég.
Meghittség a lelkünkben,
Hit, remény a szívünkben.
*
Megint elvoltam,
Hó esik. Úton voltam.
Advent negyedik.
Ég mind a négy gyertyaszál,
A Földre majd angyal száll.
Fényt áraszt négy gyertyaláng,
Megváltót küldi Atyánk.
*
Az
első
gyertyát ma
gyújtjuk, békét
sugall lelkünkbe
a
fénye,
második
ékes lángja
hitet szívünkbe
hint,
míg a
harmadik
ragyogása
reménnyel halmoz
el,
advent
utolsó
fénye, jelzi
a szent karácsonyt.
Vecsés, 2018. január 9. – Szabadka, 2018. január 22. – Kustra Ferenc József - A 3 soros-zárttükrös versszakokat és a haiku csokrot én írtam. A tanka csokor verseit, és alulra a lánc-apeva csokrot, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ’A mi adventunk’
Várakoztunk hosszan és öregedtünk,
Megint eltelt egy év és ünnepelünk.
Advent van először, gyertyák a szimbólumok,
Meggyújtjuk őket vasárnap... meg imádkozok,
Advent van először, gyertyák a szimbólumok.
Ma, várom magam,
Hogy este hazaérjek.
Advent elsőre...
Gyújtjuk az első gyertyát,
Kitárjuk szív-kapuját.
Első gyertyaláng kigyúl,
Szívünkben szeretet gyúl.
*
Az idő halad,
És ma, haza kell érnem!
Advent, második...
Most már két gyertyát gyújtunk,
Asztalnál imát mondunk.
Gyertyák fénye világít,
Lelkünk nyugalmat áhít.
*
Tél közeledik,
Este lesz, forralt bor is!
Advent harmadik...
Három gyertya lángja ég,
Szeretettel telik lég.
Meghittség a lelkünkben,
Hit, remény a szívünkben.
*
Megint elvoltam,
Hó esik. Úton voltam.
Advent negyedik.
Ég mind a négy gyertyaszál,
A Földre majd angyal száll.
Fényt áraszt négy gyertyaláng,
Megváltót küldi Atyánk.
*
Az
első
gyertyát ma
gyújtjuk, békét
sugall lelkünkbe
a
fénye,
második
ékes lángja
hitet szívünkbe
hint,
míg a
harmadik
ragyogása
reménnyel halmoz
el,
advent
utolsó
fénye, jelzi
a szent karácsonyt.
Vecsés, 2018. január 9. – Szabadka, 2018. január 22. – Kustra Ferenc József - A 3 soros-zárttükrös versszakokat és a haiku csokrot én írtam. A tanka csokor verseit, és alulra a lánc-apeva csokrot, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ’A mi adventunk’
A télről, versben és tankában írt a szerzőpáros…
Szél úrfi pejként,
Zabolátlan, mint vadló.
Patanyom, hóban.
Hópihékkel érkeztem.
Ő vár! Tudtam, éreztem.
*
Látom, hogy a szél, a kert fái között vircsafttól, olyan, mint egy rítus!
Lehet, hogy buta, mint a sötét éj, ő azt hiszi, hogy ilyen a virtus.
*
Kis hópelyhekkel
Tangózik a forgószél.
Zúzmarás minden.
Hó hullott, Ő táncra kért,
Ölelt s testünk összeért.
*
Látom a milliónyi, szép hó-szemcsét,
Nem veszik figyelembe a leesést
De, csoportokba verődve argentin tangót táncolnak
Mert, ez a megveszekedett szél, ezt nyújtja a bátraknak.
*
Szabadság mámor
Áthatja, zúgó szelet!
Jégcsapot tördel.
Fordított jobbra, balra,
Szívünk vert a ritmusra.
*
Süvöltő szelek
Eltapossák lágy szellőt.
Jég uralkodik.
Magához húz s felemel,
Vágy kél, lelki eledel.
*
Vad szél játszik az
Ágakkal, sokat letör.
Hó is leesik…
Édes álom... túl kevés,
Széttépte az ébredés.
Vecsés, 2017. december 3. – Szabadka, 2017. december 4. - Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Álom tánc”
Szél úrfi pejként,
Zabolátlan, mint vadló.
Patanyom, hóban.
Hópihékkel érkeztem.
Ő vár! Tudtam, éreztem.
*
Látom, hogy a szél, a kert fái között vircsafttól, olyan, mint egy rítus!
Lehet, hogy buta, mint a sötét éj, ő azt hiszi, hogy ilyen a virtus.
*
Kis hópelyhekkel
Tangózik a forgószél.
Zúzmarás minden.
Hó hullott, Ő táncra kért,
Ölelt s testünk összeért.
*
Látom a milliónyi, szép hó-szemcsét,
Nem veszik figyelembe a leesést
De, csoportokba verődve argentin tangót táncolnak
Mert, ez a megveszekedett szél, ezt nyújtja a bátraknak.
*
Szabadság mámor
Áthatja, zúgó szelet!
Jégcsapot tördel.
Fordított jobbra, balra,
Szívünk vert a ritmusra.
*
Süvöltő szelek
Eltapossák lágy szellőt.
Jég uralkodik.
Magához húz s felemel,
Vágy kél, lelki eledel.
*
Vad szél játszik az
Ágakkal, sokat letör.
Hó is leesik…
Édes álom... túl kevés,
Széttépte az ébredés.
Vecsés, 2017. december 3. – Szabadka, 2017. december 4. - Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Álom tánc”
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
