Idő 
Értékelés 
Értékelés Elérkezett végre, a legszebb nap az évbe.
Nézd csak, ma a nap is előbújt végre!
Ezerfelé ontja sugarát,
ezért mosolyogj hát!
Köszönt téged ég és föld.
S akik szeretnek szívből, örökkön!
A .....- a legszebb szám.
Kívánságunk számodra,
ezer rózsa hulljon utadra!
Sose légy szomorú, kerüljön messze gond és bú.
Legyél mindig vidám,
mosolyoddal űzd el mi bánt.
Ígérem fogom kezed örökké,
mint mikor karomba először érkeztél!
Szívembe zártalak, hisz te vagy nekem a fény.
Köszönjük, hogy hozzánk érkeztél!
Isten áldja minden lépted.
Bátor és erős harcos vagy, Isten látja ezt.
Mi pedig mindig óvunk téged.
Szeretettel lépsz be életed következő évébe,
körül ölelve melegséggel.
Születésed áldott napján,
azt kívánjuk számodra.
Legyen életed örömmel tele.
Lépteid kísérje szeretet,
Isten éltessen tégedet!
Nézd csak, ma a nap is előbújt végre!
Ezerfelé ontja sugarát,
ezért mosolyogj hát!
Köszönt téged ég és föld.
S akik szeretnek szívből, örökkön!
A .....- a legszebb szám.
Kívánságunk számodra,
ezer rózsa hulljon utadra!
Sose légy szomorú, kerüljön messze gond és bú.
Legyél mindig vidám,
mosolyoddal űzd el mi bánt.
Ígérem fogom kezed örökké,
mint mikor karomba először érkeztél!
Szívembe zártalak, hisz te vagy nekem a fény.
Köszönjük, hogy hozzánk érkeztél!
Isten áldja minden lépted.
Bátor és erős harcos vagy, Isten látja ezt.
Mi pedig mindig óvunk téged.
Szeretettel lépsz be életed következő évébe,
körül ölelve melegséggel.
Születésed áldott napján,
azt kívánjuk számodra.
Legyen életed örömmel tele.
Lépteid kísérje szeretet,
Isten éltessen tégedet!
A lokomotív
Éjjel is látja utat.
Holdfény kíséri.
*
Mozdony, szuszogva
Tőr utat a sötétbe.
Felhőtlen égbolt.
*
Alagútban a
Zaj, fülsiketítő lett.
Itt nincs holdvilág.
*
Sötétben füst szállt,
Még szerkocsi is köhög.
Látni a végét.
*
Alagút végén,
Újra terül a holdfény…
Látóhatár nyílt.
*
Vonat, majd megáll,
Mozdonyt feltöltik vízzel.
Gőzsíp zengedez.
Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – Senrjú csokorban írva.
Éjjel is látja utat.
Holdfény kíséri.
*
Mozdony, szuszogva
Tőr utat a sötétbe.
Felhőtlen égbolt.
*
Alagútban a
Zaj, fülsiketítő lett.
Itt nincs holdvilág.
*
Sötétben füst szállt,
Még szerkocsi is köhög.
Látni a végét.
*
Alagút végén,
Újra terül a holdfény…
Látóhatár nyílt.
*
Vonat, majd megáll,
Mozdonyt feltöltik vízzel.
Gőzsíp zengedez.
Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – Senrjú csokorban írva.
Vízió, mert fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
Vízionálom, ezerkétszázban utcákon hordák vonultak, de őseim sem látták…
Viziómban, én is emlékszek valamire, az ellenünk fönnálló gyűlöletre…
Víziómban, a szétzúzott portálokból nem is maradt semmi, régészeknek is kicsi!
Hah! Éjemnek közepén mi bántja az eszemet és vajh’ mi bántja szívemet?
Hah! Nem is gondoltam semmire, csak visszafelé kilencszáz évire…
Az égett, mocskos, üvegtörmelék, még szegély lovakat is tönkretették.
Kilesek a redőny résén, ma nincs ló, de van veszett ember, modern és ennek nem való!
Kilesek, más az öltözet, a módi, telefon cseng, van ki esend, hevenyül könyörög.
Kilesek, látom fiuk-lányok után vannak, felújított portálokról mit sem tudnak…
A csendem közben nekem a zavaró tényezőm, csak beszél hozzám és nem előkelőm…
Ő mondja, én is értem, hogy a csendem a háború pártfogója, de bíz’ ezt nem értem…
Juj, de ki akkor az élezetlen élet pártfogója, mert jobb volt ősök háborúja!
Hallottam TV- ben, hogy az atomot már hegyezik, a nagymenők magukat agyon-keresik…
A csendem is mondana erre beszédet, hallhatóságnak hívnám a szomszéd népet!
Mára világ sorsa merő kárhozat, de legyőzni úgysem tudják oroszokat!
A művelt nyugat, mondják a TV -ben, győz a háborúban… emberiség ott vész vágóhídban!
A csendem ezt nem akarja, sutyorog nekem, békekötésnek nem lenne már hamarja?
Egy pár az utcán nevet, visongat… lány meg követ rúgott s már ettől is sírogat…
Lehet, hogy a lány meg én, előre atom-kóborolók vagyunk? Ebben vajh’ mi lesz harcunk?
Túlélés kihullott a kopasz hajunkkal. Biztos, hogy megússzuk, pár nagyobb monoklival?
Csendem beszédet tart, víziómban nem én vagyok hibás… de ha csak ketten voltunk és más?
Vecsés, 2018. november 22. - Kustra Ferenc József - íródott a világ, az emberiség -élő háborús- jelen történelmi helyzetéről.
Vízionálom, ezerkétszázban utcákon hordák vonultak, de őseim sem látták…
Viziómban, én is emlékszek valamire, az ellenünk fönnálló gyűlöletre…
Víziómban, a szétzúzott portálokból nem is maradt semmi, régészeknek is kicsi!
Hah! Éjemnek közepén mi bántja az eszemet és vajh’ mi bántja szívemet?
Hah! Nem is gondoltam semmire, csak visszafelé kilencszáz évire…
Az égett, mocskos, üvegtörmelék, még szegély lovakat is tönkretették.
Kilesek a redőny résén, ma nincs ló, de van veszett ember, modern és ennek nem való!
Kilesek, más az öltözet, a módi, telefon cseng, van ki esend, hevenyül könyörög.
Kilesek, látom fiuk-lányok után vannak, felújított portálokról mit sem tudnak…
A csendem közben nekem a zavaró tényezőm, csak beszél hozzám és nem előkelőm…
Ő mondja, én is értem, hogy a csendem a háború pártfogója, de bíz’ ezt nem értem…
Juj, de ki akkor az élezetlen élet pártfogója, mert jobb volt ősök háborúja!
Hallottam TV- ben, hogy az atomot már hegyezik, a nagymenők magukat agyon-keresik…
A csendem is mondana erre beszédet, hallhatóságnak hívnám a szomszéd népet!
Mára világ sorsa merő kárhozat, de legyőzni úgysem tudják oroszokat!
A művelt nyugat, mondják a TV -ben, győz a háborúban… emberiség ott vész vágóhídban!
A csendem ezt nem akarja, sutyorog nekem, békekötésnek nem lenne már hamarja?
Egy pár az utcán nevet, visongat… lány meg követ rúgott s már ettől is sírogat…
Lehet, hogy a lány meg én, előre atom-kóborolók vagyunk? Ebben vajh’ mi lesz harcunk?
Túlélés kihullott a kopasz hajunkkal. Biztos, hogy megússzuk, pár nagyobb monoklival?
Csendem beszédet tart, víziómban nem én vagyok hibás… de ha csak ketten voltunk és más?
Vecsés, 2018. november 22. - Kustra Ferenc József - íródott a világ, az emberiség -élő háborús- jelen történelmi helyzetéről.
Százezerszer elmondtam már, szeretlek!
Mért nem hiszed?
Mitől van annyi kétely benned,
amely mint árnyék követ.
Mért nézel ilyen vádló szemmel?
Hisz tudod: nincs az a perc,
amit ne veled töltenék el,
amikor megtehetem.
Százezer néma érintésből
miért nem érzed milyen
lángoló vágy, amely hozzád fűz,
hisz minden szép veled jön el.
Százezer szívből feltörő sóhaj
jelzi, hogy mennyire fáj
minden kétséged, amely üldöz,
s mélyen a húsomba váj.
Olyan sok minden kavarog bennem.
Miért nem hiszed, hogy bánt?
Belülről mardos annyi kétség
miattad. Nem bírom már.
Mért kell, hogy vádolj? Hiszen ismersz!
Tudod, hogy nincs senki más, csak te,
de elűzöl kételyeddel,
szinte már börtönbe zársz.
Mért nem hiszed?
Mitől van annyi kétely benned,
amely mint árnyék követ.
Mért nézel ilyen vádló szemmel?
Hisz tudod: nincs az a perc,
amit ne veled töltenék el,
amikor megtehetem.
Százezer néma érintésből
miért nem érzed milyen
lángoló vágy, amely hozzád fűz,
hisz minden szép veled jön el.
Százezer szívből feltörő sóhaj
jelzi, hogy mennyire fáj
minden kétséged, amely üldöz,
s mélyen a húsomba váj.
Olyan sok minden kavarog bennem.
Miért nem hiszed, hogy bánt?
Belülről mardos annyi kétség
miattad. Nem bírom már.
Mért kell, hogy vádolj? Hiszen ismersz!
Tudod, hogy nincs senki más, csak te,
de elűzöl kételyeddel,
szinte már börtönbe zársz.
Hogy töröljem ki emlékeimből
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.
Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.
Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.
Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.
Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?
Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.
Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.
Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.
Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.
Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.
Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?
Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.
Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.
