Idő 
Értékelés 
Értékelés Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Filozofikus felfogásban…
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Az azonos című versem haiku átirata
A nyár öröme
A meleg, fülledt felhő.
Ütöget eső.
Beizzadt felhő
Vihart megidéz, zuhog.
Nagy szemű, kopog.
Ázott dáliák,
Viharvert virágsereg.
Halott dáliák.
Vecsés, 2014. július 24. – Kustra Ferenc József- Az azonos c. versemhez „voodoo” az 3. haiku-val szólt hozzá. Kívánságára és a legmélyebb tiszteletem jeléül, elkészítettem az első kettőt és ezen átirat-csokrot neki ajánlom.
A nyár öröme
A meleg, fülledt felhő.
Ütöget eső.
Beizzadt felhő
Vihart megidéz, zuhog.
Nagy szemű, kopog.
Ázott dáliák,
Viharvert virágsereg.
Halott dáliák.
Vecsés, 2014. július 24. – Kustra Ferenc József- Az azonos c. versemhez „voodoo” az 3. haiku-val szólt hozzá. Kívánságára és a legmélyebb tiszteletem jeléül, elkészítettem az első kettőt és ezen átirat-csokrot neki ajánlom.
Csobogó emlék...
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.
Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.
Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.
Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.
Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.
Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.
Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.
Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.
Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.
Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.
Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.
Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.
Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.
Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.
Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.
Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
