Amikor megláttalak
már elindultunk az őszbe
nap sütött még,
délben világoskék volt
az ég
és este
fénylettek a csillagok
de az utak mellett
már szétfújt levelek
hevertek szerte
mert az akácok és a nyárfák
eldobálták mind
a lombjukat

Csókjaidban mégis
minden méz volt !
az éj egy darabja
leszakadt s nevetett .
Ujjaidban száz sebesült
tigris sikoltott
a levegőnk perzselt,zihált,
remegett
s szemedben lobogó
mélységek énekeltek

Azután
elmentél
és arcomra köveket
gurítottak az árnyak
Menekültem
de megtaláltak
Bárhogy lesz
Mégis, mégis várlak !

Hegy orma kardként döf a magas égbe,
Arany Nap köd köntöséből kilépve.
Szél úrfi finoman borzolja hajam,
Fülembe suttogva huncut szavakat.

Incselkedik velem, ígér szép napot.
Ígéri, lehozza legszebb csillagot,
De már a Hold is rég elment aludni.
Szavát tán, holnap meg tudja tartani.

Mára marad nékem földi virágtenger:
Vad árvácska, kosbor, szegfű és nefelejcs,
Réti tarka lepke virágot felkeres,

Sólyom kőröz fenn, méghozzá kerecsen,
Fehér bárányok hegyoldalt lepnek el.
Szívem kis harangja köszönt: ?Jó reggelt?.



Valahol a Kárpátokban 2015.06.22.
/Tihaháza/ -
Budapest 2015.06.28.
/írta: Bánlakyné Moravetz Edit/

Ha majdcsak az álmok
maradnak
s zörgő, rozsdabarna levelek
a fák alatt
akkor idézlek ,
lobbanó őszutói fények
sétányain
amikor megismertelek
már térdig jártunk
az őszben ,
mohó szám vágyott a szádra
az érintésedre ,
egy ziháló
suttogó kiáltásra, hogy ...még,még !
akkor még
testünk égett a forróságtól
akkor kettéhasadt tőled még az ég is
akkor még megolvadtak tőled
a kövek ,
?elmentél mégis
már csak öled göndör
rőzselángját őrzöm
az idegeimben
térj vissza !
kiálts fel ! érints meg !
kulcsolj gyönyörű tenyeredbe !

Felültem motoromra,
Ő ott állt a hársfa alatt
Nézte, hogy elmegyek
Sok idő eltelt,talán több óra
Amikor megérkeztem ,Ő ott várt
A hársfa alatt , aggódott értem
Az Édesanyám

Ha bármi nyomta lelkemet
Tőle segítséget, tanácsot kaptam
Rá mindig,mindenkor számíthattam
Sohasem volt, hogy majd később
Most nem érek rá, nincs időm
Számára mi voltunk az elsők
Az Édesanyámnak

Gyermekeim még kicsik,
Őrá akkor is volt időm, olykor
Csak néhány percet, kicsit,hogy
Lássam, megnyugtassam viszont
Jól esett nekem is tudni,Ő jól van
Sokat játszott velük, lányommal
Adrival, fiam, Attilával
Előttem van, hogy imádta őket!
Az Édesanyám

Egészsége egyszer, rosszra fordult
Aggodva vittem orvoshoz, kórházba
Reménykedve, hogy állapota javul
Fiam, még apró gyermekként
Húzta,vonta maga után a szatyrot
Melybe ruháit készítette
Könny szökött szemébe
Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!
Ő még apró, nem tudja mit jelent
Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,
Az Édesanyám

Figyelemmel kísértük állapotát
Ott voltunk mind. Én,
A három lány testvér, és az unokák
Ő most is, mint mindig, vidám
Két hét telt el, kaptuk a hírt
Szíve többet nem bírt, ELMENT!
És még is, itt van ! Velünk! Ő!
Az Édesanyám

Mindent megtennék érte
Ha Édesanyám még élne
Simogatnám mint tette Ő velem
Szeretettel kedvében járnék
Okot rá mindig találnék
De elment sajnos,nincs
Pedig lenne nekem nagy kincs
Álmomban sokszor
Kedvesen meglátogat
Beszélget velem
Ha lenne elvinném mert szerette
Gyógyfürdőbe velem
Velünk jönne két gyermekem

Kicsiknek őket nevelte
Rosszalkodtak, el nem verte
Pajkosságuk velük nevette
Látom még most is
Vidám nevető arcát
Betegséggel dacolván
Elűzte azt magától
Végül nem szabadult
A halál karmától
Emlékét őrzi még élek
Örökre betölti egész lényem
Gondoskodás szeretet
Kevés volt,hogy itt legyen
Ha most is itt lehetne
Vidám lenne és nevetne
Szívemben Ő örökre
Az Édesanyám marad.