Gólya kelepel,
Fiókák kerepelnek.
Kéményes idill.

Három fiókát
Békés nyugalom ölel.
Hős gólya őrt áll!

Gólya kard-csőre
Kicsik védelmezője.
Szülő-szeretet!

Szép gólya család,
Hűségnek mintaképe.
Ember tanulhat!

Gólyák szerelme
Egy életre szóló nász.
Rendíthetetlen!

Dunatőkés, 2024. május 26.

Régi időkben az aratás zene volt…

(Bokorrímes)
Búgva zakatol a cséplőgép, kicsit tán' mélán,
Ömlik belőle az érett búzaszem, tán’ léhán…
Virradatkor kezdték a kaszások és indult a gép,
Mélabús hangján az óta is, csak muzsikál a gép.
Óh mily’ jó muzsikás, a gép!
*

(leoninus csokor)
Micsoda egyhangúság... monoton a zene, de nem lehet betelni vele.
Úristen, hogy mit művel itt ez a nagy gép! Hangjára készen felvidul a nép.
A nép, az Istenadta nép…

Hallgassatok hegedűk és hallhass te zongora, cséplőgépnek, most van a sora.
Hol van hangszer és vele a versenyzene? Zene a fülnek, ha búzát öntene.
Szépen megértett búzát öntene!

Amikor maggal hinti a földet a magyar, megkezdi harcát aratással, mi magyar!
Ajkakon csak úgy elmúlik mindenféle dal, jó termésnél aratás lesz hahotával.
Ha mégis maghintéskor mélabús a magyar nép, dalolva visszaadja most azt a gép…
A gép, ez az otromba gép…
*

(3 soros-zárttükrös)
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán,
Élvezettel hallgatom, elmerengek a nép dallamán…
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán.

Vecsés, 2022. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Benedek Elek (1859 – 1929) azonos c. verse átirataként. [Közzétette Mucsi Antal Toni, műfordító]

Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.

Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.

Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.

Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.

Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.

Szomorú szerelemElengedés

Szívem szeret egy hű melódián,
Téged keres minden dallamán.
Minden utam tehozzád vezet,
Egy álomvilág köt össze veled.
Szerelem
Szívem szeret egy hű melódián,
Az ifjúságunk legszebbik nyarán,
Tova tűntek mint egy délibáb,
Csak szól szomorúan sír a gitár,
Szerelem
Hát játszd újra el a szívem dallamát,
Keserű könnyeink fájó hajnalát.
Szívem szeret az emlékeim harmatán,
Hó szín reményű fénylő csillagán,
Úgy szeret.
Próza: miért sír a szív ennyi év után,
Miért öregszünk meg ilyen korán?
Örökké játssza a dalt a szívünk ritmusán.
S őrzi az elmúlást a teli holdvilág
Szívünk fölött egy őrző angyal szállt.
Szerelem.

Ismerlek, már láttalak Terka!
Beléd estem, ó perc múlása.
Ne légy velem cudar,
Ismerkedjünk hamar.
Szerelmünk talán karnyújtásra.

Pokolban élek, nem vagy enyém!
Pedig ha tudnád, hogy szeretném…
Gyere, ölelj már meg,
Gyere, lepjél, no-meg.
Már, jaj, de szívesen megélném.

Egyszer már láttalak, Te Terka!
Nem áll meg idő elmúlása!
Ne vesztegessük el,
Szeressünk, nagy fénnyel!
Bízok, szerelmünk karnyújtásra…

Vecsés, 2021. július 4. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.