Meditálásom…

Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…

Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?

Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.

Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.

Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.

Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.

Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.

Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.

A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.

A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.

A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.

Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.

Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…

Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…

Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…

Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Hallgass magadra,
Hallgass a múltadra,
Bízd magad bizalmadra.
Építs belső tudatodra,
Fölöset ne vegyél válladra,
Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
Ülj ki bátran az életkarzatodra,
Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.

Vecsés,2018. június 27. –Kustra Ferenc József - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet "A".

A bíboros alkonyatról

Bíbor horizont
Festi be a tófelszínt.
Lassú sötétség…
*
Este, bronzszínű
Leplet húz magára ég.
Sötét láthatár…
*
Megnyúlt árnyékok,
Bíbor színűek lettek.
Fent felhőtlenség.
*
Bíbor csendesség,
Hosszan, mélán, felettünk!
Rohanó alkony…
*
Égszínkék világ,
Az esti bíbor égbolt….
Csend és alkonyat.
*
Habkönnyű szellő
Rét füvét fésülgeti.
Bíborló este.
*
Bíbor kimonót
Már felöltötte az ég.
Sötétség, közel.
*
Augusztus is
Lángol, esti fény, meleg.
Bíbor horizont.
*
Napsugár fénye,
Lassan horizontra ér.
Sötét-bíboros.
*
Esthajnalcsillag
Felébredt, lilás égkék.
Felhőtlen égbolt.
*
Alkonyóra már
Üti az esti felet!
Bíbor-mutató!
*
Lomhán elballag
Árnyék, bíborból éjbe.
Beesteledett.

Vecsés, 2017. május 25. Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.

(Senrjú)
A halál párja,
Életben nem véges tánc!
Élőkkel járja.
*
(HIQ)
A halál
Az élet része…
Élet ily’.
*
(HIAQ)
De egyszer mindennek
Eljön a vége emberhez…
Ez végül maradó.
***

(Senrjú)
A halál társa,
Táncolunk még, míg lehet.
Lép velünk halkan.
*
A halál árnyék,
Élet-léptek halkulnak.
Kísér mindvégig.
*
(HIQ)
Halál jön
Az élet útján...
Ez ilyen.
*
Halál szól,
Az élet némul...
Már közel.
*
(HIAQ)
De egyszer csak eljön,
A legvégső perc az úton...
És itt marad csendben.
*
Nincs mi megállítja,
Elér a csend és a zárás...
Marad: por és emlék.


Vecsés. 2025. június 1. – Siófok, 2025. június 24. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősként az élet lefogyásáról… Az első blokkot én írtam, a másodikat Gránicz Éva, szerző-, és poéta társam.

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
Remény nélkül, pillanat hideg… de még rosszabb, ha lenne rideg,
Jaj nekünk, ha a pillanat rideg… szívünk ettől olyan hideg…
Remény nélkül, pillanat hideg… de még rosszabb, ha lenne rideg.
*
Ha remény szikrája fagyban ég,
Szívünkhöz a tavasz elér még.

Remény, ha van, nem fagy meg,
Szív dobban, s jön meleg.
**

(Bokorrímes)
Eme áldatlan helyzet elkezdi oldani lét vékony kérgét,
Eme helyzetet ember, ha nem tudja oldani, csak nézgél szét.
A remény a kistestvére létünknek, segít a tehetségnek,
Ha nincs csak jó vastagbőrű reménytelenség, jó szenvedésnek.
*
Remény vezet, ha kérgünk feslik,
Lét hajtása új fény... sejlik.

Remény támasz, ha minden roskad,
A belső fényünk sosem fonnyad.
**

(Katauta)
Tehetség, épp’ int,
Lám, tehetség… messze van.
Inkább szív-sirató van.
*
Készség hív, de távol van,
Szív sirat, remény alig van.

Tehetség int, de nincs nyoma,
Remény szól: „Lesz még dolga.”
**

(3 soros-zárttükrös duó)
A reményem a vágyam, mit nem tudok elmondani,
De, hogy holnap reggelre majd mi lesz, ki fog derülni…
A reményem a vágyam, mit nem tudok elmondani.
*
Mit elrejtek, vágy és remény,
De holnap majd teremhet fény.
**

Reményteljesülés nélkül nincsen szerethető élet,
Reménytelenségben pedig nincsen jó kilátás-élet…
Reményteljesülés nélkül nincsen szerethető élet.
*
Remény nélkül szív is fáradt,
Kilátás sincs, mert… néma-bánat fáradt.
**

(Bokorrímes)
De van egy mód: bízz, hogy az életed, jóra változzon,
Ez az egy mód, hogy a sérült lelked, nehogy távozzon…
De van egy mód: bízz, hogy az életed, jóra változzon.
*
Hitből nő ki remény fája,
Lélek gyógyul, ha van álma.
**

(HIQ)
Csak bízzál,
Ki sem segíthet!
Küzdj és bízz!
*
(Tíz szavas)
Csak bizalom nyit utat,
Hol lélek mélye, újra utat mutat.

Vecsés, 2025. május 18. – Siófok, 2025. június 8. Kustra Ferenc József- írtuk: Gránicz Éva szerzőtársammal, kétszerzősnek alloiostrofikus versben, Bosányi Alexandra Eszter „A remény-vesztett poéta hangja” c. verse, mint ötletadó alapján.